2025. június 20., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Keddre lehet új kormánya az országnak

 

            Csütörtök este még úgy tűnt, hogy zátonyra futottak a kormányalakítási tárgyalások, mivel Nicușor Dan államfő és Ilie Bolojan, akinek a nevét már hetek óta emlegetik, mint potenciális miniszterelnök-jelölt, nem tudott megegyezni az adóemelés kapcsán. A Nemzeti Liberális Párt ügyvivő elnöke szerint ugyanis elengedhetetlen, hogy megemeljék 21%-ra a hozzáadott értékadót, vagyis a TVA-t, miközben az államfő, még a második forduló előtti kampányban, írásban tett arra ígéretet, hogy megválasztása esetén, az első mandátuma során nem fognak hozzányúlni ehhez az adónemhez. Péntek délutánra viszont sikerült megállapodnia a két politikusnak és 15 órakor Nicușor Dan bejelentette, hogy Ilie Bolojant jelöli miniszterelnöknek.

            A nyomás egészen biztosan nagy volt az államelnökön, mivel a kormányalakítási tárgyalások már több, mint három hete tartanak, illetve pénteken a Románok Egyesüléséért Szövetség azt kérte, hogy tartsanak előrehozott parlamenti választásokat. Az AUR részéről ez jelen állás szerint nem is meglepő, hiszen a közvélemény kutatások értelmében ők vezetik a népszerűségi rangsort. Közben, még Bolojan nevesítése előtt, olyan információk is napvilágot láttak, hogy technokrata miniszterelnöke lehet az országnak. Ezen megoldás sok kérdést vetett volna fel, hiszen egyrészt a technokrata miniszterelnököt megtudják kerülni a parlamenti pártok, másrészt közel négy évre egy pártokon kívüli személyt nevesíteni minimum érdekes, mert akkor joggal merülhet fel a választópolgárokban, hogy ők miért szavaznak. Volt Romániának több alkalommal is technokrata miniszterelnöke, de csak egy pár hónap erejére, nem közel egy teljes ciklusra.

            A jelölés tehát megtörtént, Ilie Bolojan lehet a miniszterelnök, aki pénteken 16 órára találkozóra hívta a pártok vezetőit a Szenátus épületébe, hogy egyeztessenek a kormányprogramról. A legnagyobb kérdés viszont továbbra is az, hogy mi lesz a hozzáadott értékadóval, a TVA-val? A Digi24 információ szerint maradni fog a 19%, viszont az élelmiszereket és gyógyszereket leszámítva növekedni fog a jelenleg kedvezményes termékek adója. Vagyis augusztus elsejétől 5%-ról 9%-ra nő az adó az esemény- és múzeumbelépők, a könyvek vagy éppen a tűzifa esetében. Októberben a kormány elemezni fogja, hogy elégséges volt-e ez az intézkedés, amennyiben nem január elsejétől megemelik 21%-ra a TVA-t.

            Nicușor Dan kampányígérete kapcsán ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy olyant ígért az államfő, ami nem az ő hatásköre, hiszen az adókat nem ő emeli vagy csökkenti. Legfeljebb annyi ráhatása lehet a folyamatokra, hogy olyan miniszterelnök-jelöltet nevesít, aki szintén nem akar hozzányúlni a TVA-hoz. Jelen állás szerint, a meg nem erősített információk alapján, Ilie Bolojant sikerült meggyőznie.

            Azonban még mindig sok kérdés van a kormány kapcsán. A legfontosabb az, hogy egyáltalán lesz-e többsége? A Szociáldemokrata Párt (PSD) nélkül ugyanis nincs parlamenti többség, a párt tagjai pénteken kellett volna arról szavazzanak, hogy részt vállalnak-e a koalícióban, viszont ez a szavazás elmaradt. Ez érthető, mivel nem volt, amiről szavazni, hiszen délelőttig nem volt nevesítve a miniszterelnök-jelölt, így a PSD tagjai nem volt, amiről szavazzanak, hiszen nem tudták, hogy kinek a kormányban lennének vagy nem lennének benne. Azonban ezen szavazás nagy valószínűséggel csak formaiság. A csütörtöki államfői konzultációkról a PSD küldöttsége mosolyogva távozott és Sorin Grindeanu, ügyvivő PSD elnök, azt nyilatkozta, hogy jó irányba mennek a tárgyalások. Ami arra utalhat, hogy sikerült megállapodni a rotációban, vagyis, hogy feltehetőleg félidőnél őrségváltás lesz a kormány élén és Bolojan helyét egy a Szociáldemokrata Pártból jövő politikus fogja átvenni.

            De az is kérdés, hogy mi lesz az RMDSZ álláspontja? Kelemen Hunor, szövetségi elnök, az elmúlt napokban több alkalommal is azt nyilatkozta, hogy nem biztos, hogy a Szövetség részt vállal a kormányból. Az már biztos, hogy nem az RMDSZ adná a pénzügyminisztert. Információk szerint a fejlesztési és a kulturális tárcákat kapnák meg. Csakhogy, ha leállnak a fejlesztések, ha a kormány kevesebb pénzt fog erre a terültre fordítani, akkor hiába vezetik a tárcát, eredmények nem lesznek. Mindezt úgy, hogy közben el kell viseljék azt a népszerűség vesztést, ami a kormány által hozott megszorító intézkedésekkel jár. Az érem másik oldalán viszont ott van az is, hogy ellenzékben, még akkor is, ha támogatnák a kormányt, együtt lennének a szélsőséges, magyarellenes politikai alakulatokkal. A kormányalakítás tekintetében ugyanakkor matematikailag mindegy, hogy belép-e az RMDSZ, hiszen nélkülük is megvan a többség.

            Összeségében tehát az államfő nevesítette a miniszterelnök-jelöltet, viszont a kormány még nincs kész, legalábbis hivatalosan. A legtöbb elemző egyhangúlag mondja azt, hogyha nem jön közbe semmi váratlan, akkor hétfőn sor kerülhet a miniszterek meghallgatására és kedden hivatalba léphet az új kormány. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a politikai patthelyzet megoldásában nagy szerepe lehetett annak is, hogy az ECOFIN haladékot adott Romániának a költségvetési hiány rendezésében.

            Beszélni kell arról is a mostani kormányalakítás kapcsán, hogy kicsoda Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt ügyvivő elnöke, akinek országos szinten a második legmagasabb a bizalmi indexe? Egy technokrata jellegű politikusról van szó, aki a helyi szintű adminisztratív sikerei után érkezett meg a nagypolitika élvonalába. 2008 és 2020 között volt Nagyvárad polgármestere, ahol átfogó infrastrukturális és adminisztratív reformokat vezetett be. Majd 2020 és 2024 között a Bihar megyei tanács elnöke volt. A 2024. december elsejei parlamenti választásokat követően szenátor lett és a szenátus elnökségét is betöltötte egészen február 10-ig, amikor is Klaus Iohannis lemondott (meghosszabbított) elnöki mandátumáról és Bolojan, mint a szenátus elnöke ideiglenes államfő lett, Nicușor Dan beiktatásáig. Nicolae Ciucă lemondását követően, 2024. november 25-től, a PNL ügyvivő elnöke, leszámítva azt az időszakot, amikor ideiglenes államfő volt.

            Gépészmérnöki és matematikai diplomával rendelkezik és a 90-es évek elején tanár volt, 2005-ben részt vett francia ENA és bukaresti közszolgálati képzésen, az önkormányzati decentralizáció és a közszolgálati vezetés területén. Nagyvárad polgármestereként számos fejlesztési projektet vezetett, beleértve az infrastrukturális modernizációt, történelmi belváros felújítását és az önkormányzati szolgáltatások digitalizálását, Bihar megyei elnökként folytatta az infrastruktúra fejlesztését, és elősegítette a regionális koordinációt, köz- és magánszféra együttműködését. Gyakorlatias és reformorientált helyi vezetőként vált ismerté, aki azonban kemény lefaragásokat vezetett be. Erre jelenleg szüksége is van az országnak, ha rendezni akarja a költségvetési hiány helyzetét. Azonban nem kizárt, hogy Bolojan fűnyíró módszerrel oldaná meg a spórlást, ami nem biztos, hogy hosszútávon eredményes lenne. Azt követően, hogy Nicușor Dan államfő miniszterelnök-jelöltnek nevesítette Bolojan kiemelte, hogy azért fog dolgozni, hogy az ország leküzdje a költségvetési deficitet. Megszorító intézkedésekre, tehát mindenképpen lehet számítani, még akkor is, ha a hozzáadott értékadó mértéke nem emelkedik, legalábbis egyelőre. A megszorító intézkedések pedig egyértelműen nem népszerűek, ami a bizalmi indexe csökkenéséhez fog vezetni, ami a három és fél év múlva esedékes parlamenti választások tekintetében semmiképpen nem kedvező a Liberális Párt számára.

            Egyelőre csak a miniszterelnök-jelölt nevesítése történt meg, a kormány még nem állt fel, ahogyan azt sem lehet biztosan tudni, hogy milyen megszorító intézkedéseket fognak bevezetni. Afelől viszont senkinek ne legyen kétsége, hogy ezek következni fognak. Ahogyan nyilvánosságra kerül mind a megszorító intézkedéseket tartalmazó


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató