2020. október 30., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Főtéri történet

Esős őszi estéken szülőfalum monográfiáját olvasom újra, és még a száraz történelmi, statisztikai adatok is mosolyt csalnak arcomra, mert emlékezetemben az az idő jelenik meg, amikor még 8-as petróleumlámpa fényénél küzdöttem a betűk, szavak összeolvasásával. Így, hat évtized távlatából visszatekintve egy mezőségi magyar falu megszépült emlékeire, olyan jó érzéssel tölt el mindez, hogy még a szomorú lélekszámapadás fájdalmát is elfelejtem rövid időre. Tudatosan igyekszem is a szép és kedves történetek felidézésével keresni a múltat, gyermekkorom tiszta és biztonságos rendtartó világát.

Találtam egy kedves, megható történetet Póka monográfiájában, ami még jóval születésem előtt történt, büszkén mesélem el és osztom meg mai olvasóinkkal. Talán még követőkre is találunk… 

A hitelesség kedvéért szó szerint idézem a falutörténet példaértékű feljegyzését 1906-ból: „Gondoskodtak a leendő új templom orgonájáról is, erre a célra hetente 1 tojást kértek minden háziasszonytól. Kacsó Béláné pusztaalmási lakos hetente 2, Egyed Jánosné pókai római katolikus vallású lakos hetente 3, míg Beregszászi Albertné nagyercsei református lelkészné 1 tojás adományozásával járult hozzá az orgonaalaphoz”.

Így gyűlt az adomány az új református templom és orgona építéséhez a pár száz lelkes sáros, mezőségi faluban. Aztán jött az első világháború, de a pénz nem veszett el, sőt a trianoni országszakadás után is még szerény adományokkal reménykedtek nagyszüleim, csakhogy a történelem újból közbeszólt.

Történt, hogy a múlt század 30-as éveiben a nem megfelelő épület hiányában veszélybe került a pókai magyar református felekezeti iskola működése, és ekkor úgy döntöttek, hogy a templom és orgona építésére összegyűlt adományt az új felekezeti iskola építésére használják fel. Így mentették meg elődeink 90 évvel ezelőtt a pókai magyar nyelvű oktatást. Én is abban az épületben tanultam írni, olvasni, számolni.

A felekezeti oktatás áldozatos megmentése után másfél évtizeddel (1944–48 között) aztán felépült a pókai református templom is, ami a legszebb épület a faluban ma is. Igaz, orgonára már nem telt a második világháború utáni években, egy lábbal hajtott harmónium kísérte a lelkes zsoltáréneklést évtizedeken keresztül.