A vár, ahol a legendák élnek

Épített örökségünk

A Firtos vára az erdélyi Korond, Atyha, Énlaka és Firtosváralja közötti Firtos-hegyen épült, először a 2. században. A várhoz és környékéhez számos népi legenda kapcsolódik: Firtos és Tartod tündérek és a Likaskő legendája, Firtos lova legendája, és még sorolhatnánk. Ma a helyét benőtte a fű, és csak a régészeti ásatások során előkerült romjai láthatók, de a vár alatt található mészkőfal, a Firtos lova továbbra is jelzi az időjárás változásait. A Firtos várától nem messze, Énlakán a helyi szempontból stratégiai jelentőséggel bíró, 1063 méter magas Firtos-hegy melletti fennsíkon a 2. század végén egy római castrum állt, feladata a határvédelem és a Sóvidéken kibányászott sószállítmányok útvonalának biztosítása volt. A székelyudvarhelyi római castrum a 2. század vége felé épült, és őrizetét a germánokból álló Cohors I. Ubiorum és Cohors IV. Britannica néhány centiuriója látta el. A Philippus és Decius között zajló polgárháború idején – 248-250 – az erődöt a barbárok elpusztították.

Amiről hallgatnak a feljegyzések

Székelyudvarhelytől északnyugatra, a Firtosváralja, Énlaka és Korond falvak által határolt terület közepén emelkedik az ezerhatvankét méter magas Firtos-hegy.

Ennek csúcsától háromszáz méterre északnyugatra találhatók Firtos várának maradványai, a félköríves apszisú templom és a bejárat melletti kápolna romjai.

Erdély 567‐568‐ban az avarok uralma alá került, akik a területet a Dél‐Erdélyt elfoglaló bolgárok megérkezéséig uralták (827‐895). A közeli Korondon a régészek avar ötvösök préselőmintáit tárták fel.

Az avarok elrejtett aranykincse

Az avarok élénk kereskedelmet folytattak a szomszédos országokkal, de olykor nagyon távol eső népekkel is. Különböző római és bizánci pénzek lehettek a kereskedelmi fizetőeszközök, de akár az avaroknak fizetett adó vagy hadisarc része is. Az avarok 626‐ban sikertelenül ostromolták meg Konstantinápolyt, 628‐ban kudarcba fulladt az itáliai hadjáratuk, és ezt követően súlyos válság rázta meg birodalmukat. Kiújultak a harcok nyugaton és délnyugaton a szlávokkal és keleten a bolgárokkal.

A 620‐as években vagy azután rejthették el Firtosváralján az avar korból ezidáig ismert legnagyobb aranykincset.

1701-ben a vár már rom volt

A minoriták Háztörténete a régi vár építőit gótoknak véli, akiknek távozása után a várbirtokok Firtosváralja, Énlaka, Atyha, Korond és Pálfalva között osztódtak fel. Maga a várterület a váraljai Bálint, Jánosi, András és a bencédi Firtos nemzetségek birtokába került. Az északi hegycsúcs akkori neve Kadács, az egész hegyvidéké Kadácsmező volt. A várat a Firtos család újjáépítette, ők lettek az új névadók.

Fogarasy Mihály erdélyi római katolikus püspök levéltárában lévő dokumentumok szerint a Firtos hegyen lévő régi várba a 13. században kastély épült, benne szerzetesi rendházzal.

A reformáció alatt a nagyobb lélekszámú Korond lakossága református és unitárius lett, a katolikusok a kis faluba, Atyhába szorultak vissza.

1701‐ben a vár már rom volt. Ennek helyére épült 1725‐ben a Szent János-kápolna és 1737‐ben a minorita zárda.

A kalapos király feloszlatja a szerzetesrendet

1737‐ben István atyhai katolikus plébános megvásárolta a várhelyet, majd a romos falakon belül egy kis templomot és hat szerzetes részére zárdát építtetett, míg a várfalon kívül két kis kápolna épült.

