Washington esővel fogadott. Szombat délelőtt volt, országszerte meghirdetett tüntetés az amerikai kormányzat tudomány-, oktatás- és kutatásszűkítő programja ellen.
Washington esővel fogadott. Szombat délelőtt volt, országszerte meghirdetett tüntetés az amerikai kormányzat tudomány-, oktatás- és kutatásszűkítő programja ellen. A költségvetési megszorítások ellen tiltakozott legalább százezer ember. Körbejárták a Fehér Házat (mi is, nem azonos szándékkal), elözönlötték az utcákat és tereket, betöltötték az amerikai fővárost.
Washington megtervezett város, széles körutakkal, hatalmas parkokkal, impozáns épületekkel. Folyton Párizst keresnéd benne, de ez annál hatalmasabb, uralkodóbb, hivatalosabb. A vasútállomás a város közepén. Kilépve az épületből, azonnal a Capitolium ötlik a szemedbe. Tudod, hogy hol jársz. Látszik, hogy kormányzati székhely. A minisztériumok, országos hivatalok, hatóságok épületei terpeszkednek, tekintélyt paran- csolnak. Nem fenyegetnek. Egyelőre a lakosság csak az elnököt érzi fenyegetésnek. Legalábbis ez jön le a sajtó egészéből.
Az ám, a sajtó, a média. Washington legújabb múzeuma a médiának szentelt Newseum. Melegen, sőt lelkesedéssel ajánlották barátaink (egy sajtófotós Amerikába szakadt gyerekei), amit föltétlenül nézzünk meg. Mi előbb azt terveztük, hogy a Holocaust-múzeumot keressük fel, de on line bejelentkezésünkre azt válaszolták sajnálattal, hogy szabad helyek, jegyek már csak júniusra vannak, addig minden hely foglalt… Igaz, épp a húsvéti szünetben fordultunk elő az USA-ban, amikor minden iskola elhozza diákjait az összes lehetséges közlátványossághoz, múzeumba, emlékműhöz és -helyhez.
Szóval, visszatérve a sajtómúzeumra, négy emeletet kellett berendezniük az ötletgazdáknak. A legfelső emelettel kezd a látogató, ahol a nyomdászat és a híradás klasszikus fejlődéstörténetét látja az olcsó kis röplapoktól, melyek szinte egyszerre jelentek meg az ősnyomtatványokkal, a 17. század nyugat-európai túlburjánzásával folytatva jutunk el az újságcsinálás és -írás klasszikus 19–20. századi csúcsaihoz. Nyomdagépek, rotációsok, sokszorosítók, írógépek és kőnyomatosak, a komputerek korszakának digitális fázisai vonulnak el a szemünk előtt. Külön érdekesség volt az első oldalak (front-pages) szemléje, amely 1880-tól kezdve mutatta be a világ- és az amerikai történelem legfontosabb eseményeit, ahogyan azokról a világ tudomást szerzett a világlapok segítségével.
Aztán egy hatalmas, hatméteres falon csak a szeptember 11-i ikertornyok elleni támadás sajtója, az első oldalak angolul, arabul, japán nyelven. És az egyik WTC-torony antennája, ahogyan összetörve, megroggyanva földre zuhant.
S hogy a dolog még kacifántosabban fessen, bekapcsolták a médiatörténetbe az emlékezetes sajtófotókat, a díjnyerteseket és dokumentumértékűeket, a vidámakat és a történelmi hitelesség megkérdőjelezhetetlen alapértékeit. Fotók a polgárjogi mozgalomról, Koreáról, a szovjetekről, Biafráról, éhező etióp csontváz emberekről, űrhajósok vigyora, sétája, kilövése, szobordöntések (köztük a bukaresti Lenin-szobor a Scânteia Ház előtt), 1956, Kína és Indokína, a vietnami és a sivatagi háború, az a rövid 150 év, amit a fotó átfoghatott.
Hogy is maradhatott volna ki a zene, a popzene, az ifjúság zenéje, Wood-stock, a bálványok bálványozott emlékei: John Lennon gitárja, Erik Clapton és Jimmy Hendrix elektromos pengetősei, Lady Gaga egyik fellépőruhája, Clinton elnök szaxofonja, lemezborítók, fényképek, filmek, hangfelvételek, koncertpillanatképek.
Láthatók az elnökök képei, beiktatásuk pillanata, ill. azok a hírességek, akik nekik kampányoltak, viszonyuk a médiához. Berendezett CBS-stúdió (tévé), nyomda, hírszoba, rádióstúdió. Minden, ami a médiáról szól.
A múzeum áttekinthető, ámde meglepetéseket tartogat, rejtett sarkokra, benyílókra bukkansz véletlenül, elbűvöl és hiányérezetetet támaszt a kelet-európaiban (mi hol voltunk ez alatt?), fárasztóan okos és információdús.
S ha ellentmondást vélsz felfedezni a sorokban, nem véletlen és nem is ez az egyetlen. Ui. sajtóigazolvánnyal bárhová beeresztettek a meglátogatott hat-hét muzeális intézményben. A médiamúzemban nem érvényes a sajtóigazolvány. Sem a romániai, sem a magyarországi, sem az angol. Csak az intézmény létrehozásában közreműködő médiabirodalmaké.
