A harangzenész plébános (3.)

Kovács Mihály plébános még sok érdekességet mesél el a harangokról. Például elmondja, hogy nagyon kevés régi magyar harang maradt fenn. Mivel Magyarország területe gyakran háborúk színtere volt, a legtöbb harangunk ágyúként élte tovább az életét, és csak nagyon ritkán történt meg, hogy ágyúból ismét harangot öntöttek.

A világ legnagyobb harangja Moszkvában található, ma valódi turistalátványosság. A Cár-harang sajnos sohasem szólalt meg. Valódi gigantikus példány a maga nemében. Az Anna cárnő rendeletére készült, hat méternél magasabb és szélesebb harang „mindössze” kétszáz tonnával nyomja a számára készült alapzatot. Valószínűleg a hangja is messze szállna, de már születésekor kicsorbult, és kitörött belőle egy 11 tonnás darab. Az 1735-ben készült harangot csak 1836-ban sikerült kiemelni az öntőgödörből – talán szerencsére. Történt ugyanis, hogy Napóleon elbizakodottságában Oroszország ura szeretett volna lenni, és seregeivel 1812-ben Moszkvában járt. Ő is találkozott a híres haranggal, és arra gondolt, magával viszi az oroszok büszkeségét. Arra viszont nem gondolt, hogy meg sem tudják mozdítani, nemhogy elszállítsák egész Franciaországig. A Cár-harang ma a világörökség része.

Évszázadok alatt kialakult egy jól bevált recept a harangok anyagát illetően: 78-79% réz és 21-22% ón keveréke adja a legszebben szóló harangok anyagát. Amikor háború vagy egyéb események miatt elnémultak a harangok, megtörtént, hogy vasúti síneket ütöttek kalapáccsal harangok helyett. Így jött az ötlet, hogy acélból is lehet harangot önteni, és még gazdaságos is. Igen ám, de az is kiderült, hogy az olcsóbb acélharang hangja is hirdeti a minőségét: rövidebb ideig szól, és élettelenebb a réz-ón harangoknál. 

Külön érdekesség, hogy az alumínium-réz-nikkel ötvözet mellett még üvegből is öntöttek harangot, ami meglepően ellenálló és szép hangzású volt.

A jó harang elkészítéséhez Kovács Mihály szerint feltétlenül szükséges a zeneelmélet és a zene gyakorlati ismerete. A hang fizikai tulajdonságai szoros összefüggésben vannak a hangszerrel és annak környezetével. A ha-rangöntő először elmegy, és megvizsgálja a tornyot, ahova a harangot rendelik. Pontos mérések alapján megállapítja az építmény teherbírását és rezgésszámát. Ez a két tulajdonság határozza meg a harang maximális méretét, ugyanis figyelembe kell venni, mekkora méretű harang mozog a toronyban, mert megtörténhet, hogy az erőteljes lengés károsítja, akár le is dönti az épületet. A harang hangja tehát részben a méretének a következménye, de itt vigyázni kell, hogy a hangszer által kiadott hangok rezgésszáma ne közelítse meg az épület rezgésszámát vagy annak többszörösét, mert ha véletlenül rezonancia keletkezik, ismét életveszélyes helyzetek állhatnak elő. A mérések után természetesen a megrendelő anyagi helyzete dönt a folytatást illetően.

Kovács plébános szerint a harang hasonlatos a hegedűhöz. A nem szakavatottak csodálkozva kérdezik, hogy mi a különbség egy tucathegedű és egy mesterpéldány között – a hangzás adja a különbséget. „A hang a harang lelke. Ez élteti.” A jó harang két hangot szólaltat meg erőteljesen: az alaphangot és a tercet. Ebből minden zeneértő ember arra következtet, hogy kétféle harang létezik: dúr- és mollharang. Mivel méretes hangszerről beszélünk, az imént említett felhang mellett megszólal még a kvint és az oktáv is, a harangot tehát úgy kell megszerkeszteni, hogy a diszharmonikus (disszonáns, rosszul hangzó) hangok kimaradjanak.

Zeneelméleti kérdést fejteget a harangtudós plébános, amikor arra figyelmeztet, hogy három harang társítása esetén óvakodni kell attól, hogy a három harang kvart-szext akkordot szólaltasson meg, mert ez a hangzás „önállósággal nem bírván, az érzékeny fület nem elégíti ki”. Az összhangzattan tudománya leírja, hogy a kvart-szext akkordot mindig fel kell oldani ahhoz, hogy elkerüljük a hiányérzet hatását.

Nem egyszerű feladat a fenti szempontokat figyelembe véve, egy papíron gondosan megtervezni a harangot. Még manapság is, a számítástechnika korában a legbiztosabb eljárás a papír és a ceruza.

(Folytatjuk)