Szakács Magdolna tizenkét évvel ezelőtt vállalta fel a radnóti magyar közösség összekovácsolását, a kulturális élet megszervezését, a fiatalok számára a néphagyományok megismerését és megőrzését.
Szakács Magdolna tizenkét évvel ezelőtt vállalta fel a radnóti magyar közösség összekovácsolását, a kulturális élet megszervezését, a fiatalok számára a néphagyományok megismerését és megőrzését. Amint hangsúlyozta, a radnóti emberek – de talán ez másutt is jellemző –, nehezményezik a kampányízű kulturális eseményeket, az alkalmankénti felszólalások mögött is propagandatevékenységet vélnek felfedezni, és ezt szóvá is teszik. Többek között ezért is jó az együttműködés a jelenlegi magyar tanácsosokkal, akik rendkívül szerények, nem ragadnak meg minden lehető alkalmat népszerűségük növelésére, hanem csendben teszik a dolguk, ami sokszor többet ér az üres ígéreteknél – fejtette ki a hatékony együttműködés egyik okát Szakács Magdolna. Többnyire táncmulatságokat szerveznek felnőttek számára, amelyek keretében a gyerekek, fiatalok előadása, versenytánca, családok műveltségi vetélkedője, tombola stb. színesíti, teszi tartalmassá a közösségi együttlétet. A radnóti magyarok Magdi nénije elmondta, hogy a tizenkét év alatt harminc – szüreti, farsangi – táncmulatságot szerveztek, illetve borversenyt is tartottak. Elégtételt jelent számára, ha egy szépkorú megjegyzi, hogy „azt gondoltam, beszakad a csárda”. A hasonló eseményekre az idősebb korosztály járművekkel való szállítását is megoldják annak érdekében, hogy az évek súlya alatt nehezedő mozgás ne legyen akadálya a közösségi együttlétnek.
A szervezésbe a római katolikus plébánost és a református lelkészt is bevonják, amint a közösségi élet küküllődombói illetőségű mindenese jelezte: „elindulunk az RMDSZ-es fiaimmal, és megkérdezzük a lelkészeket, hogy milyen elképzelésük van a szervezendő eseményt illetően, majd annak megfelelően alakítjuk a programokat”. A gyerekek művészi műsorát a helyi általános iskola pedagógusai tanítják be és irányítják, ami szerinte elengedhetetlen tartozéka az ünnepi eseményeknek, ezáltal a nagyszülők is részt vesznek a közösség vidám hangulatú együttléteiben. A vegyes házasságból született gyermekek is magyar népviseletet öltenek magukra, és annak ellenére, hogy román tagozatra járnak, készségesen veszik ki részüket a magyar közösség ünnepi műsoraiból is.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató