Ünnepi óra a Kántor-Tanítóképző Főiskolán

Amikor a tanárok is elballagnak...

Ahogy forognak az esztendők kerekei, tudjuk, hogy mindennek rendelt ideje van, így nemcsak a tanév végének. Ím, most eljött az ideje annak is, hogy két kollégánk munkáját megköszönjük. A főiskola tanári kara és a diákok nevében is egy kis szimbolikus ajándékkal szeretnénk elbúcsúzni Dajka Adalbert és dr. Barabás László tanár uraktól. 

Nem, nem engedjük el őket olyan könnyen. Mindannyiunknak szüksége van mintákra, nemcsak a pálya kezdetén, de hasonlóképpen a végén is. Nem is kérhetnénk egyebet a Mindenhatótól, mint a 90. zsoltárban megfogalmazottakat: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” És ha már számlálásról van szó, elárulom azt is, hogy ez a szimbolikus ajándék egy óra (karóra) és egy íróeszköz. Az íróeszköz egyértelmű, hogy az értelmiségi, a tollforgató ember jelképe, habár a digitális korban már némi magyarázatra szorul, viszont az órát nem figyelmeztető jelnek szántuk a hátralévő időre. Az is lehet, de ez az óra legyen az itt eltöltött időszak jelképe. Lássuk, miről is szólnak ennek az időszaknak az órái a teljesség igénye nélkül.

Dajka Adalbert tanár úr 2001 óta, azaz huszonegy éve tanít a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolánkon testnevelést és annak módszertanát. Mindvégig stopper-óra-pontossággal tartotta meg óráit, elsőnek hozta be munkaterveit, vizsgalapjait, és az órával nem mérhető becsületességen, a sportszerűség és a fair play szabályain túl kollégaként elsőnek köszöntött karácsonyra, húsvétra, nőnapra. A leendő tanítóknak, a diákjainknak készített módszertani segédanyag-sorozata sokak számára nyújtott mentőövet a pályán, hiszen a köztudottan elhanyagolt testnevelési órák megtartására a szakirodalom nem bővelkedett túl sok kiadvánnyal. Ügyszeretetét és elkötelezettségét a 6 szakdolgozat irányítása is bizonyítja, ahol olyan témákat dolgozott fel végzőseinkkel, amelyek a testi-fizikai fejlődésen túl a kisiskolások sikerélményét, ügyességét, erkölcsi nevelését is szolgálták. A kántor-tanítóképzőben kifejtett tevékenysége csupán kiegészítője volt a gimnáziumi címzetes tanári munkájának, ahol számos elismerő oklevélben és kitüntetésben részesült. Pályája során folyamatosan publikált szakanyagokat különböző folyóiratokban, akadémiai kiadványokban, emellett a nemzetközi kongresszusokon, tudományos diákköri konferenciákon való részvételei és a továbbképzései mind-mind szakmai alázatáról tesznek bizonyságot. Nem kis munka van ezek mögött, és bizony az ember belefárad, nemcsak szellemileg, de fizikailag is, még a testnevelő tanár is. Mit is kívánhatnánk másegyebet, mint azt, hogy most már az igazi nyugdíjas éveit jó egészségben teljesen odaszentelhesse mindannak, ami eddig háttérbe szorult, és szeretett családja körében élvezni tudja mindazt a szépet és jót, ami e gazdag értelmiségi pálya gyümölcseként beérett. Isten áldja további életét!

Az esztendő kerekének forgását, az idők szavát ki érthetné jobban, mint dr. Barabás László, főiskolánk és a Károli Gáspár Református Egyetem docense. A gazdálkodó, rendtartó székely ember feszes időbeosztásától (néprajztudósként) a művelődéstörténeti korszakok különböző napóráinak állásáig (kultúrakutatóként) nemcsak ismeri, de bölcsen ki is használta az időt. Számvetésül néhány adat: az 52 dolgos esztendejéből 31 év tanítás csak a főiskolán 1991-től, amelyből 21-et igazgatóként 1993–2014 között, és a nagykőrösi testvérfőiskolára is átjárt néprajzot tanítani húsz évig, 50 népismereti és egyházszolgálati tábor vezetése és szervezése, mintegy 230 szakdolgozat témavezetője. A tanári munkássága mellett nem szűnt meg kutatónak sem lenni. A tudományos tevékenységét összegezve: 10 önálló kötet, 8 társszerzőkkel, ezek közül három a főiskolánk történetével, életével foglalkozik, 63 néprajzi tanulmány és közlés, 148 népismereti, néprajzi, művelődési írás, cikk, recenzió, 109 előadás különböző itthoni és nemzetközi konferenciákon, rendezvényeken, 21 interjú, társszerzőkkel 47 néprajzi film. És ebben a felsorolásban nem is szerepelnek a kutatott településeken elhangzott könyvbemutatók alkalmai, a saját értékeket felmutató népnevelői, közösségépítő tevékenységei. Intézményvezetői és oktatói érdemeit méltán ismerték el az egyetemi Károli Emlékéremmel, megkapta A Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést, népszokáskutató munkásságáért a Kriza János Néprajzi Társaság Életműdíját. Mindenikről külön-külön órákat lehetne beszélni. Az oktatott tárgyakat névlegesen már nem sorolom, talán nem is lényeges, és a fentiek után a munkaóráit kiszámolni is lehetetlen vállalkozás. Ki is tudná összeadni az egyházi főiskolánk létrejöttének és működésének nehéz éveit, napjait, perceit, amelyeknek mind részese volt? A tanári óradíjak és a működési költségek biztosításának aggodalmas óráit? Lehet-e munkaórában mérni a néprajzi táborok éjféli, tábortüzes, lobogó beszélgetéseit, a véget nem érő dalolgatást, nótázást, vagy a diákokkal a baráti, kollegiális eszmecseréket, beszélgetéseket? Lehet-e tantervi, munkatervi időbeosztásba sűríteni a diáktoborzást, elhívást a tanítóságra, kántorságra egy falubeli találkozáskor vagy egy templomkapu előtt? Bizonyára nem. Ahogy a tanárságból sem lehet nyugdíjba menni, hivatalos keretek között csak úgy levetkőzni azt. Mert a tanár nemcsak tanít, hanem nevel is. És nem csak diákot, hanem közösséget, nem is egyet, és nemcsak vízszintesen, hanem vertikálisan is, több nemzedékre kihatóan. Legyen ez az ünnepi óra tehát a végtelen számú itt töltött óráknak és perceknek jelképes összegzése, melyben mindannyian ott vagyunk, volt és jelenlegi diákok, tanítványai, mostani tanárok, közvetlen munkatársak. Mivel ismerjük a tanár urat, nyugdíjas, tanóramentes éveire csak azt kívánjuk, hogy vegye lassabbra a tempót, és a még fiókjában tartogatott rengeteg munkáját lazább munkaritmusban végezze mindannyiunk gazdagítására. Isten adjon erőt és jó egészséget, áldást további életére!