Inspiráló környezet Gernyeszegen

VII. Kastélypark Művésztelep

Interjú Wehner Tibor íróval, Munkácsy-díjas művészettörténésszel

Az alkotótábort létrehozó és működtető Pokorny Attiláék a művészek mellé minden évben meghívnak egy rangos, többnyire magyarországi elméleti szakembert, művészettörténészt is. Ő szokta megnyitni a táborozást záró kiállítást, értékelni a kiállított munkákat. Az idei műkritikus vendég Wehner Tibor volt. Alapos, mindenik alkotóra külön kitérő méltatása nem csak szakszerűségével nyűgözte le a hallgatóságot, érdekes és ihletett élmény- beszámolónak is beillett. Még a vernisszázs előtt kértem tőle interjút, elsőként a helyről, a Teleki-kastélyról kérdezve a magáról szépíróként is hallató meghívottat. 

– Még jártam itt, de a művésztelep újdonság számomra. Nagyon szerencsés választás, hogy egy ilyen történelmi múltú kastély és annak parkja, lényegében egy kertművészeti alkotás, mégis pompás természeti környezet látja vendégül a művészeket. Itt a belső terekben éppen úgy születhetnek és bemutathatók új alkotások, mint a külső, természeti környezetben. Ez, azt hiszem, az alkotókat is inspirálja, akik egyrészt erdélyiek, másrészt Magyarországról vagy távolabbról érkeztek. Úgy tudom, évente általában más művészgárda jön el ide Pokorny Attila hívására.

– Érdekes, hogy miközben a barokk kastély és a szép park több évszázados hangulatot áraszt, többnyire kortárs elkötelezettségű emberek alkotnak itt.

– Ízig-vérig kortárs művészek, a modern művészet elkötelezett alkotói. Eltérő generációkhoz kapcsolódnak, de a fő szólamot a fiatal és a középnemzedék képviselői viszik. Idén hat festő és három szobrász dolgozott Gernyeszegen, és nagyon friss, nagyon eleven, sokrétű és sokszólamú az a műegyüttes, ami megszületett.

– Önt elsősorban szobrászatra szakosodott művészettörténésznek tartják. Ez a művésztelep mit nyújt önnek?

– Tényleg elsősorban a szobrok, a plasztikák érdekelnek, ez a szakterületem, és inkább ezt figyelem, mint a festészetet. Itt nagyon erőteljes a természethez való kapcsolódás, természetművészeti kezdemé- nyezésekkel való párhuzamokat fedezhetünk fel. Mind a három szobrász természetes anyaggal, fával dolgozott, és a műveiket is ebben a természeti környezetben helyezték el domináns módon, megtartva a művi és a természetes alakítás kettősségét, illetve ennek a kettőnek a kapcsolatát, esetenként konfrontációját.

– Konfrontáció figyelhető meg a kastély régi, rossz állapotú szobrai és a land art irányzat jegyében készült művek között is? 

– Természetesen két különböző világ ez, egészen más a XX., XXI. század szobrászata, mint a megelőző koroké. Minden ízében, minden összetevőjében, tényezőjében megújult, átalakult a szobrászművészet. Új elemekkel gyarapodott térszemléletben, térfelfogásban, tömegalakításban, anyagmegmunkálásban, technikában, mondandóban, kifejezésben, hatásrendszerben. Teljesen új műközegek, műatmoszférák és műlényegek születnek meg, és ezt a Gernyeszegen vendégeskedett szobrászok alkotásai is tökéletesen tükrözik. A szobrászat szót vagy fogalmat én már idézőjelben használom, mert egy annyira újjáformált művészeti ágról van szó, hogy úgy érezzük, teljesen elszakadt a korábbi korok szóban forgó műágazatától.

– A szobrászatnak ez a modern vonulata az erdélyi köztereken nem jelenik meg.

– Nem csak Erdélyben van ez így. Néhány nyugat-európai kezdeményezéstől eltekintve mindenhol így van. Ezek a művek beszorulnak a művésztelepekre, a művészek vagy a gyűjtők privát szféráiba, és még a múzeumokba is ritkán kerülnek be. Ennek sok esetben maguk a művek az okozói, mert már nem kezelhetők úgy, mint a hagyományos műalkotások. Egy ilyen, Madaras Péter által alkotott tájplasztikát például nagyon nehezen tud kezelni egy múzeumi gyűjtemény. Vagy akár egy magángyűjtemény is. A fenntartása, megőrzése, fennmaradása nehéz és bonyolult feladat.

– A természetművészeti munkákat, különösen a fából készülteket eleve nehezebb városban elhelyezni, de a hasonló indíttatású modern bronzművek sem kerülnek urbánus környezetbe.

– Nem, mert mindenhol a köztéri alkotások elsődleges funkcióját szolgáltatják ki a szobrászokkal: az emlékőrzést és az emlékműállítást. Az autonóm szobrászatot meglehetősen a perifériára szorítják. Nincs rá megrendelő, nincs rá „igény”, mondják, így a csak esztétikai művészettel, esztétikai kérdésfelvetéssel foglalkozó kompozíciók bizony nem kerülnek a közterekre. Pedig szívem szerint inkább csak ilyeneket állítanék a terekre, és elhagynám már az emlékműveket, emlékszobrokat, mert szerintem túl sok van belőlük.

– Ön a magyarországi szobrászat elismert szakértője. Mi a véleménye az erdélyi köztéri szobrászatról? 

– Ahogy ismerem, itt is nagyjából a konvenciók, a figurativitás és az objektív ábrázolás rabságába kerültek ezek a kompozíciók. Az egész alakos portrékra, a mellszobrokra gondolok, meg a kicsit didaktikus és heroikus emlékművekre.

– Ön az egyik legtöbbet foglalkoztatott művészettörténész Magyarországon. Nem érezte elveszett időnek, amit itt töltött?

– Semmiképpen! Minden nap, minden óra egy-egy élmény volt. Fantasztikus ez a környezet, önmagában is üdítő és élményszerű. És nagyon jó társaság, nagyon kellemes művészközösség vett körül. Nagy örömmel jöttem ide, és ez az öröm be is igazolódott.

– Valamilyen nagyobb lélegzetű új kiadványon dolgozik-e mostanában?

– Mindig dolgozom. Kedves dolog, hogy millió megbízást kapok, de ez azt is jelenti, hogy egyszerre több mindennel kell foglalkoznom, és fennáll a veszélye, hogy a végén minden össze lesz csapva. Semmire nincs annyi idő, amennyire szükség lenne. Nagyon szeretném, hogy egyszer egy könyvön vagy témán a magam szabta határidők közt dolgozhassam, és az utolsó mozzanatig alaposan utánajárjak mindennek. Ráérősen járhassak körül egy-egy művészeti problémát, ekképpen próbáljam értelmezni, megfejteni a műveket. Sajnos felgyorsult a kor, mindig mindent azonnal kellene küldeni interneten, e-mailen. Nincs mentség, nincs menekvés. A roham pedig nem tesz jót a minőségnek. Furcsának tűnhet, de a pandémia nagy segítségemre volt, mert több mint egy évig nem voltak kiállításmegnyitók, és ezek alól én is egy kicsit felszabadulhattam, fel tudtam lélegezni. Ezt az itt töltött kellemes hetet pedig kikapcsolódásként, feltöltődésként értelmezhetem.