„Akár egy dárdahajítás...”

Bereményi Géza magyarországi Kossuth- és Balázs Béla-díjas írót, filmrendezőt, dráma-, dalszöveg- és forgatókönyvírót látta vendégül nemrégiben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.

Bereményi Géza

Bereményi Géza magyarországi Kossuth- és Balázs Béla-díjas írót, filmrendezőt, dráma-, dalszöveg- és forgatókönyvírót látta vendégül nemrégiben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. A meghívottat házigazdaként Balási András mutatta be a közönségtalálkozón részt vevő szépszámú publikumnak, akik – mint utólag kiderült – kevésbé találkozón, inkább előadáson vettek részt. Érdekes, laza stílben előadott, humorba oltott „vallomáson” színházról, filmről, epikáról.

– Négy műfajban mozgok, minden 23 éves koromban kezdődött, amikor megjelent egy novelláskötetem – kezdte az előadó. – Novellista lettem. Akkoriban nagyon kevés fiatal író bukkant fel Magyarországon, a könyvem divatossá vált, így felkértek, hogy írjak színdarabokat. Belekóstoltam és egy nagy bukás árán megtanultam, hogyan nem szabad színdarabot írni. Aztán megkerestek, hogy írjak forgatókönyvet: nagy bukás lett ez is és rájöttem, hogyan nem szabad forgótkönyvet írni. A dráma, a film és az epika közül a filmforgatókönyv-írásnak vannak a legkötöttebb szabályai. A konfliktus mindhárom műfajra jellemző. Konfliktus nélkül nem halad előre a darab. De a színdarabnak nem úgy kell előrehaladnia, mint a filmnek. A film az idő múlásának láthatóvá tétele. Változás van benne, a változás pedig a legfőbb motorok egyike. A dráma a személyes konfliktusok műfaja. A film a külső konfliktusoké. Az első némafilmek üldözéses jelenetekből álltak, az akadályok az emberi élet metaforái voltak. Az epika a belső konfliktusok műfajává vált. A szereplő belső változásai, konfliktusai érhetők benne tetten. Már a kezdet kezdetén a belső konfliktus műfaja volt, a filmet is helyettesítette. A regény volt az esti tévé a családban, ezért filmszerűnek kellett lennie. Érdekes a másfél órás periódus: másfél órát tart egy játékfilm, egy regényfejezet. De miért éppen ennyi, miért nem bírjuk tovább? Sok orvost, kutatót faggattam erről, míg rá nem bukkantam egy Nobel-díjas tudós, később álomkutató könyvére, aki az álom fázisait írja le. Itt szerepel az a bizonyos másfél óra: a filmek, előadások, fejezetek időtartama – mind az álomból ered. A színdarabírásnak a személyes konfliktusokat kell szem elé helyeznie. Lehetőleg páratlan számú szereplő legyen a színpadon, így magától bukkan fel a feszültség lehetősége. A tömeg a hetedik szereplőnél kezdődik. Az epika a film megjelenésével egy időben, kicsit talán azelőtt kezdett beszűkülni. Az epika leíró jellegű lett, belső konfliktusokat ír le. Jó példa erre Az eltűnt idő nyomában, amely a tizenkét látomás regénye. A három műfaj nyelvezete között is sok különbség van: a film nem mond, hanem mutat, a néző az életszerűséget keresi benne. A valóságban viszont a szavak a gondolatok elfedését szolgálják. A való életben egy párbeszéd során pozicionáljuk magunkat, így a szavaknak sokkal kevesebb jelentősége van. A filmben a jelentéktelen beszélgetés résztvevőinek pozícióit meg kell mutatni, a dialógusnak célirányosnak kell lennie. A film olyan lényegretörő, mint a dárdahajítás, csak ezt jól leplezi: csupán a csúcsjelenet során teríti ki a kártyáit – hallottuk Bereményi Gézától kötetlen, számos részletre, előadásra, filmművészeti alkotásra kitérő, kulisszatitkokban, példákban bővelkedő előadása során a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.