2023. január 30., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„A Jóisten a tenyerén hordoz”

Dr. Horváth Ildikó szászrégeni háziorvosról tudom, hogy népes családból származik, amelynek sok tehetséges tagját volt szerencsém megismerni, és úgy gondolom, hogy jó érzés közéjük tartozni. Hallottam a magyarláposi nagyapáról is, aki sok területen volt kiváló, a zenétől kezdve egészen a sportig. Előbb meglepett, de aztán jól átgondolva természetesnek tartottam, hogy családorvosként nemcsak rövid prózai írásai jelentek meg irodalmi lapokban, legutóbb az ismert kanászdalt is továbbírta, az eredetinél enyhébb, de mai világunkhoz, életkörülményeinkhez igazítva.





– Kérlek, mesélj a családodról!

– Valóban szép nagy családunk van. Édesanyám részéről a nagymamám dunántúli, balatonfüredi, nagyapám egy tizenhárom gyermekes magyarláposi családból származott. Nagymamámat a magyar világban helyezték óvónőként Láposra, ahol nagyapámmal megismerték és megszerették egymást. Arra emlékszem, hogy nagymama, aki szép asszonyka volt, mesélte, hogy még az esküvője napján sem akarta elhinni, hogy az a gyönyörű, sudár bajuszos fiatalember elveszi őt feleségül.  

– Úgy emlékszem, hogy kiváló zenepedagógusnak tartották, de sportrendezvényeken is bíráskodott.

– Több hangszeren játszott, és kijárt a Lápos környéki falvakba, ahol például hegedülni, harmonikán játszani tanította a gyermekeket. Arra emlékszem, hogy néha tele volt az udvarunk muzsikáló gyermekekkel, és nagy előadásokat szervezett, amiben szintén kiváló volt. Nagy családi találkozókra is összehívta a rokonságot, és a nagymamám dolga volt a fényképészt értesíteni. Mivel nőgyógyász édesapámat és gyógyszerész édesanyámat hol ide, hol oda helyezték az országban, én a nagyszüleimnél voltam sokáig, ott jártam óvodába, és ott kezdtem az iskolát is. Amikor a szüleim mindketten egy városban találtak állást, negyedikes koromban magukhoz vettek. Mivel édesapám szeretett volna kórházban dolgozni, végül Szászrégenben állapodtak meg, és hatodiktól ott folytattam az iskolát.

Az édesapám vonalán a marosújvári Géza nagyapámék is hatan voltak testvérek, Szilágyi nagyanyámék is többen. Bár sokan elszármaztak Magyarországra, az unokatestvérekkel tartjuk a kapcsolatot, amennyire tudjuk. Egy van, akit nagyon szerettem, de Anikónak biztosan megváltozott a családneve, így elveszítettem, és azóta sem találtam rá. 

– Magyarlápos, Segesvár, Szászrégen – változatos iskolai életed lehetett a változó környezetben. Gondolom, Régenben érettségiztél. Édesapád példája miatt választottad az orvosi egyetemet?

– Lázadó korszakomban még azért sem akartam orvos lenni. Matematika-fizika osztályban végeztem, nemrégiben volt az osztályfőnöknőm temetése. Jó osztályközösség volt, segítettünk egymásnak. Bár a nyelveket, az irodalmat, a testnevelést szerettem, mivel a barátaim az orvosira felvételiztek, én is nekiálltam tanulni. Sikerült, de az első évet nagyon nehéznek éreztem, különösen az anatómiát és a szövettant, viszont akkoriban nem úgy volt, hogy egy év után váltogatjuk az egyetemeket; ahova az ember bejutott, azt kellett elvégezni. 

A későbbiekben voltak nagyon szerethető tantárgyak, amelyeket szívesen tanultam. Jó volt az évfolyamunk, s bár sokan külföldre távoztak, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, és szívesen találkozunk egymással. 

– Miért döntöttél a családorvosi szakosodás mellett?

– Az egyetem elvégzése után férjhez mentem Kiss Déneshez, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjéhez, majd megszületett az első gyermekünk, utána rezidensvizsgát tettem, és végül a családorvoslást választottam. Szászrégen marosvásárhelyi bejáratához közel van a rendelőm, kétezer körüli a pácienseim száma. Bár napi húsz beteg ellátását engedi a biztosítási pénztár, az utóbbi időben naponta harmincan, sőt negyvenen is megfordulnak a rendelőben.

– Feltételezem, hogy az influenzajárvány miatt szaporodott meg a napi munkád.

– Igen, a krónikus betegek mellett egyre többen jönnek. Attól, hogy két évig be voltunk zárva, „ellustult” az immunrendszerünk, és a jelenlegi vírusfertőzések nagyon megviselik, leteperik az idős embereket és a legkisebbeket. Már-már szamárköhögéses légcsőhurut is előfordul, ami ijesztően hangzik. A nehézségek ellenére meg lehet találni ennek a munkának a szépségét is, csak ne lenne a rengeteg bürokrácia. Nagy segítséget jelent Géza öcsém, aki gyógyszerész, és jó tanácsokkal látja el a betegeket. Az is igaz, hogy ez a munka egy idő után rutinossá válik, amitől el tud fásulni az ember. Ellensúlyozásképpen elvégeztem egy homeopátiás tanfolyamot Kolozsváron és Budapesten, majd Bukarestben tettem szakvizsgát. 

– Gyakorolod is? 

– Igen, besegítek időnként homeopátiás szerekkel is a gyógyításba, de jobban szeretnék elmélyülni benne, mert értékes tudást jelent, amihez több idő, nagyobb odafigyelés, más körülmények kellenének. Erre viszont alig adottak a feltételek a családorvosi gyakorlatban. Volt néhány betegem program után, de most már az sem fér bele, mert a napi munka elfáraszt. A rendelőben felváltva egy kolléganővel dolgozom.

– Koronavírus-fertőzéses esetek vannak-e még? A pácienseid oltását vállaltad-e?

– Az én betegeim között nagyon ritkán fordul elő. Reméljük, hogy lecsengett, és ha mégis felüti a fejét, nem viseli meg a beteget annyira, mint kezdetben.

Készítettünk egy felmérést, aminek nyomán inkább lemondtak az oltásról, de aki igényelte, azokat a személyeket beosztottuk oltópontokhoz, ahol felvették az oltásokat. A covidos betegeket telefonon rendszeresen követtük, tanácsot adtunk, hogy mit tegyenek, és segítettünk, ha beavatkozásra volt szükségük. 

– Vannak-e roma betegek a listádon, a gyermekkori védőoltások miatt kérdem?

– Igen, sokan vannak, ugyanis én a volt abafájai körzetbe kerültem. Megszoktuk egymást, de az oltásokkal valóban gond van. Sokszor elmagyarázzuk, hogy például a kanyaró mennyire csúnya betegség, és meg kellene előzni, hogy a gyermekek kórházba kerüljenek. Ők viszont egy más, lazább kultúrához tartoznak, és azt látják, hogy oltáskor megszúrjuk, azaz bántjuk a gyermeket. Amikor a magyarázat nem használ, a közegészségügyiek segítségével szervezett kampányok során próbáljuk megoldani a kötelező védőoltások felvételét a helyszínen. Külföldre is mennek közülük, néha itthon hagyják, máskor magukkal viszik a gyermekeket is, és úgy próbálnak megélni, ahogy tudnak. 

– Furcsának tűnt, amit korábban említettél, hogy tulajdonképpen szeretsz ingázni.

– Azért választottam Szászrégent, mert a szüleim ott laknak, és maxitaxival kényelmes utazni. Amikor nem kell mennem, az a kétszer fél óra lazítás a kényelmes, meleg autóbuszban valósággal hiányzik. Ahogy a járvány idején, amíg az édesanyám gépkocsijával ingáztam, a fél óra mozgás is hiányzott a megállótól a rendelőig. 

– Eddig a munkáról beszéltünk, mi a hobbid?

– A néptánc, a táncház, a népi muzsika számomra fantasztikus erőt adó kikapcsolódás. Emlékszem, volt egy nehezebb időszakom, és az év végi mulatságon olyan jólesett egy nagyot táncolni, énekelni, ami valósággal kioldott minden feszültséget. Hetente egyszer járunk, ha van egy-egy mulatság, azt is szeretjük. 25 éve kezdtük a gyimesi tánctáborokban, és évekig tartó munka volt táncolni megtanulni, ami a férfiaknak még nehezebb.

– Kezdetben a tanulás, később az ingázás és a háziorvosi praxis mellett három gyermeket neveltetek fel, hogyan jutott idő mindenre?

– Az első gyermekünk után volt egy nagyobb szünet, akkor kellett vizsgáznom, de aztán úgy döntöttünk, hogy jöhet a következő, és amikor láttuk, hogy mennyire jó, és a férjem édesanyja mennyire odaállt mellénk, akkor vállaltuk a harmadikat is. Reméltük, hogy a két fiú után lesz egy kislány. Ez a vágyunk is teljesült, és a lányunk valóban egy más minőséget hozott a családba. Bár rendkívül nehéz volt helyettesítőt találni, végül sikerült egy évet Péter fiunkkal és két évet Anna lányunkkal gyermeknevelési szabadságon maradni. 

Ami az otthoni munkát illeti, az évek hozták a tapasztalatot. Nem tartom magam kiváló háziasszonynak, már ami a csillogó kilincseket vagy a porcicákat illeti. Azonban nagyon szeretjük a közös együttléteket, bár a fiúk már-már kirepültek. De a karácsonyt nagyon vártuk a közös vacsora és a társasjátékozás miatt. Ezenkívül Szovátán építkezünk a menedékházunkban, amit a második műszaknak szoktunk nevezni. Jó, mert kint vagyunk a friss levegőn, ami a mozgással együtt kikapcsolódást jelent, és oldja a feszültséget, ha megfújja az ember haját a szél.  

– Tamás fiad, aki Kolozsváron színész, és Rómeó szerepében nyújtott sikeres alakításáért kapott nagy tapsot, a művészeti vonalat viszi tovább, de lesz-e, aki folytassa a családorvosi praxist?

– A kisebbik fiam is színészmesterséget tanul, és a lányom is ebbe az irányba tájékozódik. Most próbálja eldönteni, ami nem könnyű, mert nagy a választék. 

– Visszatérve hozzád, mikor kezdtél el írni?

– Negyven év után, körülbelül tíz évvel ezelőtt. Nem volt könnyű, mert ebben a korban az ember már nem elég bátor ahhoz, hogy megmutassa magát. Az írás pedig egyfajta kitárulkozás, mert – ha a fantáziánkra bízzuk –, akkor is önmagunkból dolgozunk. Társasági ember vagyok, de nemrégiben gondolkoztam el azon, hogy vannak, akik sokat beszélnek, és az átlag résztvevő, mire a témához kapcsolódó gondolatát megfogalmazza és elmondaná, már megváltozott a téma, és nem tudja a véleményét kifejteni. Ezért próbálkozom azzal, hogy leírom, amit gondolok, és először a barátoknak mutatom meg, mert nem tudom, hogy rajtuk kívül még ki lehet rá kíváncsi. Néhány írásom a régi Várad, az Irodalmi Jelen és legutóbb a Székelyföld folyóiratban jelent meg.

– A sokak által továbbgondolt újévi rigmus hogyan született?

– Hallottam a népdalt, és beindult a fantáziám, hogy manapság hogyan reagálna egy lány a mai szakmák képviselőinek kérésére. A kortárs hangulat megteremtésével próbálkoztam, ami tetszett, hiszen a közösségi médiában, azok közül, akik elolvasták, többen is írtak még egy-egy szakaszt hozzá. Ez még nem irodalom, de fontosnak érzem a humort, amit sikerült előcsalogatni a hozzászólókból is. 

– Mindig ilyen mosolygós vagy? Kívülállóként úgy érzem, hogy ez egy belső derű kifejezője. Vagy mégsem?

– Mostanában estére „le szoktam fáradni”, mert sűrű az év vége, ha az ember azt szeretné, hogy minden rendben legyen, de a mosolygás alapjában véve természetes nálam.

– Amikor megsokasodnak a gondok, kitől kapsz támogatást? 

– A lányom nagyon sokat segít, ő a családban a gourmand, aki hozza az újdonságokat, új ízeket. A fiúk inkább a férfimunkában segítenek. Szeretjük Szovátán együtt tölteni az ünnepet, ahova a vásárhelyi nagymamát is szeretettel láttuk, a szüleimmel az ünnep első napján szoktunk találkozni. A férjem jelenleg a hétvégi házzal van elfoglalva, de egyébként sokat segít a családi esték szervezésében, a keretek megteremtésében. Ezenkívül ritka jó apa, a szívén hordja a gyermekeink minden gondját, ő járt mindig szülői értekezletre, és nagyon „odateszi magát”, ha segítségre van szükségük. 

– Mire vágyakozol 2023-ban?

– Úgy érzem, hogy a Jóisten a tenyerén hordoz, és mindenünk megvan, ezért nehéz válaszolni. Természetesen szeretném, hogy a lányom is megtalálja az útját. Ezenkívül, hogy továbbra is legyen egészség, derű, ennél többre nincs is szükségünk.


Nézd meg lányom, nézd meg jól

Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Sej, anyám, a futár,

A pizzája kihűlt már,

Nem köll nékem az.


Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Sej, anyám, a fodrász,

Feltupíroz, megboglyáz,

Nem köll nékem az.


Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Sej, anyám, a zenész,

A kabátja csenevész,

Nem köll nékem az.


Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Sej, anyám, a tanár,

Kerüli az éhhalál,

Nem köll nékem az.


Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Sej, anyám, a szobrász,

Csupa agyag, csupa máz,

Nem köll nékem az.

Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Sej, anyám, a kertész,

Körülmulcsol, megcefréz,

Nem köll nékem az.


Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Jaj, ez egy poéta!

Megy a sok év pocsékba!

Nem köll nékem az.


Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Sej, anyám, a sebész,

A szikéje kiveséz,

Nem köll nékem az.


Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Sej, ez a bodyguard,

A deltája laminált,

Nem köll nékem az.


Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Sej, ez a menedzser,

Most kopogtat negyedszer,

Nem köll nékem az.


Nézd meg, lányom, nézd meg jól,

Ki kopogtat az ajtón!

Sej, anyám, a Messi,

Bal egyenest beteszi,

Az köll nékem, az.






Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató