Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Szamosújvár Közép-Európa talán egyetlen barokk szerkezetű és építészeti szellemiségű városa: párhuzamos utcái, átlós mellékutcái szimmetrikusan vannak elrendezve a központi piac két oldalán. Ezeken az utcákon mindenhol megtaláljuk a jellegzetes, dúsan faragott ablakszemöldökű, magas tetejű barokk házakat és a visszafogottabb díszítésű hangulatos, klasszikus épületeket.
A mezőségi út védelmére épült 13. századi várhelyet először Szatmári Laczk Jakab erdélyi vajda erősítette meg. Nagyobbrészt az 1540-1541-es években épült Martinuzzi Fráter György idejében, Domenico Da Bologna tervei alapján.
1619-1652 között tovább erősítették, Giovanni Landi és Agostino Serena irányításával. Többnyire reneszánsz és barokk stílusjegyeket visel magán. 1787 után fogháznak használják. 1856-1859 között háromemeletes épületet toldanak hozzá.
Az első plébániatemplom szűkösnek bizonyult az egyre gyarapodó örménység számára. A tanács elhatározta, hogy: „… a főpiacon egy akkora nagy és díszes szentegyházat építenek, hogy az ritkítsa párját Erdélyben”.
1748. szeptember 18-án saját erőből és csekély udvari támogatással elkezdték az egyhajós katedrális építését egy tiszafapark közepén. Szentélyében ugyancsak szeptember 18-án, 1759-ben mondták az első szentmisét. 1800-ban Szentháromság napján villám sújtotta a tornyot.
A munkálatok elvégzését ellenőrző tanácsot a Gondviselés mentette meg a biztos haláltól: hétfő lévén, Simay főbíró elaludt, és a megbeszélt kilenc óra helyett csak tíz órára érkezett. A torony tíz óra előtt néhány perccel dőlt össze. Egy évvel később azonban újra állt.
Erdély párját ritkító, legnagyobb barokk templomát 1804. június 17-én szentelte fel Mártonffy József erdélyi püspök a Szentháromság tiszteletére.
Világosító Szent Gergely oltárát a Kereskedő Társaság adományozta, a Mária mennybevételének oltárát a Tímár Társulat építtette.
1960-ban egy tűzvészben leégett a tornya és a padlása, de helyreállították. A bazilika legutóbbi javítására 1998-ban került sor ft. Sáska Jenő (1947–1998) örmény szertartású plébános idejében.
A templom büszkesége a bal oldali kápolnában található, Rubensnek tulajdonított festmény, amely Jézus testének levételét ábrázolja a keresztről. A kép I. Ferenc király adománya 1806-ból. A szóbeszéd szerint, a háborúk anyagi támogatásáért, hálaképpen a király könnyelmű ígéretet tett az örményeknek: „… menjetek, járjátok körül székvárosomat, nézzetek meg mindent, … és mondjátok meg: mivel jutalmazzalak meg titeket...”
Az örmények mindent megnéztek, és ezt válaszolták: „Felséged határtalan kegyétől a Rubens-képet, mit a Belvederében láttunk, kérjük hódoló tisztelettel...”.
A király sajnálta az értékes festményt, ezért egy másolatot készíttetett róla. Az örmények, számítva erre, a Belvedere palotában megjelölték a kép hátát, és leleplezték az uralkodó szándékát. A Rubens-kép a kommunizmus idején a kolozsvári Szépművészeti Múzeumba került. 1999 karácsonyára visszaszállították a katedrálisba, de a múzeum tulajdonában maradt.
A bazilika oldalán található kovácsoltvas kapu vezet a templom alatti kriptába, ahol olyan egyéniségek pihennek, mint Szongott Kristóf (1843–1907) armenológus.
1863-tól negyven évig algimnáziumi tanár volt, 1887-ben megalapította, majd húsz éven át kiadta és szerkesztette az Armenia magyar örmény havi szemlét. Megírta Szamosújvár monográfiáját, amelyben gazdag néprajzi anyagot közölt, és összeállította a magyarhoni örmény családok genealógiáját.
Kutatásokat végzett a magyarok eredetéről és őshazájáról. 1905-ben létrehívta az örmény múzeumot, aminek hivatalos megnyitását 1907. június 16-án már nem érhette meg. A múzeum könyvtárát 1911-ben 1639 kötet alkotta, történelmi gyűjteményében 1057 emléktárgy volt látható.
Anyaga a kommunista időben a Román Állami Levéltár kolozsvári székhelyébe került, ahol 140,5 méter hosszúságban tölti be a polcokat.
Jelenleg a szamosújvári városi múzeumban csak egy kis örmény szoba őrzi az örmények emlékét.
Az 1761-ben épített plébánia levéltára több eredeti oklevelet, csodálatos kötésű és díszítésű anyakönyveket, ügyviteli iratokat őriz. A város Erdély egyik legfontosabb kulturális és gazdasági központja lett. Volt örmény nyelvű fiúiskolája, de létezett egy elemi leányiskola is.
1788-ban határozat született egy algimnázium felállításáról, amit a triviális iskolák – világi jellegű iskola, ahol a hét szabad művészetet tanították alsó fokon – mintájára 1792-ben nyitottak meg, és tannyelve 1850-ig az örmény, majd a magyar volt.
Szamosújvár örmény származású lakói közül ma senki sem beszéli az ősök nyelvét. Az 1862-ben újraalapított iskola igazgatója a mindenkori örmény katolikus főesperes volt.
A leghíresebb Lukácsi Kristóf (1804–1876) volt, aki megírta latinul az erdélyi örmények történetét.
Az örmény nyelvű oktatás feladása megteremte keserű gyümölcsét: az örmény nyelv a katedrálisban él tovább, az egyházi kórus egyházi énekeiben.
Fontos volt a város számára a szegényeinek és az árváinak sorsa is. Az elöregedett szegényeknek házat és ispotályt 1800-ban Karácsonyi Emmánuel alapított.
A Világosító Szent Gergely fiúárvaházat Lukács Kristóf esperes-plébános alapította 1860-ban, de csak 1877-ben nyílt meg. A leányárvaházat Kovrig Tivadar alapította.
Az örmény feleségek vezették kereskedő férjük távollétében a háztartást, hiszen a kereskedők csak novembertől februárig tartózkodtak otthon.
A szerető férjek féltékenységéről tanúskodnak a házak ma is látható rácsos ablakai. Rossznyelvek szerint az anyós is ügyelt fiatal menyére a ház küszöbén – az első szobában.
A társadalmi élet egyik központja az 1842-ben már működő Társalkodó Egylet – a kaszinó – volt, amely egyike Erdély egyik legrégebbi ilyen intézményének.
Todorán Endre könyvnyomdát is működtetett, ahol helyi sajtótermékeket és más örmény településről származó kéziratokat is nyomtattak.
Késő reneszánsz és barokk házai a szóbeszéd szerint „csak azért ilyen kis méretűek”, mert a honfiúsítás elhúzódása miatt nem mertek igazi palotákat építeni. De az örmény Szamosújvár így is Erdély egyik legszebb városa.
Szamosújvár házai két típusra oszthatók: az első típus házai hosszoldalukkal fordulnak az utca felé, a másodiké a rövidebb felükkel. Mindkettőn megtalálhatók a sajátos örmény díszítésű motívumok: a kis fülke az oromzat felső síkjában, amelyben kis barokkos szobrokat helyeztek el, a díszes barokk és reneszánsz portálok, a füzérek, a címerek, a medalionok és a voluták megannyi formájával díszítve.
Egy első típusú ház a Karácsonyi-palota. A második típusú ház egyik szerény példája a Martaian-ház.
A szamosújvári reneszánsz és barokk egyik legszebb példája a Lászlóffy-ház. Késő reneszánsz díszítésű a főtéri Dániel-ház az 1747-ben készült címeres emléktáblával.
A város még mindig nem ébredt fel álmából, amibe a világháborúk és a kommunizmus elringatták.
Az örménység nagy része kihalt vagy „időben” elköltözött.
Az egyházi statisztikák 1882-ben még 1565 örmény katolikust, 1913-ban 1200-at, 1954-ben 402-t, 2000-ben 189-et tartottak számon. Lehet, hogy egyre kevesebben vannak, de a várost illetően igazak kell hogy maradjanak Gábrus Zachar költő szavai: „…én egy ember vagyok, nevem könnyen mehet feledésbe, de Szamosújvár városáé örökre fenn fog maradni…”.