Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-06-08 14:00:00
*Három vidéki magyar középiskolában is elballagtak a diákok
Fotók: Gligor Róbert László
Múlt héten a megye vidéki középiskoláinak végzős diákjai is búcsút intettek diáktársaiknak, az iskola falainak és tanáraiknak, de magukkal vitték szép emlékeiket s a tarisznyájukba tett bölcs gondolatokat.
Énekszó, mosoly és könnyek, virágok, ölelések, bátorító szavak kísérték az idei végzősöket ballagásukon a megye három kisvárosának magyar középiskolájában is. Erdőszentgyörgyön múlt szerdán a Rhédey-kastély udvarán búcsúztak a diákok, itt a két elméleti 12. osztályban 28 diák, az élelmiszeri és esztétikai szakosztályból 15 diák számára zárult le az utolsó tanév – tudtuk meg György Enikő iskolaigazgatótól.
Szovátán múlt csütörtökön osztályfőnöki óra után a maturandusok a római katolikus templomba vonultak át, ahol a katolikus, református és unitárius lelkészek, valamint az önkormányzat köszöntéseit és az iskola „elbocsátó szép üzenetét” fogadhatták. A tanévet összesen 76 diák fejezte be matematika–informatika–intenzív angol és társadalomtudományok–intenzív angol elméleti, továbbá egy turisztikai és kereskedelmi szakiskolai osztályban – számolt be lapunknak Kovács István iskolaigazgató.
Nyárádszeredában idén 57 diák ballagott el: a természettudományi osztályból 11, a társadalomtudományi osztályból 14 tizenkettedikes, míg a tizenegy osztályos szakoktatáson 16-16 tanuló végzett a kereskedelmi, valamint az autószerelő osztályokban.

Ahogy a léggömbök az égnek eredtek, úgy bocsátották útjukra a végzős diákokat is az iskolák
Számukra is múlt csütörtökön szólalt meg az utolsó csengőszó. Az utolsó osztályfőnöki óra után a Gaudeamus igitur dallamára elhagyták az alma mater falait.
„A ballagás az élet olyan állomása, amikor egyszerre tekintünk vissza az elmúlt évekre, és fordulunk a jövő felé. Összegezzük a múltat, mérleget készítünk, és terveket fogalmazunk meg a következő időszakra” – mondta beszédében a Bocskai István Elméleti Líceum igazgatója, Fülöp László, aki arra kérte a diákokat, őrizzék meg az itt szerzett szép emlékeket, a nevetéseket, sikereket, barátságokat, mert ezek fognak erőt adni az élet nehezebb pillanataiban, ezek segítenek majd töltekezni, talpra állni, viszont a hibákból, csalódásokból is tanulni kell.
A búcsúzás és búcsúztatás után a végzős osztályok legjobb két tanulója átadta az iskola folytonosságát jelképező sulykot a tizenegyedikesek képviselőinek, majd a tanárok átadták a tanulmányi, szakmai és sportvetélkedők legjobbjainak járó díjakat, majd az iskola első évfolyamán végzett, Segesváron élő Veress László nyugalmazott gyógyszerész által felajánlott pénzbeli díjakat is kézbesítették, ebben többek közt a végzős évfolyam két legjobb diákja, Nagy Hunor Gergő és Lámpa Keve is részesült.
A tizenkettedikes diákok szép és megható gesztussal búcsúztak osztályfőnöküktől, majd a négy végzős osztály kört formálva égnek eresztette a piros, zöld, fehér és kék színű léggömbjeit, s ahogy azok elszálltak, úgy engedte útjára a végzősöket is az iskola. A nemzeti összetartozás napján tartott ballagáson arra is emlékeztetett az iskolavezető, hogy „múltunk, nyelvünk, kultúránk, emlékeink összekötnek bennünket, bárhol is élünk a világon”. Ezért arra kérte a diákokat: „Gyarapítsátok, gazdagítsátok szülőföldeteket, bármerre vezet az utatok. Szerezzetek tudást, tapasztalatot, emlékeket, de soha ne felejtsétek, honnan indultatok. Legyetek büszkék gyökereitekre, közösségetekre, anyanyelvetekre, nemzetetekre.”

A szeredai iskola képviselői is tisztelegtek a Székesfehérváron közösen felállított kopjafa előtt
Fülöp László igazgató két diák társaságában múlt szombaton részt vett magyarországi testvériskolájuk, a székesfehérvári SZC Perczel Mór Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium fennállásának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségén, amely jubileum a múltidézés mellett a jövőnek is szólt, az ünnepség keretében időkapszulát is elhelyeztek. „A nemzeti összetartozás napja alkalmából egy igazán szimbolikus és szívmelengető pillanatra is sor került: felavatásra került a két iskola által közösen készített kopjafa, amely az erdélyi testvériskolánk udvarán álló mementó hű másolata. Ez a kopjafa mostantól itt, nálunk is hirdeti, hogy a határok elválaszthatnak, de a lélek és a közös gyökerek összekötnek bennünket” – számolt be közösségi oldalán az anyaországi iskola.
