Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-02-27 12:00:00
*Bodor Ádám köszöntésén a PIM-ben (balról): Márkos Albert, Bodor Ádám és Szegő János (Forrás: PIM honlap/Fotó: PIM/Gál Csaba)
Február 24-én a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban köszöntötték a 90 éves írót. A telex.hu/karakter honlapon Vass Norbert tollából részletes helyszíni tudósítást olvashatunk a születésnapi könyvbemutatóról, amelyen több mint kétszáz kolléga, szerkesztő, irodalmár és olvasó volt jelen. Megható és ritka alkalom volt együtt lenni egy olyan szerzővel, akinek művei generációk olvasmányélményét formálták – írja a riporter. Közreműködtek: dr. Török Petra, a PIM főigazgatója, Dávid Anna, a Magvető kiadó igazgatója, Szegő János, a Behavazott lábnyomok című kötet szerkesztője, Dragomán György, Kiss Tibor Noé, Szikszai Rémusz, Márkos Albert. Természetesen a jó hangulatban levő ünnepeltet is megszólaltatták.
A köszöntések s a megszólaltatott ünnepi gondolatok sorában elhangzott Markó Béla erre az alkalomra írt verse Gáspárik Attila felolvasásában. Mellékletünkben közöljük.
Markó Béla
(Születésnapi levél Bodor Ádámnak)
Utasemberek vagyunk mindannyian.
Jövünk-megyünk egy végtelen történetben.
Nem a kijáratot, hanem a bejáratot keressük.
Elöl díszes kapuk. Fekete-piros szoknyák,
ingvállak, mellények, csipkés blúzok
összefogózva körben. Hímzett függönyök.
Rákóczi búcsúja aranykeretben. Olajfoltos
aszfalton lócitromok. Vagy az is lehet, hogy
zöld teniszlabdák. Örökös ünnep. Festett ház,
bordázott kerítés, mint egy tangóharmonika.
Mohos kövek a kútban. Cimbalom. Kútágas.
Irdatlan ütő. Már mind-mind szólíthatatlan.
Csak nézhető. Patyomkin-Erdély. Máshonnan
kell közelíteni. Csűr. Pajta. Fészer. Kocsmazaj.
Biztos, hogy van valahol egy másik bejárat.
Ahol mindenki idegen. Az is, aki soha
ki sem mozdult. Nem a főúton kell jönni.
Nem a kivilágított színpadon. Csak hátul.
A kulisszák mögött. Egy füstölgő, ócska
autóbuszban. Eljutni azok közé, akik valóban
élnek még. Akik még halnak is. Ahol még
van titok. Megérkezni egy mellékbejáraton.
Átvergődni az ürességen. Micsoda látvány!
Ez az igazi ország. Mindenki ismeretlen.
Mintha értenénk ezt a nyelvet. A lejtését.
A hangzását. A zenéjét. De mit jelent vajon?
Úgy jössz mindig haza, mint aki nem ment el
innen soha. Mi pedig úgy élünk itt, mint akik
réges-rég elutaztak. Talán kivándoroltunk
egy történetbe. Próbálgatjuk a mondataidat,
akár egy ajtót. Folyton vibrál a szemünk előtt
a látható Transylvania. Csak egy képernyő.
Ülünk előtte. Bárcsak itthon lehetnénk végre
akkor is, amikor itthon vagyunk. Utasemberek,
akik nem utaztunk el sehova. Csodálatos
útikönyveket írtál nekünk. Rémisztő útikönyveket.
Félünk kinyitni őket. Aztán nem tudjuk letenni.
Marosvásárhely, 2026 februárjában