A háromlábú szék és hét pár fehér gatya

Apai nagyapámat igencsak mókás, agyafúrt embernek ismerték a sáromberkiek. Nagyon szeretett tréfálkozni, viccelődni az öreg, jól szórakozott a hiszékenyek naivságán, mindig valami huncutságon járt az esze. Mellékállásban borotvált és hajat vágott, de nem szerette, ha fodrásznak nevezik. Ő borbély volt, aki sosem látott villanyárammal működő nyírógépet, hajbalzsamot. Kora tavasztól késő őszig az udvar közepén „tollászta” a kuncsaftokat, télen házhoz ment, ha hívták. Három lejért kopaszra nyírt, öt lej volt a gyerekek körében népszerű „csikófrizura”, bajuszigazításért sosem vett el pénzt, borotválni meg nem szeretett. A kiegészítő jövedelemből kollektívnyugdíját pótolta, ami alig 10%-a volt egy átlagbérnek abban az időben.

Elsősorban idős emberek jártak nagyapámhoz hajat vágatni, mert olcsóbban megúszták a nyírást, mint a városi fodrászatban. Előfordult, hogy a közelben működő mezőgazdasági szakiskola nevelői tucatjával hozták a fikáknak nevezett szabálysértő tanulókat, hogy az öreg megszabadítsa őket fejdíszüktől. Legtöbben cigarettázásért és iskolakerülésért kerültek nagyapám keze alá. A lurkók néha próbálták megvesztegetni az öreget, hogy ne a nullás gépet használja, de ritkán sikerült. Pénzzel nem lehetett lekenyerezni, csak a szokásos munkadíjat fogadta el a tanulóktól, sőt, ha többen fordultak hozzá, kedvezményt is adott. Az ismerős fiúkkal viszont elnéző volt, s nem hagyta teljesen csupaszon a fejüket.

Ha egyszerre több kliens érkezett, én is kimentem az udvarra, hogy hallgassam a felnőttek beszédét. Az idősek gyakran meséltek világháborús emlékeikről, közös legénykori kalandjaikról. Érdekes történetek voltak ezek, általában mulatságos, gyakran eltúlzott viszszaemlékezések. Néha egy kis politika is belevegyült, de arra mindenki nagyon vigyázott, hogy ne vigye túlzásba. Általában a birtokaikat siratták a gazdák, panaszkodtak a közös gazdálkodásra, szidták a kollektívát. Nagyapám így vigasztalta őket: „Ne sajnáljátok a földeket, most több lenne a munka! Nem üldögélhetnétek itt órákat az udvaromon!”

Megtörtént, hogy a kuncsaft illuminált állapotban, azaz ittasan érkezett a fazonigazításra. Persze, ez nagyapámnak sok bosszúságot okozott, mert néha elaludt a vendég a széken, nem tartotta a fejét kellőképpen. Lassan az öreg megsokallta a dolgot, keresett egy régi széket, s annak lefűrészelte az egyik lábát. Amikor látta, hogy valaki részegen jelentkezett nyírásra, a háromlábú széket vette elő, s arra ültette a kuncsaftot, aki a nyírás ideje alatt végig arra kellett összpontosítson, hogy egyensúlyát megőrizze. Ezzel megoldotta a problémát, többé senki nem aludt el, amíg ő a munkáját végezte.

Egyszer elemista gyerekek érkeztek a szabadtéri „borbélyműhelybe”, hogy nagyapám húsvéti frizurát vágjon nekik. Kedvetlenül vette elő a felszerelését, unottan látott munkához, mert tapasztalatból tudta, hogy a kényeskedő fiúcsapat tagjai rendszerint gondot okoznak állandó nyafogásukkal. „Domi bá, húz a gép! Domi bá, viszket a nyakam! Domi bá, mikor leszek kész?” – idegesítették az öreget. Nagyapám megpróbálta mesékkel, érdekes történetekkel szórakoztatni őket, de kevés sikerrel. Egy alkalommal várakozás közben a repülésről beszélgettek a fiúk. Nagyapám is felfigyelt a dologra, gondolta, megtréfálja őket. Megkérdezte, hogy nem akar-e valaki közülük ejtőernyős lenni. Mindegyik felemelte a kezét. Az öreg ekkor nagy komolyan előadta, hogy milyen feltételeknek kell eleget tenni ahhoz, hogy valakit beírjanak az ejtőernyős iskolába.

– Először is hét pár fehér alsónadrágot kell vásárolni – mondta az öreg, pödörve egyet a bajszán. – A próbaugrásokon előfordulhat, hogy az ijedtségtől becsinál valaki. Persze, a tanfolyamot folytatni kell, s ezért van szükség a tartalék gatyákra – magyarázta. – A múlt héten járt nálam az ejtőernyős oktató, a jövő héten visszajön, s akkor beszélek vele az érdeketekben. De addig a padláslépcsőről gyakorolhatjátok a leugrást – javasolta a fiúknak.

Két nap múlva a haragtól fülig vörösödve állított be az egyik anyuka nagyapámékhoz.

– Domi bá, magának elment az esze? A tegnap a gyermek egész nap sírt, hogy vegyek neki hét darab alsógatyát. Ma délután leugrott a padláslétráról és kificamította a bokáját!

– Jól van jól – védekezett az öreg. – Hát a mai gyerekekkel még viccelni sem lehet?