2022. augusztus 9., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nehéz sorsú gyerekek útját egyengetik a Dorcas otthonban

Hátrányos helyzetű családokból származó, különböző életkorú gyerekeket és fiatalokat nevelnek és próbálnak útnak indítani az életben a marosvásárhelyi Dorcas család típusú gyermekotthonban. Bár a gyerekek nagy része a mélyszegénységből érkezik, óriási lemaradásokkal mind a tanulás, mind pedig a szocializációs készségek tekintetében, az otthonbeli családias légkörnek, a szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően sok a sikertörténet, többen végeztek egyetemet, mások pedig szakmát tanulnak, és megállnak a saját lábukon, miután kikerülnek a Dorcas csapat védőszárnya alól.


Takács Tünde



A marosvásárhelyi család típusú Dorcas Gyermekotthont a holland Dorcas Aid nemzetközi segélyszervezet hozta létre 1997-ben a marosvásárhelyi Krisztusért és Egyházáért Egyesülettel együtt, amely egy keresztyén mozgalomból született. A holland szervezet megvásárolta és 1998-ban felújította az otthonnak helyet adó Kossuth utcai épületet, majd fokozatosan csökkentve a támogatását, átadta azt a helyi partnernek. 2007 óta teljes egészében a marosvásárhelyi Krisztusért és Egyházáért Egyesület fennhatósága alá tartozik, amely saját bevételeiből, valamint bel- és külföldi adományokból tartja fenn.

A gyerekotthonban árva és félárva, valamint szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeket keresztyén szellemiségű családi légkörben nevelnek, képességeik szerint iskoláztatják, szakmatanulásra ösztönzik őket, egyszóval minden téren támogatják abban, hogy a társadalomba beilleszkedjenek, felnőttként munkahelyet találjanak, és önállóan boldogulhassanak.

A Krisztusért és Egyházáért Egyesület központi irodája is Marosvásárhelyen van, és igen sokirányú a szervezet tevékenysége: idősfoglalkozásokat szerveznek, és otthoni gondozást biztosítanak számukra. Ugyanakkor hátrányos helyzetű fiataloknak is vannak mentorálási, illetve képzési programjaik, többek között az egyesülethez tartozik a Philothea Klub és az Onesimus projekt, emellett pedig a Hannah projekt mélyszegénységben élőknek próbál segítő kezet nyújtani. Az igen szerteágazó tevékenységek között az egyik projekt a marosvásárhelyi Dorcas család típusú gyermekotthon, amely idén 25 éves – árulta el a bevezetőben Takács Tünde E., az intézmény vezetője. Az otthon szolgáltatásai közé tartozott 25 éven át a mélyszegénységben élő gyerekek otthoni környezetben való támogatása is, nemcsak anyagiakkal, élelemmel és taneszközökkel, hanem szaktanácsadással is. Ez a tevékenység 2022 végéig sajnos fokozatosan lezárul az anyagi fedezet hiánya miatt.

Jelentősen megcsappantak a támogatások

Az utóbbi időben az anyagi gondok egyre inkább nehezítik a mindennapjaikat, ugyanis igencsak megcsappantak a támogatások. 

– Sajnos nem igazán van lehetőség arra, hogy bármiféle bevételhez jussunk, a Dorcas otthon mindig is magánadományokból élt, voltak külföldi szervezetek, amelyek szívügyüknek tekintették az elhanyagolt gyerekek felkarolását, illetve vásárhelyi közösségi emberek, vállalkozások is támogattak, de sajnos közülük többen a járvány miatt visszaléptek vagy megszűntek. Emellett a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal van egy közbeszerzési pályázatunk, amely révén hét gyerek ellátását támogatják. Azonban minden támogatást összevetve, mindez csupán a költségeink valamivel több mint felét, 60-65 százalékát fedezi. Ezenfelül vannak, akik szponzorizálási szerződéssel támogatnak, illetve sokat segítenek az alkalmi adományok, viszont erre alapozni, tervezni nem tudunk, hiszen van hónap, amikor semmiféle adomány nem érkezik, máskor pedig ketten-hárman jelzik, hogy szeretnének segíteni. Ugyanakkor ezek az adományok jelentősen megcsappantak az utóbbi két évben, így egyelőre úgy tudunk fennmaradni, hogy a CE Szövetségtől kapunk háttértámogatást, azaz, amire éppen nem telik, azt megelőlegezik nekünk, természetesen addig, amíg nekik is módjukban áll ezt megtenni. Jelentős összegekbe kerül a ház fenntartása, és a személyzet bérének a biztosítása – vázolta fel a mindennapjaikat nehezítő gondokat az intézményvezető. A Dorcas otthonban hétfős csapat gondoskodik a gyerekekről: négy nevelő, egy pedagógus, aki mindennap foglalkozik velük iskola után, valamint a szociális asszisztens és az intézmény igazgatója.    


Rácz Enikő



A sikertörténetek adnak erőt

A törvény értelmében 7 éven felüli gyerekek kerülhetnek ilyen jellegű otthonba, az ennél kisebbeket hivatásos nevelőszülőnél helyezi el a gyermekvédelmi rendszer. A Dorcas otthonban nevelkedő kilenc gyerek közül 10 éves a legkisebb, a legnagyobbak pedig már egyetemisták, 21-22 évesek – tudtuk meg Takács Tündétől, valamint Rácz Enikő esetmenedzsertől, szociális asszisztenstől. 

– A Dorcas otthon valójában abból az igényből született, hogy a vidéki gyülekezetekben szolgáló lelkészek jelezték, hogy nagyon sok elhanyagolt gyerek van, akik mélyszegénységben lévő családokban élik a mindennapjaikat. Kezdetben ilyen kiskorúakat fogadtunk be az otthonba, majd később, miután az otthon szolgáltatásait akkreditáltattuk, az igazgatósággal együttműködésben gyermekvédelmi intézkedés során fogadtunk és fogadunk gyerekeket. Ők is küldenek hozzánk, de az is előfordul, hogy valaki megkeres személyesen, mert tudomása van egy problémás gyerekről. Ezeket az eseteket jelezzük az igazgatóságnak, ott megteszik a további lépéseket, illetve a gyerekeknek járó pénzbeli juttatásokat – mint pl. a gyermekpénz – is részben az igazgatóság kezeli, egy általuk megnyitott bankszámlán a gyerek nevére – jegyezte meg Tünde. Érdeklődésünkre, hogy mi történik azokkal a bentlakókkal, akik nagykorúvá válnak, rámutatott, az alapszabály az, hogy ha valaki betölti a 18 évet, és nem tanul tovább, megszűnik a rá vonatkozó gyerekvédelmi hatósági intézkedés, és el kell hagynia az otthont, ahol él. Viszont ha továbbtanul, maradhat 26 éves koráig, és egy egyetem elvégzésébwn támogatja a gyermekvédelmi rendszer. 

– Mi természetesen senkit sem teszünk az utcára, arra törekszünk, hogy rávezessük a gyerekeket, a fiatalokat, hogy vállalják a felelősséget a saját életükért, a döntéseikért. Nagyon örülünk, hogy a gyerekek nagy részének sikerül helytállni, miután tőlünk kikerülnek, saját lakást bérelnek, munkát vállalnak, van, aki két munkahelyen is dolgozik. Többen az évek során családot alapítottak, a kollégáim számtalan esküvőn részt vettek már, és az itt nevelkedők gyerekeit is megkeresztelték. Szerencsére az eddigi tapasztalat az, hogy az esetek többségében sikerül elindítani a fiatalokat egy értelmes, tartalmas élet irányába – számolt be a sikertörténetekről az otthon vezetője. 

Kolléganője, Rácz Enikő hozzáfűzi, sajnos azt tapasztalják, hogy az utóbbi időben érkező gyerekek sokkal hátrányosabb helyzetű családokból származnak, sokkal több a bepótolnivaló, van, akinek kisegítő iskolába kell járnia. Nagyon sokan élnek mélyszegénységben, olyan szülőkkel, akik elhanyagolják vagy bántalmazzák a gyerekeiket. Takács Tünde szerint az utóbbi időben megfigyelhető, hogy amióta megnövekedett a gyermekpénz, a szülők nem egyeznek bele abba, hogy a gyereket kiemeljék a családból, és olyan környezetben nevelkedjen, ahol lehetősége van fejlődni, tanulni, mivel így elveszítenék a fő bevételi forrásukat. Inkább otthon tartják őket olyan körülmények között, ahol az alapszükségleteket sincsenek biztosítva, például olyan házban, ahol ivóvíz sincs, és nem mindig kerül ki a mindennapi betevő sem.





Egy kis törődés csodákra lehet képes

Az elmúlt két évben a Dorcas otthonba az utcáról is kerültek be gyerekek, akik csak papíron voltak beíratva iskolába, hogy a szülők felvegyék a gyerekpénzt, a gyakorlatban azonban nem vettek részt semmiféle oktatásban. Ilyen körülmények között rendkívül nehéz bepótolni a lemaradásokat. Sokszor olyan dolgokat nem tudnak tíz-tizenhárom évesen, amiket egy normál családban felnövekedő két-három éves gyerek már elsajátított, például hogyan kell fogat mosni, öltözködni, megfogni a ceruzát.

A Dorcas otthon kapacitása 12 fő, tehát elméletileg tudnának még felvenni gyerekeket, viszont az újonnan érkezők integrációja igen bonyolult folyamat. 

– Az elmúlt két évben három új gyereket vettünk fel, ugyanis nehéz és hosszadalmas folyamat, amíg beilleszkednek, amíg a többiek elfogadják őket, megszokják a házirendet, és az alapkészségek kialakulnak: reggeli fölkelés időben, az ágy bevetése, a késsel-villával étkezés. Nagyon sok reményre és türelemre van szükségünk. A felzárkóztatás során mindenben próbálunk támaszt nyújtani a gyerekeknek, segítünk nekik a napi életvezetési készségek elsajátításában, az írás-olvasás tanulásban, hiszen sok esetben a finommotorikai készségeket 12-13 évesen kezdjük el velük gyakorolni. Nagyszerűen együttműködünk az 1-es Számú Speciális Iskolaközponttal, két gyerekünk jár oda, a többiek pedig átlagos iskolába. Sikerélmény, hogy a legkisebb kislányunkat, aki 10 éves, és kisegítő iskolába járt, sikerült beíratni egy másik iskola előkészítő osztályába, ugyanis az értelmi képességeivel nem voltak gondok, a szocializációval viszont igen. Eleinte nehezen alkalmazkodott az osztályközösségben, viszont a tanítónő végtelen türelme, ragaszkodása és a közösség mindezen sikeresen átsegítette. Mostanra nagyon szépen fejlődik, ambíciós, néptáncra jár, igényesen öltözködik. Szeptemberben érkezett hozzánk, és három hónap múlva a szakember a felmérés során megállapította, hogy radikális változáson ment keresztül, pusztán a törődés, a ráfigyelés csodákat művelt a fejlődése terén. Ezért is lenne nagyon fontos, hogy minél zsengébb életkorban kerüljenek hozzánk a gyerekek, hogy tudjunk rajtuk segíteni. Egy nagyobb gyerekkel, például egy ötödikessel is, már jóval nehezebb, hiába jók az értelmi képességei, olyan nagymértékű a lemaradás, hogy már nem tud felzárkózni egy átlagos iskolában – magyarázta Takács Tünde E.

Sok segítő kéz szorgoskodott

Bár a támogatók száma az utóbbi időben igencsak visszaesett, az otthon vezetője ottjártunkkor örömmel újságolta, hogy szerencsére rendszeresen akadnak jótevők, akikre számíthatnak. A napokban járt náluk a BNI üzletvezetői kör csapata, több cég alkalmazottai, mintegy 15 személy érkezett közmunkázni, besegítettek azokba a javítási, felújítási munkálatokba, amelyekre szükség volt a Kossuth utcai Dorcas otthonban. A segítőkész önkéntesek többek között a kerítést, az ajtókat, a faburkolatot festették le, és az udvaron megerősítettek és befedtek két tetőszerkezetet, csatornát tettek fel, és felújították a hintát. Ugyanakkor nemrég a Gecse utcai református gyülekezet hívei adományából a Dorcas otthonban nevelkedő gyerekeknek új ágyakat és matracokat vásároltak. A téli ünnepek táján pedig az Angyalok a városban projekt kezdeményezői új cipőkkel örvendeztették meg az otthon lakóit. 

– Hálás köszönetünk minden megnevezett és minden névtelen adakozónknak a nagylelkű törődésükért! – tette hozzá Takács Tünde E. Az otthon elérhetőségei és tevékenységei megtekinthetőek a közösségi felületen Dorcas Otthon néven.