A létesítmény az ellenreformációs tevékenységeket szolgálta.

A szerzetesek 1783‐ban – a szájhagyomány szerint a rossz időjárási viszonyokra hivatkozva – elköltöztek, de az igazi ok II. József 1782. január 12-én kiadott szekularizációs rendelete lehetett, amellyel a kalapos király több szerzetesrendet részben vagy egészben feloszlatott. A várat ezt követően nem használta senki, és újból elkezdődött a romosodása.

A Szent János-kápolna

Az Orbán Balázs készítette alaprajz szerint Firtos vára észak‐déli irányú, ovális alakú vár volt, melynek hossza száztíz méter és szélessége hatvan méter lehetett.

Bejárata, melyet kettős fal is védett, a vár déli végében volt, és az udvarra vezetett. Ennek első harmadában a keleti és nyugati várfalat egy‐egy tégla alakú torony szakította meg. A fal a vár északi végét lezáró, több száz méter mélységű szakadék szikláinál végződik.

A nyugati torony közelében egy kápolna, ettől északra pedig egy épület alapjának famaradványa található.

A vár keleti és déli oldalát sánc és földtöltés védelmezte, melyek a bejáraton kívüli kisméretű kápolnáig vezettek. Valószínűleg ez volt a Szent János-kápolna.

A vár területén egy 13. századi templom romjait tárják fel

Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében tesz említést arról, hogy az 1958. évben Kurt Horedt, Székely Zoltán és Molnár István kutatásai eredményeként lett ismertté a templomrom, valamint a kápolna és a várfalhoz csatlakozó épület alaprajza.

Az 1950‐ben, majd 1978‐ban a székelyudvarhelyi múzeum munkatársainak feltárásai nyomán a felszínre került két méter vastagságú védőfal és az épületmaradványok igazolták az Orbán Balázs által közölt alaprajz valódiságát, kivéve a keleti oldalon jelölt torony létét és a déli oldal kettős várfalát.

A vár területén 13. század végi templom romjait tárták fel.

Az itt talált épületek későbbi eredetűek, ezért feltehetően, ha a várat nem is használták, de a területén laktak.

A minoritáknak a 18. században kolostoruk volt itt.

A vár történetéről nincsenek adatok

A vár első okleveles említése azonban csak 1459‐ben történik, amikor az addig Besenyőfalva néven ismeretes falut Váraljafalvának nevezték.

A vár történetéről nincsenek adataink, birtokosairól, a Firtos családról is csak annyi ismeretes, hogy ők birtokolták századokon át.

Orbán Balázs szerint a közeli Bencéden a 18. század végén élt még a Firtos család, és tőlük szerezték meg a várat a szerzetesek.

Az 1701-ből származó Emlékirat

Szabó Károly közölt egy 1701‐ben kelt, Bethlen Miklós záradékával ellátott Memorialét, amelyben a felsőbencédi Firtos család régi nemességének elismerését kéri:

„…mivel a mi régi nemesi privilegiumunkat a mai praedecessoraink és truncusin [azaz őseink] még magokkal hoztak volt ki Scythiából, kitetszik csak abból is, mert a mi régi eleinknek kővára lévén Udvarhelyszéken, mely hívattaték Firtos várának, s ma is annak híjják, melynek még mostan is kőfalai fenállanak… néha boldog emlékezetű kegyelmes királyunk Matyás király is a mi régi praedecessorainknak hűséges szolgálatjogért Armalis adásával régi ősi nativus [veleszületett] szabadságunkat confirmálta volt; de annak utána sok változásokra jutván szegény hazánk, kegyelmes királyunktól adatott régi Armalisunk eltévedett, melyre nézve kételenítettük felsőges urunk római császár és koronás királyunkról régi szép szabadságunkat és nemességünket Armalissal renováltatni…” Hogy nemességüket visszakapták‐e, nem tudjuk.

A firtosi várat a 18. században a ferencesek szerezték meg, akik az itt talált, feltehetően romos épületet újjáépítették.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Kiapadhatatlan történetek és mondák földje ez a Székelyföld. Az óriások és tündérek, a vitézek és szegénylegények, a királynők és hercegnők nélkül nem is léteznének. Ennek a mesevilágnak azonban valós, történelmi szálai is vannak. Először is nézzük a „firtos” szó jelentését: nem is a székely, az ősmagyarban valamiféle vágó-fűrészelő eszközt jelentett a szótő, azaz a „firt”. Tehát létezett ez a szó. Másodsorban keresztnévként is előfordult a középkori névadásban, inkább fiúnévként, néha lánynévként is szerepelt.

Gada völgyében, Szilas-tető alatt található Pálfalváról jobbra vesszük az irányt, amikor balra feltűnik a térség legimpozánsabb várdombja. Korabeli leírások a Székelyföld Szent Bernát-hágója címmel is illették, hiszen az itteni szentéletű szerzetesek messze elhallható zsolozsmái hasonló hatást váltottak ki, mint a Svájc és Olaszország közötti átkelőn álló kolostor lakóinak mindennapi énekei, imái. 

Mégis, a góbéságokhoz szokott vidékhez méltóan, létezik egy csavar az egész Firtosváralja feletti csodavár történetében. Mivel csak a 15. század közepétől találtak írásos nyomokat a hun-székely Firtosvár létezéséről, felmerül a kérdés, hogy a korábbi idők történelmével mi történhetett. 

A marosvásárhelyi születésű Kelemen Lajos történész és Ferencz Sándor régész levéltári kutatásai során derítette ki, hogy a néha véressé fajuló telekhatárviták miatt Pálfalva és vele szomszédos egykori Besenyőfalva azonos az 1455-59 közötti névváltással kialakult Várallyafalvával, hajdani Waralya Siculi de Bezzeniofalwával, a mai Firtosváraljával. Ugye, milyen szép ez a történelmi séta?

A vár első képi ábrázolása 1858-ból maradt fenn, egy bizonyos Karl Fabritius segesvári egyházi tanár Eine Aufnahme der Burgurgruinen auf dem Firtos című munkájában, pont tíz évvel az Orbán Balázs kiadásában megjelent Székelyföld leírása előtt. Mindketten hivatkoznak a helyi örökölt értékek sokaságára, a vár romos egyházi épületeire, körítő és védfalaira, megerősített kapuzataira, külső árokrendszerére, falakon kívüli várkútjára és a körülötte kialakított gyakorlómezőre, a szembeni dombgerincen lévő sík tündérkertre, a kopasz sziklaoldal lovának regéjére és a környék rejtett csodavilágára, Székelyföldünkre.

Talál is rá az a felejthetetlen mondás, miszerint „…hej, régi vár még ez a Firtos vára is! Tündérek építették, még azon melegében, hogy az Úristen a világot megteremtette…”.

A megteremtett világunk, mai létünk is foglalkozik ezzel, meg a többi ránk hagyott kultúrértékkel, kinccsel, örökséggel. A 2012-ben útjára engedett Székely Legendárium elsődlegesen foglalkozott a mostani témánk körébe tartozó, Firtos várhegye köré vonható, nemcsak gyerekeket érintő szépséges mesékkel. Így került sikeres rajzos elbeszélésben az érdeklődők elé a Firtos vára, A tündérkisasszony és a szegény legény, valamint a Likas kő legendája. 

Itt még nem állt meg a firtosi história, két évvel ezelőtt a megyei Tanács elnöke a vár alatti ünnepségen fogadta meg, hogy létrehoznak egy olyan turistaközpontot, ahol lélekben feltöltődhetnek a helyiek és idelátogatók úgy, hogy nem rombolják, inkább kihangsúlyozzák a természet szépségét, a hely legendáját és tiszteletét. Firtos vára, alázattal köszönjük székely őseid átadott örökségét!

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért és segítségért külön köszönet dr. Kálmán Attila történésznek, Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek.