Templomváraink gyöngyszeme

Épített örökségünk

Emlékkép „…a sepsi-killyénfalvi várnak és abba szorult lakosoknak…”

A Kovászna megyei Illyefalva Sepsiszentgyörgytől szűk tíz kilométerre délre, az Illyefalvi-patak völgyében, az Olt jobb oldali teraszán fekszik. Községközpont, Aldoboly és Sepsiszentkirály tartozik hozzá. Nevét a település fölött emelkedő magaslaton álló református templomának középkori védőszentjéről, Illés prófétáról kapta. Így bukkan föl először 1322-ben a pápai tizedjegyzékben Villa Helye néven, amikor Pál nevű plébánosa öt régi báni garast fizetett. 1333-ban villa Elye, egy évvel később pedig villa Hellye néven szerepelt ugyanott. Az 1567. évi regestrumban jelent meg ma is használt megnevezése Illyefalva alakban. Akkor Szentgyörgy mellett Sepsiszék második legnagyobb települése volt. 1578-ban elnyerte a mezővárosi rangot, és – egészen 1876-ig, amikor újra község lett – egy bíróból és tizenkét esküdtből álló magisztrátus vezette. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye Sepsi járásához tartozott.

A templomvár

A község a Sepsiszentgyörgyről Brassóba vezető út mentén, az Olt jobb partján fekszik. Vára – tulajdonképpen egy falakkal és tornyokkal megerősített templomerőd – a falu északkeleti végében, a Felszegi-pataktól körülvett, körülbelül hatvan méter magas domb tetején épült.

A vár közepén emelkedik maga a 15. századi templom, amit egy százhatvan méter kerületű, négy méter magas, 1,8 méter vastag fal vesz körül.

Ezt csak egyetlen bástya erősítette a déli oldalon. Ez volt a vár kapubástyája, és erre épült a templom tornya is.

A titkos alagút

A belső várat övező, szabálytalan hatszög alaprajzú, öt méter magas, egykor pártázatos és védőfolyosóval ellátott falat három ötszögű és két négyszögű bástya erősítette.

A legmagasabb volt a déli, négyzet alakú, emeletes bástya, mely a felvonóhíddal ellátott kaput vigyázta. Emeletén a kapuőrök szobái helyezkedtek el. A külső vár falait mély és széles árok vette körül.

Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében ír arról, hogy a vár nyugati szögletéből indult ki a föld alatti titkos alagút, melynek kijárata a szemben levő dombon az elmúlt század elején is látható volt.

A középső védőív mellett, a kapu bal oldalán egy kis épület látszik, az egyetlen megmaradt olyan kamra, melyekben az erdélyi paraszt várakra jellemzően a lakosság nem csak védelmet talált, hanem értékeit is el tudta raktározni. A 19. század közepén száztizennyolc ilyen kamra volt a várban.

Az elsőrendű vár

Báthori Kristóf erdélyi helytartó 1578-ban a Sepsiszéken lévő Illyefalunak három országos és hétfőnkénti vásártartást engedélyezett.

A templomvárra először az 1560. évi enyedi, majd az 1574. évi marosvásárhelyi országgyűlés jegyzőkönyve utal: elsőrendű várnak említik, és a török betörések ellen megerősítését rendelik el.

Bethlen Gábor erős falakkal és bástyákkal vétette körül a várat, melynek fontosságát az 1651. évi gyulafehérvári országgyűlés is elismerte, mert a „hadban jártas” kapitány, Kovács Gáspár védelmére bízta.

Az elfoglalt templomvár

Szintén a fent említett szerző közléséből tudjuk meg, hogy Giczi István 1612-ben a létesítményt eredménytelenül ostromolta, de még ez évben sikerült elfoglalnia Weiss Mihály brassói bírónak.

1658-ban a török vette körül, az ide menekülteket sikerült kicsalnia a várból, s közülük nyolcszáz embert rabszíjra fűzve magával hurcolt, a templomvárat pedig elfoglalta.

Az iktári Bethlenek kihalta után Thököli István, majd fia, Imre kezére került. Amikor a török a bánsági várak nagy részét elfoglalta, I. Apafi Mihály idejében, 1670-ben „…országos és fejedelmi közmegegyezéssel, elhányattatása elvégeztetett…”

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején, 1708-ban a háromszéki lakosság féken tartására a németek Illyefalván is egy sáncot emeltek, ahová gyalogosokat, tüzérséget helyeztek el, és innen rabolták a környéket.

Az 1658-ban elpusztult oklevelek

A falu fölötti magaslaton áll a 18. században átépített református templom. Az épülettől délre különálló harangtorony emelkedik, melynek két oldalán még látható a templomot egykor körülölelő várfal egy-egy maradványa. Ezt a belső erődövet egykor mély árok vette körül. Nyomai ma is kivehetőek.

A belső várat egy ötszögű alaprajzú külső vár övezi, sarkain védőtornyokkal. Bejárata a déli oldalon, a kapubástya alatt nyílik. A délkeleti, északkeleti és dél-nyugati toronynak csak maradványai látszanak, az északnyugati viszont meglehetősen épen maradt fönn. A nyugati oldalon a saroktornyot összekötő falszakasz középtájékán kissé kiszögellik. Ezt a külső erődövet egykor szintén árok vette körül. Maradványai a nyugati oldalon ma is látszanak.

Gyöngyössy János, a Székelyföldi vártemplomok című munkájában jegyzi meg, hogy a község templomának és erődítményeinek építéstörténetéről gyér adatok állnak a rendelkezésére. A kutatást nehezíti az is, hogy a település oklevelei 1658-ban elpusztultak.

Illyefalvának létezett egy, a mai helyén álló temploma is

Az erődítmények mindmáig legrészletesebb leírását Orbán Balázs közölte. Építési idejét az 1443 körüli években jelölte meg. Entz Géza mindkét falgyűrű építését a 17. század elejére tette.

Szintén a fent említett szerző adataiból tűnik ki az is, hogy mások is megerősítették az 1443 körüli datálást, továbbá a belső erődöv építését a 15. század közepére helyezik, a külsőt pedig 17. századi bővítésnek tartják.

A pápai tizedjegyzék alapján bizonyosra vehető, hogy Illyefalvának létezett egy, a mai helyén álló temploma, amelyet a 15. század végén gótikus stílusban átépítettek.

Ennek alakjáról csak egy nagyobb méretű ásatás, esetleg a mai templom tüzetes falkutatása nyomán lehetne nyerni valamiféle képet. Feltételezhető azonban az, hogy sokszögzáródású szentélyből és hajóból álló boltozott templom lehetett.

Az erődítmények datálását illetően különbséget kell tenni a belső és a külső vár között. A belső vár szuroköntős, öles vastagságú kőfalait valószínűleg a harangtoronnyal egy időben, feltételezhetően a templom gótikus átépítése idején emelték. 

A torony a mainál alacsonyabb, két-háromemeletes lehetett, figyelőerkélyes toronysisakkal. Ebben a formájában az illyefalvi vár nem sokkal különbözhetett Uzon, Gidófalva, Sepsiszentgyörgy, Feltorja és még néhány más háromszéki település hasonló templomerősségétől.

A vár védelmi szerepe megszűnik

A vár védelmi szerepe a kurucvilág után szűnhetett meg. Feltehetően ezután kezdték magtárnak használni a saroktornyokat. Lehetséges, hogy az 1658-ban történt pusztítás nyomait már nem is hozták helyre teljesen.

Gyöngyössy szerint nem valószínű, hogy az ekkor leégett, kizárólag védelmi rendeltetésű védőfolyosókat kijavították volna a későbbi időkben.

A kapubástya 1735-ös évszámot viselő bádog szélvitorlája – ha eredeti helyén van – egy javítás évét jelzi. Az 1735-as földrengés a templomot annyira megrongálta, hogy azt kisebb javítások után 1782–1785 között gyökeresen át kellett építeni.

A mai templom szentélyhajójának méretaránya, a falak vastagsága, a falazás milyensége, a középkori elemek hiánya a gyökeres újjáépítés mellett szól.

Egy újabb földrengés következményei

Az új templomot 1785-ben kazettás mennyezettel és festett bútorzattal látták el.

1802. október 26-án újabb nagyerejű földrengés sújtotta a vidéket, a templom falai megrepedtek, a harangtorony pedig összeomlott.

A templomot elsőként már 1803-ban kijavították, a tornyot pedig 1816–1819 között újjáépítették.

Örvendetes tény, hogy ránk maradt néhány múlt század végi fényképfelvétel, melyek az 1977-ben leomlott délnyugati saroktornyot, a szintén ekkor megrongálódott északkeleti bástyát, valamint a csak töredékeiben fennmaradt belső várat ábrázolják.

A felvételeken láthatók a falak mentén sorakozó, deszkából vagy boronákból épített, zsindelyekkel fedett kamrák, valamint a belső vár délnyugati védőtornyának maradványai is.

Amit még tudni kell

Egyházi adatokból tudható, hogy 1902-ben a belső vár délkeleti szakaszát lebontották, anyagát pedig az akkor épülő lelkészi lakhoz használták fel.

1940-ben a templomot és tornyot újabb földrengés rongálta meg, 1944-ben a közeli frontvonal irányából ágyúlövedékek érték a várat.

Az 1977. március 4-i földrengés okozta károk miatt a templom, a belső torony és a kaputorony használhatatlanná vált.

A helyreállításokhoz még abban az évben hozzákezdtek, és ki is javították a kaputornyot, 1978-ban pedig a templomot és a tornyot sikerült helyreállítani.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Kacskaringós, Kárpátok előtti Olt folyásához hasonló a Székelyföld mindenkori történelme. Nem sok magyarázat kell az Erdélyország legsúlyosabb török–tatár veszedelmének ez időtáji megismeréséhez. 

Milyen fránya és igazságtalan a sors. II. Rákóczi György fejedelem Lengyelország trónjának megszerzésére indított hadjáratával próbálta átírni a közép-európai erőviszonyokat, nem véve figyelembe az oszmán porta kiszámíthatatlanságát, a Habsburg Birodalom terjeszkedési politikáját, jelentősen befolyásolva Erdély további sorsát, és a benne lakó székely magyar közösségek évtizedekre siralom országában sínylődtek. Hát ez jutott egykoron Sepsi-Illyefalvának is.

Nyugatot fenyegető, birodalmi éléstárát növelni próbáló török terjeszkedést megfékezte a Dardanellák velencei kézre kerítésével kiszabott kemény vámok érvényesítése. Az ennek tisztázása végett fergeteges, visszavágó hadjáratra induló törököket ez idő tájt lepte meg a Lengyelhont megtámadó, szófogadatlan erdélyi fejedelem. Ekkor kerülhetett fel a szultán stratégiai palettájára a dalmáciai hadszíntér mellett az „Erdel” szó, és határozhatta el egy kettős, velencei–erdélyi hadjárat indítását, amelyhez már nem lévén elég ármádiája, a krími tatárok segítségét kérte fel Erdélyország megleckéztetésére. 

Időközben a velenceiekkel megkötött békével felszabadult déli seregek Nándorfehérvár felől a Magyar Királyság irányába vonulhattak, míg a tatár–moldvai közös hadak a fejedelemség fővárosát, Gyulafehérvárt próbálták a Kárpát-kanyar felől támadni. Ezzel a hadművelettel az Oszmán Birodalom eltörölhette volna az ellenszegülő, lázadozó önálló Erdélyi Fejedelemséget, Moldva vagy Havaselve rangú vazallusává téve. Hát ilyen véletleneken múlhat egy egész nemzet, nemzetrész sorsa.

Visszatérve a mi regényes székely régiónkhoz, megérthetjük a kétsoros erődfal emelésének, bővítésének szükségességét és fontosságát. Ekkor írhatták a kalendáriumok az úr 1658. esztendejét, annak is nyárutóját. A brassóiak belső viszályai miatti, tavasz óta ismételt támadások, illetve a kinti, megleckéztető horda vészjósló közeledése miatt határozhatták el a külső ötszögű, olaszbástyát utánzó, majd négyszögletes beugró tornyokkal, lőréses-szuroköntős kapubástyával erődített védőöv megépítését. 

Talán időben el is készülhettek mindezekkel, hiszen a közeli Barcaságon már dúlt a tatár. Így is öt nap és éjjel folyó küzdelem után foglalhatták el a hős székelyek védte templomerődöt a támadók. A közel 500 elesett és több mint 800 rabszíjra fűzött emlékét és falu teljes pusztulását rögzítette egy korabeli fennmaradt írás, azaz „a sepsi-killyénfalvi várnak és abba szorult lakosoknak a tatárok miatt lett elpusztulásának s szörnyű veszedelemnek – mely esett in anno Domini 1658 – régi rongyos írásából való transumtuma”, elsiratva megdicsőült székelyeinket:

Romlásunk ezer hatszázban,

Az ötvennyolc forgásában,

Esik kisasszony havában,

Aratás tájában,

Illyefalvának romlását,

Szemlélvén nagy pusztaságát,

Pogányoktól elrablását,

Irván le kinnyát.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Gyöngyössy Jánosnak és Keresz  tes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek.