Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Egymást érik a világhálón az olvasmányélményt kínáló, elmélyítő ajánlások, mind több könyvet, szöveget tesznek elérhetővé az interneten a világjárvány miatt otthonmaradottak
a karanténban levők számára, csak győzzünk válogatni a parttalan kínálatból. Rejtő Jenő mindig a vonzó szerzők közé tartozott, most is biztos sokan fordulnak valamelyik humorteli könyvéhez, rokonszenves hőséhez. Van egy kötet, még 2016-ban jelent meg a Noran Libro Kiadó gondozásában. Annak a főszereplője maga az író, a 115 éve született Rejtő Jenő. Matuscsák Tamás a szerző, a rendhagyó életregény címe: Rejtő Jenő elveszett naplója. A kötet kiadói ajánlójában ez olvasható:
„Garantáltan az eddigi legjobb Rejtő életrajzi regényt tartja kezében az olvasó, mert bármilyen meglepő is, egyik legnépszerűbb írónkról mind ez idáig nem született még ilyesfajta biográfia, legfeljebb jobb-rosszabb élettöredékek. Talán még senkiről sem írtak le annyi téves információt, legendás, már-már mesés történetet, mint Rejtő Jenőről, aki maga is nagymértékben forrása volt ezeknek, hiszen gyakran ferdített az igazságon, amikor önmagáról írt vagy nyilatkozott. A különböző szerzők aztán gyakran egymástól is átvették ezeket a mítoszokat, amelyek így ma már széles körben elterjedtek.
Ebben a kuszaságban próbál rendet teremteni e könyv szerzője, aki felveszi ugyan P. Howard mindent humorosan, torzan látó szemüvegét, így megőrizve annak utánozhatatlanul szórakoztató stílusát, de bemutatja Rejtő komoly oldalát is, a csillagászattól a modernizmuson és a freudi pszichoanalízisen át Tesla és Edison találmányaiig terjedő tudományos érdeklődését, ritka szociális érzékenységét, kisiklott házasságait, testi és lelki problémáit éppúgy, mint szenvedélyes futballszeretetét és féktelen kártyamániáját, nem feledkezve meg legyőzhetetlen nikotin-, kávé-, alkohol- és amfetaminfüggőségéről sem.”
További kedvcsinálóként ragadjunk ki egy részletet az életregényből az egyik honlap ajánlása alapján:
„1915. március 29., hétfő
Most elmondom, hogy mitől írom ezt a naplót. Mert nem egyszerű. De úgy illik, hogy először is bemutatkozzam. Nevem Író Kéz, avagy Reich Jenőke, ahogyan a sápadtarcúak hívnak. Hivatalosan a Dob utcai elemi iskola negyedik osztályos tanulója vagyok, mivel azonban a sulinkat szeptemberben hadikórházzá alakították át a most folyó háború miatt, így aztán a Wesselényi utcai iskolaépületbe zsúfoltak be minket is.
Azért kaptam ezt a beszélő nevet, mert állandóan firkálok valamit: versikét, viccet, mikor mihez van kedvem. A bátyáim korábban Golyós Tollnak neveztek, amiről csak némi kézitusa árán sikerült lebeszélnem őket. Szerencsére máris én vagyok a legerősebb hármunk közül!
1905-ben születtem, mint egészen kis csecsemő – többek szerint teljesen meztelenül, de erre az apró részletre már nem emlékszem pontosan. Nemsokára elvégzem tehát a negyedik elemit, mert szüleim már egész fiatalon beírattak az iskolába, és mit tehet ez ellen egy védtelen gyermek, mint én?!
Éppen ma ünneplem a tizedik szülinapom, amire szüleimtől más ajándékok – egy ékszerteknős, egy focilabda és néhány könyv mellett – Téged kaptalak, drága Naplóm, szüleim ugyanis pontosan tudják, mennyire szeretek írni. Persze olvasni is, így örültem a könyveknek: Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúk, Vernétől a 80 nap alatt a Föld körül és Swifttől a Gulliver utazásai kerültek fel a már amúgy is roskadozó polcomra.
Apuka szerint, akit mi tisztelettudóan Nagy Főnöknek hívunk, állati szép gyerek vagyok: magas és vékony, mint egy zsiráf, és nagyfülű, mint egy elefánt. Persze nem tudom, miért csodálkozik ezen, hiszen ő vett el egy Wolf-lányt, akit mi Anya Farkasnak becézünk a háta mögött, így hát természetes, hogy sok állatias tulajdonságom van.
Tavaly óta új cím alatt lakunk, de anélkül, hogy költözködnünk kellett volna. Az történt ugyanis, hogy új házszámokat kaptak a környék épületei, így egyik este még a Szövetség utca 22-ben aludtunk el, de másnap már az Izabella tér 5-ben ébredtünk. Az I. emelet 9-ben lévő Farkas Tanyán lakunk. Igen, az Erzsébetváros kellős közepén, egy valódi farkastanyán – és nem csak a Mama miatt. A ház tulajdonosa ugyanis egy bizonyos báró Walterskirchen Farkas (akit mi persze sosem látunk, csak a titkára jön el minden hónap ötödikén a lakbért beszedni), így duplán is jogos az ordasok emlegetése szerény hajlékunkkal kapcsolatban.
Az alomból még két bátyusom van: Lali (Tiszta Ideg – mert kicsit ideges típus) és Gyulus (az Utolsó Mohikán – mert már harminchatszor olvasta el ezt a könyvet). Velünk él még Paulina nagyi, azaz Nagy Mami is (aki nevével ellentétben nem Nagy Főnök anyukája, hanem Anya Farkasé), valamint Genis Naccsád, a cselédlány. És persze állandóan itt él velünk, vagyis inkább körülöttünk Kicsi Angyal, akinek fotója minden szobában, emléke pedig mindannyiunk szívében díszhelyet foglal el, és aki miatt Anya Farkast sosem látjuk mosolyogni.”