Terítéken: A test hangjai
Van-e közük az élelmiszereknek az érzelmekhez, az érzékiségnek az íráshoz és mindezeknek a ledérséghez? Nos, lehet ezeket egy lapon emlegetni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Király Kinga Júlia második kötete, A test hangjai, amellyel a Nyári irodalmi játékok 4. estéjén ismerkedhettek meg az irodalomkedvelők.
Van-e közük az élelmiszereknek az érzelmekhez, az érzékiségnek az íráshoz és mindezeknek a ledérséghez? Nos, lehet ezeket egy lapon emlegetni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Király Kinga Júlia második kötete, A test hangjai, amellyel a Nyári irodalmi játékok 4. estéjén ismerkedhettek meg az irodalomkedvelők.
Méz, só, cukor, kávé, fahéj, víz – némelyik élvezetet magában hordozó élelmiszer, vagy épp a lét elengedhetetlen része, és mindegyikhez fűződik egy történet. Mindegyikhez kötődik a test, az élvezet, vagy épp a szenvedés.
„Egy nő teste éppen csak annyira domborodik ki az őt behálózó történetekből, amennyire képes magába fogadni a rá váró történeteket” – olvasható a kötet fülszövegében. Király Kinga Júlia, valamint a vele beszélgető Vida Gábor író azonban csak ízelítőt nyújtott a történetekből, mintegy sejtetvén a „ledérkönyv” tartalmát, hangulatát.
Nemcsak a kéj és a testi örömök, hanem a hiány és az éhezés okozta szenvedés is része a történetnek. Mindezt azonban nemcsak szexuális értelemben közelíti meg a szerző, hisz, mint mondja, a konkrét éhezésen túl a lelki, szellemi éhezés, a kötődések vagy a csoport iránti igény is lehet szenvedés forrása. Ugyanakkor pedig ott van a test, ami olykor saját magának okoz szenvedést az élvezettel.
A beszélgetésen nemcsak a kötet tartalmáról esett szó, hanem a szövegírás örömeiről és gyötrelmeiről, személyes élményekről és történetekről is.
„Le kellett mennem nagyon mélyre, hogy ne ismételjem azokat a szövegeket, amiket megírtam, és mivel úgy építkezett ez a sorozat, hogy egy családi történet, egy éntörténet, egy családi történet, egy éntörténet váltakozott, rájöttem, hogy az egésznek akkor van hordereje, ha a családi történetbe még mélyebbre megyek. Nyilván tudnék arról beszélni, hogy hogy úszik be egy mondat egy szövegbe s hívja elő a következő novellát, de hát ezt nem tudatosan csinálja az ember, beúszik egy mondat, s egyszer csak megszületik a reveláció, hogy aha, erről fogom írni a következőt és ez lesz majd a záró dal. A munkamódszer az volt, hogy előbb leástam nagyon mélyre, a történetiség szintjére, majd azt hoztam vissza egy közelmúltbeli miliőbe és aztán onnan kellett visszaugranom a jelenbe” – mondta el az irodalmi esten Király Kinga Júlia.
A fél világot megjárt marosvásárhelyi írónő – élt Magyarországon, Egyiptomban, Németországban – életének színterei is visszaköszönnek írásaiban, de nemcsak ezt tudhatták meg a jelenlevők, hanem azt is, hogy sok esetben érdekes módon fonódik össze a kitalált világ a valósággal: a megírt történetek életre kelnek, valósággá válnak, a kitalált szereplőket pedig hús-vér emberként látta viszont már a szerző.
Kétségkívül, a szöveg és az író közti bensőséges viszonyról is meggyőződhettek az irodalmi est résztvevői, és arra a kérdésre is választ kaptak, hogy jól érzi-e magát a könyvben a szerző.
„Van, ahol igen, s van, ahol nem, és ahol nem, ott, azt hiszem, elég szándékos is. Van, ahol azt akarom, hogy azért ne érezzem jól magam, mert az, ami történik a szereplőmmel, valamiféle újrafogalmazást kíván az általam látottakból, tudottakból, eddig megfogalmazottakból, és ott ki kell kínozni, ki kell gyötörni a dolgokat a nyelvből. Ez nagyon nehéz, mert amikor az ember ír, éppen nemtelen talán, de aztán a tiszta fejjel vagy az újraolvasott mondatoknál bejön az, hogy nő vagyok, és általában férfiak írnak, mármint abban az értelemben, ahogy a prófécia a szakállas írnokoknak adatik meg, és belép a szemérem, az önkontroll, hogy ezt megtehetem-e, hogy írhatok-e így. Akkor jön egyfajta fricskajáték, hogy akkor most ironikusan nagyon szakállas leszek. De ez a szerepjáték gusztustalan és vissza kell csúszni a szövegbe, és én szeretem fölvállalni ezt a kínlódást. Azt gondolom, hazugság lenne úgy írni könyvet, hogy egyrészt mindent tudok a világról, másrészt, hogy azt, amit bennem és kívülem tapasztalok, arra egy közös szavunk és egy közös ritmusunk, szemantikánk lenne” – mondta el Király Kinga Júlia.
Ezután a szerző fordítói munkássága került terítékre, és a készülő emigrációs regényéből – Apa Szarajevóba ment – is felolvasott az est meghívottja, az új könyv pedig legalább olyan érdekesnek ígérkezik, mint „a test tapasztalatainak érzékien pontos megidézését” az olvasó elé táró ledérkönyv.
Toth Ibolya
