Bocskay Vince szobrászművész kiállítása

a marosvásárhelyi Art Nouveau galériában

Szülővárosa, Szováta után Marosvásárhelyen is bemutatta visszatekintő kiállítását a művész. Itt is sok híve van művészetének, az augusztus 15-i tárlatnyitón megtelt az Art Nouveau Galéria. A népes közönségnek Lőrincz Ildikó székelyudvarhelyi művészettörténész elevenítette fel a szobrász fél évszázados pályáját, méltatta művészetét. Részletes elemzését nincs lehetőségünk közölni, a művek és az alkotói szándék lényegét viszont a szöveg rövidített, szerkesztett változata is töretlenül tükrözi, bemutatja.

Bocskay Vince első kiállítása 1977-ben Székelyudvarhelyen volt Nagy Levente grafikussal. Bálint András méltatta a Hargita napilapban: „Kisszobrai a frissesség erejével hatnak, a szemlélőt megkapja a művész játékos kedve, mély iróniája, a művek sajátos vitalitása. A kiállított tizenhárom munka a művész formaérzékenységét, technikai tudását bizonyítja, s a kifejezés szépsége mellett azok kifejezőereje a magával ragadó, nemcsak szemet gyönyörködtető, hanem meghökkent, megmosolyogtat, elgondolkodtat.” (Hargita Népe, 1977. június 8.)

Nem választott ki egyetlen anyagot, terrakottát, követ, fémet és fát is használt művei megalkotásához, bár a terrakottából való alkotás évekig kézenfekvőbb volt számára. 1976 és 1981 közt a parajdi sóbányában szervezett egykori alkotótáborban nagy méretű domborművet faragott három éven át, 170 méter mélyen. Verandán kikönyöklő öt női figuráját azonban nem sokkal elkészülte után elöntötte a víz, ugyanis a felhagyott tárnák víz alá kerültek több más alkotó műveivel együtt. Így első monumentális munkája elveszett a mélyben.

Bocskay vázlat nélkül dolgozik, alkotásai munka közben formálódnak. Bár az elmúlt 35 évben több nagy méretű köztéri szobra készült el rendelésre, a mélyen rejlő, ki nem mondott nagy dolgokat leginkább kisebb méretű plasztikáiban tudja kifejezni. 

Emberközpontú kisplasztikái, a nem megrendelésre alkotott jó és rossz emberek arctípusai többnyire groteszk hangvételűek. A groteszk a művészetben és irodalomban egy olyan stílus- és ábrázolásmód, amely a furcsát, a torzítottat, a komikust és a félelmetest sajátos, gyakran egyidejű keverékben jeleníti meg. Lényege, hogy a megszokott formákat elferdíti, aránytalanná, váratlanul össze nem illővé teszi, ezáltal nyugtalanító vagy ironikus hatást kelt. Az ilyen művek aránytalanságukkal, elhajlított formájukkal, kifordított perspektívájukkal torzulást mutatnak. Legtöbb esetben a komikum és félelem kettőssége jellemzi, azaz egyszerre lehetnek nevetségesek és nyugtalanítóak. Szimbolikus többrétegűségüknél fogva gyakran társadalomkritika, morális figyelmeztetés vagy szatirikus él húzódik meg az ilyen alkotások mögött. A váratlan, meglepő kombinációk elsőre véletlenszerűnek tűnnek, mégis a művészi szándék irányítja őket. Ez a tudatosan megtervezett véletlen a káosz látszatát kelti, valójában azonban erős belső ritmus és stílus köti össze az elemeket. A fennkölt arcokhoz ügyetlen pózok, harsány mimika társul. Ily módon a fennkölt és alantas elemek összeütköztetése egyszerre kelthet nevetést és zavart. Segít lebontani a hamis pátoszt, rámutat a dolgok árnyékos oldalára. Bocskay kisplasztikáinak meglepetéskomikuma egyszerre oldja és fokozza is a néző feszültségét. Egy egy oda nem illő mozdulat, testrész vagy arckifejezés szándékos disszonanciát kelt, a nézőt kimozdítja komfortzónájából. 

Savonarolát teljesen elvakultként ábrázolja a művész. A befelé, lázálmaiba forduló, hosszú nyakú, csontsovány, görbe orrú, kajla fülű fantom szokatlan magatartásának érzékeltetésére az abszurd kifejezési forma a legmegfelelőbb. Csak a szerzetesi ruha szobrászi megmunkálása marad vonzó. Ennél élesebben nem is karikírozhatta volna ki a fanatikus Domonkos-rendi szerzetes alakját. 

Freud szerint a humor feloldozást, felszabadulást, kitörési pontot kínál az elfojtott érzelmek, vágyak számára. Bergson tovább elemez, nevetéselmélete szerint a humor bizonyos esetekben pont azért működik katartikusan, mert arra kényszerít minket, hogy külső perspektívából nézzünk magunkra, segít abban, hogy valamilyen nehezen elviselhető helyzetből kilépjünk. Bocskay lényeglátó plasztikái groteszk hangvételűek, mert szerinte groteszk az egész világ, ami körülvesz. 

Azonban ennek a világnak a derűs, szatirikus megjelenítése a legszélsőségesebb elemek egymásba fonódásával úgy mutatja fel az emberi társadalom gyarlóságait, hogy egyszerre felráz, kimozdít, segít felülemelkedni. Az alkotó akár a mitológiai alakokat, akár a bibliai személyeket, akár az őt körülvevő társadalom alakjait választja mondandója kivetítésére, a világ abszurditása, a társadalmi jelenségek groteszk egyvelege mindegyikük esetében szembeötlő. 

Bocskay azt vallja: „Az ember mély rezdüléseit szeretem boncolgatni. Mert számomra a szép a legmélyebben vett emberi.”

Karakteres, ikonikus vonásokkal megjelenített terrakottaalakjainak sora látható itt: a Himnusz, a Néró, az Ablak, a Fej, a Csillagjós, az Anyám és a többiek – korszerűségük megkérdőjelezhetetlen. Kompozíciós készsége, jelképteremtő ötletessége irányzatokon és művészeti áramlatokon felüli. 

Kharón ladikja a mitológia szerint az átláthatatlan messzeségen át vezetett, s az átláthatatlan messzeségen túl van a felfoghatatlan ismeretlen, ahonnan földi halandó soha nem tért vissza. Kharón megformázása ily módon utalhat az ismeretlen világ iránti vonzódásra (…) Az élet eleje és vége, a bölcső és a koporsó is hajó alakú. Láthatjuk tehát, hogy egy ilyen összetett és szépen megmunkált plasztika milyen sok irányba viheti el képzeletünket.

Az Európa c. Bocskay-plasztikának itt most egy kisebb méretű variánsa látható, a Kolozsvári Magyar Napok programjai közt megnyíló Barabás Miklós Céh történetét bemutató tárlaton volt megtekinthető a nagyobb változat. Üzenete ezzel és több más itt jelen levő kisplasztikája révén eljut hozzánk: arctalan, személytelen, szikkadt, töredezett plasztikák a művészet eszközeivel figyelmeztetnek a világ válságos állapotára. Ezt az állapotot bronzban is jelzi az Alvó múzsa is, mert a múzsa igazán jó alany, de mi van akkor, ha arcát eltakarva éppen alszik? Bocskay cizellált bronzplasztikája abszurd helyzetben mutatja be ezzel kapcsolatos őszinte mondanivalóját. Az alkotó a görög mitológia alakjával, a művészetek ösztönzőjével ezúttal is érvényes üzenetet közvetít. Mert a művészi ihlet forrásának képzeletbeli alakja maga a felfokozott lelkesültség, az alkotókedv okozója, amely elősegíti a művészi alkotást. Csakhogy alszik… És úgyszintén társadalomkritikus üzenetet hordozhat az itt kiállított két, diófából készült kompozíció, A kereszt nyoma és a Keresztút. Míg az előbbi a tömör diófa természetes, domború felületében átlósan jeleníti meg azt, ami még a keresztből maradt, utóbbi szögletes élekkel jelzi a keresztút kálváriájának nehézségeit, viszontagságait. Frissességével lenyűgöző játékos alkotás, mély üzenetekkel, egyszerűen és tömören megfogalmazva. Akárcsak az antropomorf formákból építkező, szintén fába faragott Profán feltámadás. (…)

1990 Bocskay számára mérföldkő, ekkortól kezdve köztéri szobrok elkészítésére kap megrendeléseket, vagy pályázhat azok elkészítésére, és ezek a megrendelések Bocskay életébe egy új dimenziót hoztak. Évtizedeken át szellemi nagyjainkat egy rendszer megtagadta, köztéri emlékezetüket tiltotta. Az ún. rendszerváltás után viszont Bocskay Vince által is kiléphettek a terekre méltóságukban és a forma hiteles tisztaságában. Az alkotó valamelyest szembekerült önmagával, hiszen át kellett állnia a groteszk látás- és ábrázolásmódról az általánosan elfogadott, hagyományos alkotásra. Ez a fordulat szerencsés megújulást hozott: a nagy műgonddal, alapos történelmi és emberismerettel, empátiával, korszerű plasztikai szemlélettel és technikai bravúrokkal megvalósított emlékművei, portréi joggal hoztak általános megbecsülést számára.

A magyarság történelmének meghatározó, nagy egyéniségeit realista szemlélettel, figuratív nyelvezettel örökítette meg a rendszerváltás után. Monumentális alkotásai bronzból, andezitből, műkőből készültek, számos erdélyi és magyarországi településen állnak. Ezekkel kapcsolatban azt vallotta: „Ürügyként szolgált a téma ahhoz, hogy a hangulatomat kivetítsem. Ahhoz kerestem helyzetet, személyiséget, embert. A portré egyébként a kedvenc műfajom. Ezt tulajdonképp most is művelhetem, mert egy történelmi figura megmintázása is portrézás, de mégis más. A groteszkre való hajlamomat magamba kell fojtanom, és nagyon nehezemre esik. Alig várom, hogy visszatérhessek azokhoz a groteszk kisplasztikákhoz, amiket a köztéri megrendelések előtti időszakban készítgettem. Szeretnék bezárkózni a műtermembe, és végre már csak saját indíttatású munkákkal foglalkozni, szigorú határidők nélkül dolgozni.” (…) 

A műterembe zárkózás ideje is elérkezett, 40 év oktatói pálya után – ami alatt sok tehetséges diák érvényesülését segítette – 2014 óta nyugdíjasan szabadon alkothat, éppoly nagy önigényességgel, szigorral. (…) 

Végezetül amit mintegy 55 éves, gazdag és sokszínű életműve kapcsán kiemelnék: hitelesség, gondolatiság és eszmeiség, emelkedettség, műveltség, műgond, szakmaiság, inventivitás, komolyság és belső teljesség. 

Isten adjon erőt, hogy ezek szellemében még évtizedekig tovább alkothasson!

Lőrincz Ildikó