Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Mondják, hogy Firtosmartonos alatt mozog a föld. Titokzatos erők munkálnak az Ijesztő-Bükk tövében hullámzó dombok mélyén, nem messze a tündérek lakta Firtos várától, amelynek Énlakára néző oldalában ágaskodik Firtos kőlova, a tündérlány és a szép levente tragikusan végződött szerelmének emlékére.
A Gagy-patak északi völgyében megbújó dimbes-dombos falu unitárius közössége 1906-ban megmutatta, hogy nem akárki lakja e félreeső kicsi települést. Suvadásoktól, földcsuszamlásoktól megrongált templomuk helyébe valóságos unitárius bazilikát emeltek, amely messzire ellátszó várkastélyszerű fehér tornyaival egyházuk iránti ragaszkodásukat dicséri. Igaz, akkor még talán kilencszázan voltak, míg ma az 1970-es években kiürült falut 179-en lakják. Sok az elhagyott, omladozó ház, s mondják, hogy már csak a völgyben levő telkekre adnak építkezési engedélyt. S bár kevesen maradtak, a martonosiak annál büszkébbek magas kupolában csúcsosodó templomukra, amelyet Kolozsvár egykori főépítésze, a kincses város XIX. századvégi arculatát meghatározó Pákei Lajos tervezett. A bécsi Képzőművészeti Akadémiát megjárt, a császárváros parlamentjének a tervezésében és kivitelezésében részt vett építész udvarhelyszéki unitárius templomok, a sáromberki Teleki-kastély mellett a kolozsvári unitárius kollégiumot, a műegyetem épületét, a New York, ma Continental Szállodát, a Mátyás-szobor és a zsibói Wesselényi-szobor talapzatát tervezte, s neki köszönhetjük a Mátyás-ház felújítását is. A különleges, kör alakú templombelsőt a martonosi asszonyok csodaszép udvarhelyszéki mintával varrott kézimunkákkal díszítették.
Székelykeresztúrtól Csekefalva irányába elindulva az út mentén farakások jelzik, hogy ezen a vidéken igencsak élénken folyik az erdőkitermelés. Ahogy azt is, hogy indulatokban sincsen hiány, hisz a polgármester-választásra készülő községben kiragasztott plakátokról helyenként „kiszúrt szemű” jelöltek néztek az átutazóra. A télutó díszleteiben kevésbé mutatós faluba vezető mellékutat sóval és homokkal szórták le, de igaza van Szász Máriának, amikor azt tanácsolja, hogy a település központjában parkoljam le az autót, s onnan szánnal „utazunk” tovább a Szász testvérek szülői házáig vezető jeges-havas úton. Ahova nagy eseményre voltam hivatalos. A faluból elszármazott Sipos Dénesné Szász Márta tollfosztóba hívta meg a firtosmartonosi asszonyokat. Farsang idején a közös munka, a kaláka mellett jó alkalom ez a találkozásra, a beszélgetésre és a szórakozásra is. S hogy nem akármilyen hagyománya van e szokásnak a Gagy-patak mentén, a község honlapjáról bárki elolvashatja az egykori tollfosztók forgatókönyvét.
A kalákák azért voltak népszerűek, mert a falut átszelő patak partján valamikor sok libát tartottak. Ősz elején rekesztették meg őket, s pár hétig tömték, hogy húsuk „omlós és zsíros legyen”. A levágott állatok tollát összegyűjtötték, s kalákában fosztották le a pihéket a szúrósabb szárakról. A toll közé rejtett cérnakarika mozgatására ijedten ugrottak fel az asszonyok, akik egérjárásra gyanakodtak. Aki munka közben elálmosodott, edényébe fosztatlan tollút loptak a fosztott közé, hogy legyen, amit válogasson. Martonosi vendéglátónk a Szász házaspár, Enikő és Attila, valamint Szász Annuska, no meg a hazatérő Márta és Mária. A helyszín pedig a fából dolgozó fiatal asztalosmester műhelye, amelyet a lebontott régi tanyai ház anyagából építettek. A fehér nejlonabroszakkal terített hosszú asztalokra 23 liba tolla került, amelyeket Szász Márta baromfiudvarában láttam gangosan sétálni. Az elegánsan göndörödő tollruhát a háziasszony megvasalta, s úgy tépte meg a szebb napokat látott szárnyasokat. A 23 liba tollújával 24 asszony viaskodott, s bár három párnahaj megtelt, éjfélig sem sikerült az egészet megfosztani. Szórakozni viszont igen, hisz úgy röpködtek a sikamlós megjegyzések, viccek, hogy előbb-utóbb annak is megjött a munkakedve, aki ímmel-ámmal fogott hozzá a tolltépéshez. Miközben járt a kezünk, a szálló pihék között jó volt hallgatni a Keresztúr környéki ízes nyelvjárást, amelyet a mekegő e hangok helyett zöngés ö-k tesznek dallamossá. Bár minden korosztály jelen volt, a 80 éves Sipos Ilonka, s a hetvenes éveiben járó Demeter Ilonka a serény fiatalasszonyokkal munkában és szóban is felvette a versenyt. Kérdésemre elmondták, hogy a hozományba a lánynak hat párna és két paplan járt, s a díványpárnába tyúktollút tettek. Hétvégeken sorra mentek fosztani minden házhoz, de fiatalkorukban nem derékaljon, hanem a szalmazsákra tett kendervászon lepedőn aludtak, a takaró pedig a megványolt gyapjúból készült pokróc volt. A fosztóban komoly dolgokról is szó esett. Arról például, hogy a templomépítés korában önálló közigazgatással rendelkező település általános iskolájának minden osztályába legalább 20-an jártak. Ma a Szentábrahámhoz csatolt faluban egy óvónő és egy tanítónő 18 gyermekkel foglalkozik, s több mint kétharmaduk roma családban született. A megmaradt kicsi gyülekezetet Szász Cserei Katalin unitárius lelkész pásztorolja, akik maga is ott szorgoskodott a kalákába összegyűlt asszonyok között. Férje, Szász Botond mutatta meg a templomot, amely előtt a Makk-féle összeesküvésben való részvétele miatt a marosvásárhelyi Postaréten kivégzett martonosi születésű Gálffy Mihály székely vértanú mellszobra áll, akinek felesége a kufsteini börtönben halt meg.
A fiatalok, Kelemen Sándor Éva és Kibédi Enikő elmondták, hogy pár éve hat-hét házaspár Szász Anna óvónő irányításával színdarabot tanul, s megrendezik a farsangi kosaras bált. A faluban kevés a munkahely, s az üzlet mellett a 600 hektárnyi erdő frissítése, kitermelése biztosít megélhetést.
Egy-egy férfi is betévedt az asszonyok közé, s a munkába is belekóstoltak. Szúrós fosztatlan tollút, ahogy hajdanán szokás volt, nem kaptak a nyakukba, így ők sem mertek az asszonyok szoknyájával bajlódni. Aztán a három maskara is megérkezett, s egyikük jelmez-férfiassága láttán kiderült, hogy miért kereste az üzletben a jól megtermett sárgarépát. Amíg fogyott a tollú, a háziasszony fánkot sütött, s nagy inoxfazékban főtt a kukorica. A receptet is elárulták: három kupa kukoricához egy kupa hamu jár, s addig kell főzni, amíg a dörzsöléssel lejön a héja. Ezután ötször-hatszor cserélt vízben a hamuból ki kell mosni, majd tiszta vízben felfőzni.
Munka végeztével letörlik az asztalt, az asszonyok kezet mosnak, és jöhet a fánk meg a cukrozott főtt kukorica. Ezt sajnos már nem tudtuk kivárni, de hazaindulás előtt kivételesen mind a kettőből jóllakhattunk. S ha visszagondolok a firtosmartonosi kalákára, meggyőződéssel mondhatom, hogy nincs az a tévéműsor, izgalmas film, amely felért volna a társas együttlét, a tollfosztó hangulatával. Ezért szeretném, ha Firtosmartonos vagy legalábbis még megmaradt lakóinak lába alatt megállna már végre a föld, hogy legyen ahol 50 év múlva is kitűzni a világoskék zászlót.