Bolyai Farkas pályázata Erdély főerdészi tisztségére
2013-07-05 12:45:35
- Oláh-Gál Róbert
De lássuk a pályázat kimenetelét. Mivel „Őfelsége” hajlandóságot mutatott, hogy akár erdélyi emberrel is kegyeskedne e magas tisztséget betölteni, a 29 pályázó közül 10 erdélyi, 12 magyarországi és 8 osztrák tartománybeli volt.
(Folytatás múlt szombati lapszámunkból)
De lássuk a pályázat kimenetelét. Mivel „Őfelsége” hajlandóságot mutatott, hogy akár erdélyi emberrel is kegyeskedne e magas tisztséget betölteni, a 29 pályázó közül 10 erdélyi, 12 magyarországi és 8 osztrák tartománybeli volt. Ezek közül 2 tanár és 17 erdész, a többi különböző szakmájú volt. (Késve adta be a pályázatát Johann Baumgarten segesvári orvos, Erdély tudós botanikusa.) A Kincstár az első helyre Metternich kancellár és gróf Stadion miniszter pártfogóját, a magyarul nem tudó gróf Carol Bressler selmeci bányatanácsost jelölte. Bolyai Farkas második helyre került, valószínű gazdag nyelvismeretéért, Felső-Fehér vármegye ajánlásáért, tanári tapasztalatáért. Az Udvari Kamara viszont megváltoztatta ezt a kincstári jelölést, és első helyre, gróf Bressler után sorrendbe betette Josef Gross alsó-ausztriai erdőbiztost és Rath Ignácz galíciai erdőmestert. Bolyai Farkast kihagyták! Szabó Péter kiváló matematikus és Szili Kálmán, az MTA főtitkárának véleménye szerint Bolyai Farkas mellőzősének fő oka protestáns vallása lehetett. „A bécsi kormánynál a protestánsok nem voltak kedvesek, ebben az időben éppen a protestáns ifjaknak külföldi akadémiákra menetelét tiltották meg” – vallja dr. Szabó Péter. Továbbá megjegyzi: „Az udvari kamara eljárása azt is mutatja, hogy Magyarország különállását ebben az ügyben – mint általában pénz- és kereskedelmi ügyekben – nem tartották tiszteletben”.
A pályázat eldöntése nagyon későn, csak 1822 elején következett be, és tipikusan bécsi rafináltsággal. Kihagyták Metternich és Stadion miniszterek pártfogoltjait, és a harmadik helyen álló jelöltnek, a galíciai Rath Ignácznak ítélték oda a főfelügyelői állást. Nem tudjuk, hogy mi húzódott Őfelsége döntésének hátterében, de sem előtte, sem utána semmit sem hallottunk Rath Ignácz erdészmester úrról.
Abban az időben csak négy ilyen főfelügyelői állás létezett: Budán, Temesváron, Kassán és Nagyszebenben. Vajon mi lett volna Bolyai Farkasból, ha 1822-ben elnyeri ezt az igen jól jövedelmező állást? Vajon megírta-e volna a Tentament? Vajon biztatta-e volna a fiát „a Tér-Tudománya megalkotására”? És a gondolatot továbbfűzve, vajon ha Bolyai János nem írja meg az Appendixet, de egy kiváló ezredes hadmérnök lett volna, aki akár a Hadmérnöki Akadémián professzor, évi 2000 ezüstforintos fizetéssel, akkor ma írnánk-e róla? A kedves olvasó ismer-e olyan magyar ajkú ezredest, tábornokot, aki professzor lett a Bécsi Hadmérnöki Akadémián? Akár olyan magyar hadvezért, aki megkapta a magas rangú katonai Mária Terézia rendfokozatot, amely a grófi ranggal egyenértékű volt? Legyünk őszinték, alig emlékezünk ezekre a magyarjainkra, pedig voltak. Tehát a pénz, a jó fizetés és a magas tisztségek ilyen gyorsan elfelejtődnek. Ki tud valamit Rath Ignácz főfelügyelőről? Hogy a nevét megjegyeztük, még azt is Bolyai Farkasnak köszönheti!
Bolyai Farkas visszatért hűséges társához, a matematikához. Bár egy kudarccal, egy csalódással gazdagabban, annál bölcsebb lelkülettel fogott neki matematikai spekulációinak a leírásához. Nem maradt azért hűtlen az erdőkhöz sem. Valószínű, hogy magyar nyelvű erdészeti munkáját utána véglegesítette, és vallotta, hogy a jó kemencét is az erdők, a fák kíméléséért alkotta, mert, ha jó a fűtéstechnikánk, ha jó a kemencénk, akkor kevesebb fa is elégséges.
A marosvásárhelyi születésű dr. Szabó Péter (Marosvásárhely, 1867. máj. 2. – Budapest, 1914. szept. 24.), a legendás magyartanár Szabó Sámuel fia dolgozatából idézek: „Bolyai vonzódása az erdészethez nem múlott el a pályázat lejártával. Nem csupán költői képeiben van nyoma eme kedves foglakozásának, hanem 1831-ből származó pedagógiai dolgozata is tanúskodik arról, hogy elméjében az erdészeti tanulmányok mélyebb nyomot hagytak. Ebben a becses munkájában a falusi gyermekek iskolái számára – egyebek közt – ezeket ajánlja:
«… legyen egy kertjek, melyet magok míveljenek, ültessenek, oltsanak, a magoktól rajzolt épületeket kicsi téglákból vagy egybetömött földből építsenek fel, s fedjék eléghetlen szalma-zsindellyel Habáni módon. Tanuljanak eleven gyepűt csinálni, tanulják az erdő kímélését, nevelését s okos használását, sőt a favágásban is gyakorolják magokat, akik arra valók. A physicának alkalmaztatását minden szükségesebbekre nézve mutatni kell; ide tartozik a tűznek mindenféle célra való, minél kevesebb vesztéssel, minél többet nyerő használása, csináltatni kell velek mindenféle kemencét, legalább kicsiben.»”
Azt hiszem, ma is igen tanulságos nemcsak Bolyai Farkas pályázatának sorsa, de erdészeti nevelési elvei is! Az írásom nem születhetett volna meg dr. Szabó Péter fent idézett dolgozata nélkül. Dr. Szabó Péter Bolyai Farkas törekvései az erdészi pályára című dolgozatát 1914. május 18-án olvasta fel a Magyar Tudományos Akadémián dr. Szily Kálmán főtitkár. Dr. Szabó Péter 1914. szeptember 24-én fiatalon, 47 évesen elhunyt. Az első Bolyai-forrásközlő volt.
IRODALOM
Szabó Péter: Bolyai Farkas törekvései az erdészi pályára, Akadémiai Értesítő, 1914. szeptember pp. 490-503.
Kintses József: Bolyai Farkas törekvései az erdészi pályára, Erdészeti Lapok, 1942. november (LXXXI. évfolyam, 11. füzet), pp. 501-505. (A német, francia és angol összefoglalóban, valamint a tartalomjegyzékben Bolyai Farkas helyett Bolyai János neve szerepel!)
Szabó Péter Gábor (2002), Megjegyzések Bolyai Farkas egy körpakolási feladatához, Egy halhatatlan erdélyi tudós, Bolyai Farkas (összeállította: Gazda István), Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 384-388.
Szeidl Rita Betti: Egybevágó körök pakolásai négyzetekbe (szakdolgozat, 2011), http://www.math.bme.hu/~hujter/szeidl.pdf.
Az erdőmérnöki pályázathoz mellékelt iratok magyar fordításban. Összeállította Oláh Anna, fordította Tonk Sándor. Egy halhatatlan erdélyi tudós, Bolyai Farkas (összeállította: Gazda István), Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 501-507.
Dávid Lajos: A két Bolyai élete és munkássága, Gondolat, Budapest, 1979
