2019. április 26., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Krónikások szerint a színház jó két évszázada

a főtéren kereste állandó helyét. Mivel a marosvásárhelyiek igazán színházkedvelő emberek, nem is csodálkozom ezen. Egyébként hasonlóan történt mindez más Kárpát-medencei régi magyar városokban is. Emlékeim szerint éppen az egykori koronázási városban, Pozsonyban esett meg velem, amint hazafelé utazva a széles autópályán, egyszer csak a mostani szlovák főváros belvárosában találtuk magunkat, éppen az ötsávos széles úton, ahol a belső sávon taxik álltak le, hosszú estélyibe öltözött szlovákok (magyarok?) szálltak ki belőlük, és lépkedtek fel a lépcsőn opera- vagy színházi előadásra.

Ez a kép azért maradt meg bennem évtizedek múltán is, mert pontosan abban a pillanatban vettem észre az irányítótábla jelzését, mely szerint Budapest – és ezáltal az erdélyi Póka – felé a jobb oldali külső sávról kell letérni. Ma is hallom azt a szlovák fővárosi autódudálási szimfóniát, ami hirtelen négysávos jobbra fordulásom után Pozsonyban fölzúgott, de baleset és büntetés nélkül hazaértem Erdélybe.

A marosvásárhelyi színház főtéri helyfoglalása egybeesik annak történetével. Feljegyzések szerint közel egy évszázadig a Teleki Sámuel kancellár által építtetett főtéri palotában működött. Igaz, a könyvtáralapító széki gróf a téka fenntartásának a támogatására találta ki az épületet, lévén mindkettő kultúránk szolgálólánya. Aztán a főtéri Apolló palotát új tulajdonosa, Bürger Albert átalakíttatta, kaszinót működtetett benne, s akkor a színház átköltözött a szemközti oldalra, a Transzilvánia Szállóba. Az újabb „tulajdonoscserével”, amit már államosításnak nevezett el a történelem, onnan is kivonult, és helyet kapott a Kultúrpalotában (mert mégiscsak kultúra hordozója), hogy aztán a múlt század 70-es éveiben végleges helyére, a Színház térre kerüljön – önálló épületbe. 

Hála Istennek, Marosvásárhelyen nemcsak az állami színháznak van létjogosultsága, mellette kedvenc helyünkké vált a Spectrum Színház az egykori mészárosok céhének székházában. A „második vonalban” (a főtérrel párhuzamos utcákban) pedig ott látható, nézhető a Stúdió Színház meg az Ariel. Bizony, amíg négy magyar színház működik egy erdélyi városban, addig kulturális nagyhatalom vagyunk, még ha nem is olyan szép ez a megjelölés. S amíg itt a központban kapnak helyet a színházi előadások, addig „főtér” számomra a Rózsák tere. 

Fotó: archív




Kapcsolódó cikkek: