2019. január 18., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A természet hangjait érdekes módon az állatok hangjának lekottázásával szemlélteti. Darwin talán büszke lenne arra, hogy Kircher könyvében egy amerikai majom hangjának leírása követi az emberét. És ha valaki nem látott volna amerikai majmot, annak okulásképp ott a kép is a kotta mellett.

A hangok tanulmányozása következtében már-már madárszakértővé vált Kircher. Talán ő az első, aki lekottázta egyes madarak hangját – nyilván vigyázott arra, hogy csak olyan repülő jószágokat válasszon, amelyek hangját könnyű leírni.


A hangokat a természet részeként tekintve eljutott arra a következtetésre, hogy a zene képes befolyásolni az ember lelkiállapotát, mégpedig az egyén hangulatától függően. Részletesen tárgyalja a barokkra jellemző affektuselméletet a zenében. Ez az elmélet nem más, mint a zene érzelmekre gyakorolt hatása. A zeneszerzésben egyértelműen kifejezték, hogy különböző érzéseket hogyan kell megjeleníteni. Az öröm egy olyan lelkiállapot, amely táguláshoz hasonlítható, ezért ezt a hatást nagy és bővített hangközökkel lehet elérni. Ezzel szemben a szomorúság az összehúzódáshoz hasonlítható, emiatt itt a legkisebb hangközöket használták. A reményt a felemelkedéshez hasonlították, és ezt gyakran gyors tempóval szemléltették. A büszkeséget és az arroganciát leginkább hangszínekkel, nagy hangmozgásokkal és fennkölt stílussal fejezték ki, és nagyon vigyáztak arra, nehogy összetéveszthető legyen ez a hangulat más érzésekkel. A harag, a bosszú, a düh és minden agresszivitás nagyon összetett ábrázolásmódot igényel, mert mindenféle zeneszerzői ötletet fel kell használnia a hirtelen disszonanciáktól, hangerőváltásoktól a zajokig úgy, hogy közben a zene még énekelhető maradjon. A Musurgia universalis mű tehát enciklopédiája az affektuselméletnek. Ha részletesen kutatnánk és megismernénk Kircher eme elméletét, majd azt a nézetét, hogy mi az összefüggés a zene és a számok misztikus világa között, talán mélyebb értelmet nyerne több barokk zenemű. Nem véletlen, hogy a barokk zseni, Johann Sebastian Bach több műve is misztikus-ezoterikus számösszefüggéseket rejt. Érdemes azt is figyelembe vennünk, hogy a XVII. században még nem volt éles határ a misztikus elképzelés és a tudományok között.


A zeneelméleti írások mellett Kircher legkiemelkedőbb zenei alkotása egy működőképes automata templomi orgona elkészítése volt. Már az ókorból ismertek a vízzel működő orgonák. Ezek többsége még annyira kicsi volt, hogy hordozni lehetett őket. A fizikai ismeretek bővülésével nagyobb, vízzel működő szerkezetek is épültek.

1596-ban Rómában a Quirinale-palotában egy Luca Blasi nevű mérnök csodás hangszert épített, amely számára víz segítségével oldották meg a fújtatást. Az ötletet fél évszázaddal később, 1648-1649-ben Athanasius Kircher továbbgondolta, és munkatársával, Matteo Marionéval olyan orgonát épített, amely már magától muzsikált – röviden:  megspórolták az orgonistát.

Ez a varázslatos masina egy érdekes fizikai jelenség segítségével használta fel a vizet fújtatásra. Megfigyelték, hogy ha egy kellően hosszú, függőleges csőbe vizet öntenek, a nagy sebességgel lefele folyó víz levegőt is szippant magába. (A jelenséget majdnem egy évszázaddal az orgona megépítése után, 1738-ban írta le Daniel Bernoulli, tiszteletére róla is nevezték el Bernoulli-effektusnak.) A levegővel kevert vizet egy zárt tartályba vezették, ahol a levegő különvált a víztől. A tartály felső részébe két sűrű hálót is elhelyeztek, nehogy véletlenül a víz bejusson az orgonába. Az edényből alul továbbvezették a vizet, ami meghajtotta az orgonistát helyettesítő mechanikus szerkezetet. Az építés idején az orgonát egy dombról lefolyó patak vize táplálta. Az épület felső szintjén lévő vízstabilizáló teremből 18 métert zuhant a víz, míg az elválasztó tartályba jutott. Ez a magasság már elegendő nyomást biztosított a sípok megszólaltatásához.

Kircherék orgonájában a zenét fémhenger tárolta, amelyen a megfelelő helyeken kiálló részek a billentyűk helyett nyitották és zárták a megfelelő sípok alatti szelepeket. A tökéletes orgonajáték feltétele a jól kivitelezett adattároló henger volt. A palota kottatára ezzel teljesen átalakult: nem féltve őrzött papírokon hevert a zene, hanem fémhengereken.

Kircher automata orgonája kiállta az idő próbáját, mert javításokkal egy évszázadnál hosszabb ideig működött. A tudós pontos és részletes leírást készített a szerkezet működéséről, megkönnyítve ezzel a későbbi restaurátorok dolgát.

Mai szemmel nézve is elképesztő az a tudás, amelyet Kircher birtokolt. Negyvennél több tudományos könyvet írt, valamint kétezernél több levele és kézirata maradt fenn. A művészetekkel – közöttük a zenével – kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a harmonikus ember értelem és érzelem egésze. Egy értelmes emberhez nemes érzelmek illenek. És mivel a zene a legalkalmasabb művészet a lélek nemesítésére, nem mindegy, hogyan viszonyulunk a zenéhez. Egyes zenetípusok csak az ösztöni érzelmeket táplálják, mások meg az intellektusra is pozitívan hatnak. Két kérdésre magunknak kell őszinte választ adnunk. Ha Kircher minden tudományban jelentőset és megbízhatót alkotott, akkor ez a pontosság nem mondható el a zenéről is? Ha pedig zenei megállapításai helytállóak, akkor nem lenne érdemes megfontolnunk ezeket a kijelentéseket?

Athanasius Kircher élő enciklopédia volt a maga korában; gyakorlatilag összefoglalta az akkori tudományokat. Ha nem lett volna jelentős tudós, akkor nem tulajdonítottak volna neki olyan felfedezéseket, amelyeket ő csak  leírt. Hitte, hogy élete és küldetése nem céltalan, és ez adott erőt neki, hogy mindig derűlátóan értékelje az őt ért eseményeket. Sikerekkel koronázott életét 78 évesen, 1680-ban adta vissza Teremtőjének.





Kapcsolódó cikkek: