Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Csipegő-csöpögő, elázott Somostető. Télelő fanyar-tiszta illata szál a platánok alatt. Szöszmötöl az ősz: aranypázsitot, rubintot, kénsárgát, halovány lilát, égő csipkebokor vörösét teríti szemem elé. Az illanó fénybe levelek leple leheli párasóhaját, hogy estére köddé sűrűsödve hirtelen gyapjasodjék rá a Bulevárdra.
Nyugati ostorfáinak négyes sora még égre tartja citromsárga levélpompáját, de az első hideg köd földre forrázza lombját. A vastag levélszőnyeg a trappoló lépteket is letompítja, hogy szinte, mint sűrű vásznakon keresztül érkezik minden hang. Lebegek a világ közepén. A fák törzsei – be megöregedtek, szinte alig ismerem fel őket – felém mozdulnak. Részegít ez a köd. Szabadulást egyet kínál: az ég felé. Hunyorogva megcsillan a Kassziopeia alfája. A magyar mondavilágban a Korcsma nevet kapta, ahova még az Atyaúristen is bejárt iddogálni.
25-e Kataliné: a kisfarsang zárónapja.
Ahogyan Katalin máma dirigálja,
Olyan lesz az új év egész januárja.
Ne higgyünk e csíziónak! Ennek inkább:
Ha Katalin kopog, a karácsony locsog.
Szent Katalint keresztény hitének követéséért Maximinus császár parancsára börtönbe vetették, megkínozták, majd lefejezték. A középkor híres és tisztelt szentje volt, képét – kerékkel ábrázolva – számos képzőművészeti alkotás őrzi. A vízimolnárok tisztelték pártfogójukként.
Szerelmi jóslás volt a Katalin-ág-hajtatás. Az e napon vízbe tett meggyfaág karácsonyra kizöldül. De vigyázat! Csak szűz lánynak borul virágba!
27-én a Szűz csillagképben csodálhatjuk meg a Vénusz és a Szaturnusz együttállását. Látszó távolságuk a holdkorong átmérőjéhez mérhető. Kora hajnalban, két és fél órával napkelte előtt gyönyörködhetünk bennük a pirkadó keleti égen.
Az ember áll a ködben, hallgatja a Csendet. Fülel. Rég elfeledett emberek meséinek ködéből csillámlik csupán a folyó ezüstje.
…Radna kék szorosán túl
őskori vértezetben ül hegytrónusán
a sík felett magasan Erdély,
fején csillagkorona,
kezében gránit törvénykönyv
s lábánál ezüst ösvény: a Maros…
– írja verses útirajzában Ormos Iván. 29-én lesz száztíz éve születésének. Az Út az Istenszéke felét így folytatja:
S míg ózón sűrűn át
keletnek tör a dübörgő acéltest,
a völgy felett, opálos éjben
középkorra mered vissza
romja a solymosi várnak…
…hirtelen, mintha mennydörögne,
elfut alattam a branyicskai híd,
s alig később Kőműves Kelemen
zord falain világít a bolygó
hold lámpájának fénye.
(A versbe legutóbb Borbáth Ottilia lehelt életet az Erdélyi Helikon íróinak jubileumi ünnepségén a Budapesti MOM Kulturális Központ Kupolatermében e hónap 17-én.)
30-án, András napján a másik helikonistáról se feledkezzünk meg: 1981-ben e napon ült az öröklét holdfény-lámpású vonatára Molter Károly.
András zárja a hegedűt. Napját követően befejeződnek a zajos mulatságok. András, a halász, Kr. u. 60-ban halt vértanúhalált, Petrában keresztre feszítették. Keresztje szárait átlósan ácsolták össze. Az András-kereszt vasúti átjárók figyelmeztető jelévé szelídült mára. Vele köszönt be advent, a várakozás ideje.
Párválasztó szokások kötődnek napjához: a lányok férfiruhaneműt tesznek a párnájuk alá, hogy megálmodják jövendőbelijüket.
Az első hó is ekkortájt hull le.
Fehér András rossz év, víg András víg év.
Így az egyik regula. A másik meg emígyen válaszol:
András napi hó a vetésnek nem jó.
Ezek az időjósló rigmusok is csupán bájos csacskaságok. Nem igazukért, ízükért szeretjük őket.
Kelt 2012-ben, mikor a Nap a Nyilas havába lépett.
Kiváló tisztelettel:
Kiss Székely Zoltán