2022. január 25., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ötmillió lépés öt országon át

A nyolcadik alkalommal megtartott szászrégeni magyar napok keretében látták vendégül december 16-án a városi könyvtár nagytermében a híressé vált nagyváradi újság-írót, világutazót. Pengő Zoltán 2019-ben indult el gyalogosan az indiai Zanglába, amelynek palotaerődjében Kőrösi Csoma Sándor tibeti–angol szótárát megírta. A rendezvény az Ötmillió lépés Erdélytől Ladakig című könyv bemutatója is volt egyben. A kötet a szerző élményeiről szól, amelyeket a 4.062,63 legyalogolt kilométert kitevő több mint féléves útja során szerzett. Mivel a tervezett beszélgetésre nem kerülhetett sor, a találkozón elhangzottak alapján idézzük fel a nagy út részleteit

A vendéget Böjte Lídia, a szászrégeni Kemény János Művelődési Egyesület elnöke köszöntötte, aki több helyi lakossal együtt a Facebookon követte Pengő Zoltán útját, írott beszámolóit, és azóta is tartja vele a kapcsolatot. A hangulat megteremtéséhez Kilyén Ilka színművésznő járult hozzá, aki az alkalomhoz illő részleteket adott elő Magyari Lajos Csoma Sándor naplója című, meghatóan szép poémájából. 

Aki jobbára gyalogosan eljut Észak-India Kis-Tibet nevű magashegyi tartományába, az csak különleges ember lehet – ajánlotta a szépszámú hallgatóság figyelmébe Böjte Lídia a vendéget, akit azon érdekes emberek közé sorolt, akik színesebbé teszik az életünket. 

– Mikor fogalmazódott meg életében először a vágy, hogy kövesse Csoma Sándor gyalogútját, és mikor fogalmazódott meg újra, hogy Jakabos Ödön után második erdélyiként elinduljon Észak-Indiába? – érdeklődött a vendégtől. 

Bár nem tartja magát különleges embernek, a kérdésre válaszolva Pengő Zoltán elmondta, hogy életében először akkor született meg tudat alatt az elképzelés, amikor az 1970-es években, kiskamaszkorában Kőrösi Csoma Sándor életrajzát olvasta. Felnőttkorában tovább álmodozott az útról, majd az, hogy megpróbálja, 2018 őszén egy pillanatnyi döntés nyomán ért meg benne, mindenfajta hosszabb mérlegelés nélkül.

Pengő Zoltán útközben


Belső indíttatásra

– Nekem ezzel az úttal nem volt semmiféle célom, egyszerűen csak kedvet éreztem hozzá, volt bennem egy belső indíttatás, hogy megpróbáljam. Öncélú vállalkozás volt, izgatott, foglalkoztatott, amit akkor is elegendő oknak tartottam, hogy belevágjak, és annak tartom utólag is. Akkor vált véglegessé a döntés, amikor egy másik életrajzát olvasva rájöttem, hogy a következő évben (2019) lesz a kétszázadik évfordulója annak, hogy Csoma Sándor útnak indult, és a közelgő bicentenárium váltotta cselekvésre a vágyálmot bennem. Miután eldöntöttem, hogy megpróbálkozom vele, arra gondoltam, hogy Kőrösi Csoma Sándor alakját sikerül népszerűsíteni, közelebb hozni kortársaimhoz. 

A beszámoló során elhangzott, hogy Pengő Zoltán 2019 augusztusának utolsó napján indult el, hogy ne kelljen téli zimankóban gyalogolnia. A kiindulási pontot a nagyenyedi református kollégium jelentette, ahonnan Csoma Sándor is megtette az első lépéseket, hiszen az enyedi iskolai élmények döntő hatással voltak a Kelet iránti érdeklődésének felkeltésében. A 21. századi utazót kezdetben egy barátja kísérte el Gyulafehérváron át Nagyszebenig, aztán egyedül maradt, de mindvégig talált olyan embereket, akik vendégül látták, segítették. Ezenkívül lakott jobb vagy gyengébb szállodákban, és aludt a magával vitt sátorban is, amikor nem volt más lehetősége. Úti felszerelése egy hátizsák volt a grammra mért legszükségesebb dolgokkal. 

A Vöröstoronyi-szorosban haladt tovább elődjének útján, majd Piteşti-en keresztül Bukarest felé tartott, ahol rendkívül kimerülten két napot pihent. Ott csatlakozott hozzá Zsolti barátja, majd Giurgiunál a határőrök nagyon elcsodálkoztak azon, hogy gyalogosan Indiába tart. A közösen megtett út során sokszor sátoroztak, de interneten a couchsurfing, azaz a vendéglátó-csereszolgáltatáson keresztül befogadó személyekre, családokra is találtak. A napi átlag 30–32 kilométer megtétele volt, de a Balkánon nem követték Csoma Sándor kerülőútját, amelyet kényszerből, a súlyos pestisjárvány miatt hajóval tett meg Alexandriáig, ahonnan Szírián és Irakon át gyalogolt tovább, ami manapság egyenlő lett volna az öngyilkossággal – mondta Pengő Zoltán. Ruszétól délkeletnek a Fekete-tenger felé vették az irányt, és Sumen főterén kellemes meglepetés érte őket, ugyanis szobor és múzeum őrzi az emigrációba tartó Kossuth Lajos emlékét. Bulgáriában az országút mentén nincsenek települések, és benzinkutak is nagyon ritkán. A bozóttal benőtt útpadkán nehéz volt a gyaloglás, ezért az úttesten kellett haladniuk. A tengerpartra Burgasznál kiérve elvált barátjától, és attól kezdve végig egyedül gyalogolt. 


A török kultúrsokk

Pengő Zoltán elmondta, hogy 52 évesen nem tartozott a sokat gyalogló kirándulók közé, nem is edzett különösebben az útra, a napi 30 kilométernyi gyaloglást egy egészséges ember számára vállalható erőkifejtésnek tartotta, ami soknak tűnik elkényelmesedett világunkban, de szüleink, nagyszüleink még természetesnek tartották. Az első másfél hét nagyon nehéz volt, de utána a teste hozzászokott az erőfeszítéshez. 

Törökország „kultúrsokkot” jelentett számára. A bolgár–török határt átlépve, az utak állapotát látván, úgy tűnt, hogy nem ki-, hanem belépett az Európai Unióba. Fantasztikus úthálózatuk van, melynek mentén kellemes volt gyalogolni a másfél méteres leállósávokon. Az autópark kisebb, mint Romániában, de sokkal modernebb. Lehet bevinni használt autót külföldről, de nem érdemes, olyan nagy adó van rajta, ezért a törökök új járművet vásárolnak – osztotta meg élményeit. 

Törökországban kezdetben a természetben, falvak környékén, a Boszporusz partján sátorban aludt, a helyiek nagyon barátságosan viszonyultak hozzá, de senki sem tudott angolul, holott az iskolában első osztálytól végig angolt tanítanak kötelező módon. Isztambulban nehezen talált szállást, de végül a magyarul is jól beszélő török Ahmet látta vendégül, aki a későbbiekben nagy jótevőjeként a törökországi útját egyengette. Rendkívül jó benyomást tett rá a két kontinensen fekvő 15 millió lakosú Isztambul, a lenyűgözően modern, jól szervezett nagyváros. A pihenő után úgy döntött, hogy az esős tengerparti út helyett a kis-ázsiai félsziget közepén fog áthaladni. Bár Ankara felé tartva pazarul érezte volna magát,  fájni, dagadni kezdett a lába, így kénytelen volt buszra ülni. Ankarai házigazdája, a magyar diplomáciai képviselet munkatársa segítségével jutott el egy angolul jól beszélő orvoshoz, aki meggyógyította, s közben vendéglátóinál tölthette a felépülés idejét. Ez idő alatt fedezte fel az „intelligensen tervezett” török fővárost, amelynek magyar nagykövetségén élménybeszámolót tartott a magyar kolónia tagjainak.

A régeniek érdeklődéssel hallgatták az előadást


Turanisták, muszlimok 

Láthattunk felvételeket tökéletesen tervezett, korszerű, újonnan épített lakótelepekről, csupa fény és üveg iskolákról, Ankara belvárosáról is, és lépten-nyomon a modern török államot megalapító Kemál Atatürk államfő megérdemelt kultuszáról. Beszélt a török szokásokról, kávé helyett a teaivásról. Házigazdája révén megismerkedett a turanista mozgalommal, melynek tagjai a türk népek rokonságát ápolják, és a magyarokat is türk eredetű népnek tartva rokonokként gondolnak ránk, sokat tudnak a magyar történelemről. Ahmet barátja révén törökországi vendéglátóinak többsége turanista volt. Aludt sátorban, wellnesshotelben és különös „csőszházban” is. A képen láthattunk jellegzetesen díszített török tömbházakat tágas lakásokkal, amelyekben az angolvécé mellett guggolós török illemhely is van. A török tájképhez hozzátartoznak a mecsetek, amelyekből többet is lefényképezett útja során.

– A permanens migránsválság óta az európaiak többségének van egy markáns véleménye az iszlámról meg a muszlimokról. Nekem az a véleményem, hogy ez inkább meggyőződés, mint ismeret. Törökországban az volt a benyomásom, hogy lakói körülbelül annyira muszlimok, mint amennyire keresztény egy átlagos Kárpát-medencei magyar. Naponta ötször hívja hangosan imára a müezzin a muszlimokat, kötelességük lenne részt venni rajta, de a törököknél ezt el lehet felejteni. A müezzint hallva az emberek éppúgy végzik tovább a dolgukat, mint azelőtt. A lokálokban olyankor megszakítják a zenét, de ha lejárt az ima ideje, visszakapcsolják. Tilos az alkoholfogyasztás, de Törökország világi állam, ahol forgalmazni lehet a szeszes italt. Bár nem mindenik nagyáruházban kapható, vannak külön italboltok és sörözők is. Minél nyugatabbra megyünk, annál inkább „európaiasabbak”, ahogy a nagyvárosok lakói is, keletebbre jobban érvényesülnek a keleti szokások, hasonlóképpen a vidéki településeken, falvakon. Ugyanez érvényes a nők ruházatára – osztotta meg véleményét a hallgatósággal.


Buzgó török hazafiság

Az egyik városban, ahol a polgármester gondoskodott arról, hogy idegenvezetője legyen egy angoltanár személyében, meghívást kapott egy angolórára az iskolába. A gyermekek kedvesek, érdeklődők voltak, kérdésekkel bombázták, de angoltudásuk a köszönésben merült ki. A vendégnek, akivel csoportképet készítettek, egy török zászlót adtak ajándékba. 

Pengő Zoltán elmondta, hogy a törökök nagy hazafiak, ami belülről fakadó, természetes érzés, nem felülről generálják. Volt olyan település, ahol a házigazdái elvitték a hősök emlékművéhez, és látszott, hogy számukra az fontos hely. A hazaszeretet mélyebben él az emberekben, és nagyon nagy meg- tiszteltetés, ha valakinek zászlót ajándékoznak. A törökök hazafiságát jelzi, hogy rengeteg épületre, házra, erkélyre van kitéve a zászló, és látott olyan autóst is, aki gépkocsija motorházfedelére festette. 

A gyalogutat folytatva, amikor a közép-anatóliai Sivas városba érkezett, ezer kilométer megtétele után a szandáljának a talpa kilyukadt. Ha turisták látogatnák a várost, ferde tornyú minaretje olyan híres lehetne, mint a pisai ferde torony – vélekedett Pengő Zoltán. 

Az anatóliai félsziget keleti részén, ahol háromezer méter magasak a hegyek, fészkelnek a kurd gerillák, akikkel évtizedek óta harcok dúlnak. A városok ki- és bejáratánál ellenőrző pontok vannak, az országúton pedig megerősített katonai erődök gépfegyveres katonákkal, akik megnyugtatták, hogy nappal nincsen semmi veszély. Kiderült, hogy nem kell félni tőlük, az utazóval a törökökhöz hasonlóan barátságosak. 

Fotók: Pengő Zoltán


Miniszoknya és mély dekoltázs

Készültek felvételek a török nők öltözetéről is. Mindenféle öltözetet viselnek, de az arcot is fedő csadorból mindössze egyet látott Törökországban. Minél keletebbre ért, annál hagyományosabban voltak öltözve. Az iszlám azt írja elő, hogy abban az esetben, ha nyilvános helyen vannak, el kell takarniuk a fejüket. Nyugatabbra miniszoknyát és mély dekoltázsokat is lehet látni. A leggyakoribb a kettő ötvözése, öltözetük nyugatias, de be van kötve a fejük. A fiataloknak már az sem, egy ankarai egyetemi központ környékén ugyanis a nők 90 százaléka úgy volt felöltözve, mint egy kolozsvári egyetemen. A bazárokban több a keleti, a plázákban viszont a nyugati öltözetet viselő nő.

Az utazó számára nagy örömöt jelentett az Eufrátesz folyó, amely Törökországban ered, és a hajdani történelemórákat idézte. Szívesen megfürdött volna benne, de a hegyeken fehérlő hó jelezte, hogy ez nem lehet kellemes, ezért egy mosakodás élményével maradt. A keleti határ felé járva a novemberi napok egyre hűvösebbé váltak, ezért vendéglátóknál vagy szállodákban szállt meg, ami nagyon olcsón, 25-30 lejért volt elérhető.

– Mindig az országutak mentén haladtam, soha nem tértem le róluk, nem vágtam át hegyeken, dombokon, erdőkön, arra gondolva, hogy idegenben vagyok, egy más kultúrában, olyan emberek között, akiknek nem értem a nyelvét, ezért nem akartam esetleges problémáknak kitenni magam – hangsúlyozta. 

Amikor a medvékről érdeklődött, kiderült, hogy az erdőségekben élnek ugyan medvék, de medvetámadásokról nem hallottak, ezért nyugodtan lehet az erdők szélén sátorozni. 


Kurdisztáni tűzifa 

Mivel Kurdisztán fák nélküli, kopár vidék, vannak, akik ma is trágyával fűtenek, ezt jelzik az út szélén száradó trágyarakások – láthattuk egy felvételen. Növénytermesztés azon a vidéken nincs, csak állattartás, csordák legelnek mindenfelé. A Dogubayazit nevű város határában van az Ararát. Lenyűgöző látvány, s bár jó pár napot eltöltött ott, egyszer sem látta olyan gyönyörűen megmutatkozni, mint a képeken. Hirtelen nő ki a síkságból impozáns képződményként. A város határában van Isak pasa palotája, az ottomán építészet gyöngyszeme, felette hatalmas sziklatömbön fellegvár, a háttérben taréjszerű sziklagerince, olyan mesés hely, ami bekerülhetett volna A gyűrűk ura vagy A trónok harca helyszínei közé – mutatta a képeket az előadó. Majd hozzátette, azért időzött hosszú időn keresztül az említett városban, mert Iránban a benzin árának a megemelése miatt zavargások, tüntetések törtek ki, ezért törökországi ismerősei azt javasolták, várjon a határátlépéssel. Meglepetésére az erzurumi iráni konzulátuson olyan gyorsan megadták a vízumot, mintha az országban mi sem történne, de sajnos hibásan, ezért, amikor észrevette, vissza kellett gyalogolnia a konzulátusra. A vízumra való várakozás idején elment Van városába, amely az óriási Van-tó partján terül el, a tóban pedig a legenda szerint a Loch Ness-ihez hasonló szörny rejtőzik. A városban él a világ egyetlen macskafajtája, amelyik imádja a vizet.

Régen örmények éltek azon a vidéken, de az I. világháború idején kiirtották őket, amit a törökök a mai napig nem ismernek be, és azt az elegáns kifejezést használják, hogy „amikor az örmények elmentek”. Elgondolkoztató, hogy bár Kurdisztán kopár, hegyes vidék, birtoklásáért egymást gyilkolják a kurdok és a törökök. Ahogy normalizálódott a helyzet Iránban, Pengő Zoltán hárommillió lépés és közel 2400 kilométer megtétele után elhagyta Törökországot. Útjának további állomásairól következő összeállításainkban olvashatnak. 

Korszerű iskola