„Palotaélmény” a szecesszió világnapján

A marosvásárhelyi Kultúrpalota közelében nőttem fel, és ott élek immár 70 éve. Gyermekkorom óta jól ismerem az épületet, hiszen barátnőmmel, akinek édesanyja a színháznál dolgozott – ami az ötvenes években a Kultúrpalotában működött –, bejáratosak voltunk a hátországba és a nézőtérre is. Iskoláskoromtól többször vettem részt az épület bemutatásán, tanárként vidéki diákjaimnak mutattam meg, és sok nagyszerű előadás, hangverseny élménye kapcsolódik a palotához. Az Oniga Erika művészettörténész által szerkesztett gyönyörű szép könyv pedig a kedvenceim közé tartozik. Mindezek ellenére a szecesszió világnapján a beállványozott épület annyi év élményeinek a birtokában is tartogatott újdonságokat számomra. A kisteremben pedig palotalátogatásaim legnagyszerűbb élményét éltem át. Kár, hogy a marosvásárhelyi közönség ezúttal nem „vette a lapot”, és alig néhányan hallgattuk végig Oniga Erika értékes, részletekben gazdag előadását, az épület fontosabb tereit bejárva. 

2013-tól június 10-e a szecesszió világnapja, és az esemény tiszteletére szervezte a megyei múzeum a magyar és román nyelvű bemutató sétát, a gyermekeknek pedig az idő alatt érdekes foglalkozást. Az idei világnap témája a tipográfia volt, és ennek keretében elsősorban a könyvekre, a betűkre, a kalligráfiára, a szecessziós szépírás művészetére hívták fel a figyelmet. A világnap a szecessziós irányzat két jelentős személyisége, Antoni Gaudi katalán építész, valamint a magyar szecessziós építészetet megteremtő Lechner Ödön halálának a napja – hallottuk Oniga Erika előadásában. A továbbiakban az elhangzottakból készült válogatást olvashatják. 

Ma is meglepőnek tarthatjuk, hogy megyeszékhelyünk összművészeti szecessziós remekműve, a marosvásárhelyi Kultúrpalota 1911–13 között, azaz mindössze két év alatt épült. A gondolat már 1907-ben felvetődött Ferenc József osztrák császár magyar királlyá koronázásának negyvenedik évfordulóján. 1910-ben a magyar állam támogatást nyújtott, hogy olyan kultúrpalotát építsenek vidéki városokba, amellyel a királynak állítanak emléket, és ugyanakkor a lakosság nevelését szolgálják. Kapcsolatai révén dr. Bernády György polgármesternek sikerült elérnie, hogy az egyik állami támogatás Marosvásárhelynek jusson, amelyből a legszebb, legegységesebb, legmutatósabb művelődési palota készült el. A kultuszminisztérium előírta, hogy az általa támogatott épületekben milyen intézmények működjenek, milyen helyszíneket alakítsanak ki: nagyterem, kisterem, fogadóterem, múzeum, városi könyvtár, zeneiskola, valamint a budapesti Szépművészeti Múzeum letétbe helyezett műalkotásait bemutató képtár. 

Miután a palota elkészült, Bernády György utasítására a nagyteremben filmeket is vetítettek, hogy a lakosság minden rétegét becsalogassák az épületbe. 

A terv elkészítésével 1908-ban a korábbi években a városházát tervező Komor Marcell és Jakab Dezső építészpáros irodáját bízta meg a polgármester, feltehetően ők is szabadkőművesek voltak, akárcsak Bernády. A városháza jó „névjegyet” jelentett, és annyira összebarátkoztak, hogy a Kultúrpalotán kívül színházat és egyéb épületeket is terveztek az új városközpont kialakítása céljából. 1911-re készülnek el a kétemeletes épület tervével, és közismert a harmadik emelet építésének története. Már a falakat emelték, amikor a földgáz kitermelésének a tanulmányozására az Egyesült Államokba utazó polgármester a hajóról táviratozta meg, hogy a két emelet fölé építsenek egy harmadikat is. Ez nem kis gondot okozott a tervezőknek, de bravúrosan megoldották, hasonlóképpen a kivitelezést elnyert Grünwald testvérek a hozzájuk társult Schiffer céggel együtt gyors- és jó minőségű munkát végeztek, és szinte hihetetlen, hogy 1913-ra nemcsak az épület, hanem a belső dekoráció is elkészült. 

Oniga Erika ismertette a Kultúrpalota szerkezetét: a hangversenyterem mind a három szintet átfogja, két oldalán két lépcsőház van; továbbá a földszinti előcsarnok, fölötte a Tükörterem, a következő emeleten a kis előadóterem, a bal szárnyban a képtár, a jobb szárny első, második emeletén a zeneiskola. A harmadikon nyelviskolát, gyors- és gépíró tanfolyamot indítottak, 1932-ben Aurel Ciupe indította el a városi szabad festőiskolát, amelynek előnyére vált a képtár megléte. A többszintes könyvtár az épülettől balra modern kialakítású lépcsőházzal kapcsolódik a Kultúrpalota tömbjéhez. 

1913-as díszbeszédében Bernády azt írta, hogy a Kultúrpalotának a magyar képző- és iparművészet kincsesházának kell lennie. Az épületet téglalap alakú formájában úgy lehet elképzelni, mint egy kincsesládát, amellyel az építészek megadták a keretet, és falaira kívül-belül jelentős képző- és iparművészeti alkotások kerültek. A századforduló jellegzetessége az összművészeti alkotások megteremtésére való törekvés volt, e célból minden művészeti ág ugyanolyan rangot kapott, amire kiváló példa a Kultúrpalota. Ehhez azonban szükség volt arra a gazdag anyagi háttérre, amely lehetővé tette, hogy minden részletet ennek a törekvésnek a szellemében a legmagasabb szinten tudjanak kidolgozni. A dekorációs program elkészítésére Bernády a gödöllői művésztelep vezető mestereit kérte fel személyes megbeszéléseken, elsősorban Körösfői-Kriesch Aladárt és Nagy Sándort, valamint Sidló Ferencet és másokat. Körösfői-Kriesch Aladár tervezte a főhomlokzaton lévő mozaikképet Hungária allegorikus figurájával a középpontban (A magyar kultúra apoteózisa), kivitelezője Róth Miksa műhelye volt, akárcsak a főtér felőli mellékhomlokzat fölötti zenei allegóriákat ábrázoló mozaikképeknek. 

(Folytatjuk)