Ötödik kötet Maros megye magyarságának történetéről

Könyvbemutató a Teleki Téka udvarán

Álmos nyári délutánokon, estéken egy hűvös szobában érdekes olvasnivalót kínál A Maros megyei magyarság történetéből című 400 oldalas, 18 szerző 20 tanulmányát tartalmazó kötet, amelyet június 24-én mutattak be a Teleki Téka udvarán. A Mentor Könyvek Kiadó szép kivitelezésében megjelent tanulmánykötet nagyon változatos tematikát ölel fel, így mindenki talál számára érdekes írást benne. Megjelentetését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta Novák Csaba Zoltán és Markó Béla szenátorok segítségével. 

A bemutatót vezető László Lóránt, a téka történésze a kezdetekre emlékezett, amikor Pál-Antal Sándor történész-levéltáros kezdeményezésére a kötet szakmai szerkesztői, Sebestyén Mihály, Berekméri László-Róbert, Simon Zsolt és László Lóránt időnként összeültek, és megszületett az ötlet, hogy gyűjteményes formában közre kellene adni az évek során felgyűlt kéziratokat, amelyek az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókja és a Borsos Tamás Egyesület által szervezett rendezvényeken a magyar tudomány napja tiszteletére elhangzottak. Megyeszékhelyünkön ugyanis nincs olyan intézmény, szakfolyóirat, szervezet, amely magyar vonatkozású, magyar nyelvű történelmi tárgyú tanulmányokat rendszeresen megjelentetne.

Az ötletet Káli Király István, a Mentor Kiadó ügyvezetője vállalta fel 1997-től kezdődően. Tette ezt – bevallása szerint – elhivatottságból, kötelességérzetből, szenvedélyből, a veszteség lehetőségét is vállalva. Mint elmondta, a népszerű Wass Albert-könyvekből származó nyereségből támogatta a kevésbé piacos történelmi, néprajzi tárgyú könyvek megjelentetését, Wass Albert ugyanis könyveinek jövedelmét az erdélyi kultúra támogatására ajánlotta fel. A Mentor Kiadó gondozásában két sorozat indult, az egyik Marosvásárhely történetéről, a másik a megye magyarságáról, amelyek a tudományos kiadványokkal szembeni elvárásoknak megfelelően jelentek meg. A Mentor Kiadó megszűnte után a negyedik és immár az ötödik kötet kiadását az ifj. Király István vezette Mentor Könyvek Kiadó folytatja.

Pál-Antal Sándor visszapillantásában elhangzott, hogy az 1990 előtti években alig négyen foglalkoztak történelmi témájú tudományos tevékenységgel Marosvásárhelyen. A rendszerváltás után tehetséges fiatal történészek kerültek ki a kolozsvári egyetemről, számuk Vásárhelyen is megszaporodott. Az ő támogatásuk érdekében határozott a tudományos ülésszakok évenkénti megszervezéséről, lehetővé téve, hogy kutatásaik eredményét ismertessék, majd arról is, hogy a dolgozatok nyomtatott formában is megjelenjenek. A város és a megye magyarságának történelmével foglalkozó köteteket egy-egy fiatal történésszel szerkesztette, hogy elsajátítsák mellette a tudományos szerkesztés technikáját. A fiatalok közül a legalaposabb, a legkitartóbb és legfelkészültebb a szerkesztésben Simon Zsolt lett.

Minőség és tudományos igény szempontjából ezt az ötödik kötetet tartja a legjobbnak – hangsúlyozta Pál-Antal Sándor. Hozzátette, hogy a különböző pozíciókban tevékenykedő román szakemberekhez képest a megyében működő magyar történészek száma megszaporodott, de még mindig kevesen vannak, ezért felkért más településekről is tudományos kutatókat. Így került a szerzők közé a mezőmadarasi gyökerekkel rendelkező, marosvásárhelyi születésű, Sepsiszentgyörgyön élő Szekeres Attila.

A kötet tartalmát László Lóránt ismertette. Elmondta, hogy Kitekintő felcím alatt először fordul elő a kötetben két olyan írás, amely nem Maros megyéről szól, Garda Dezső a székelyek részvételéről írt a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcban, Toth Szilárd egyetemi oktató pedig a kolozsvári egyetemnek a város 1872–1913 közötti fejlődésében betöltött szerepéről. 

A helyi szerzők közül Bányai Réka a marosvásárhelyi minorita rend történetét, Barabás Kisanna a Keresztelő Szent János-plébániatemplom 150 éves orgonáját mutatja be. A hadtörténészként ismert Berekméri Árpád-Róbert, aki 2003 óta egyházi levéltáros, dr. Imre Lajos teológiai professzor Maros-Torda vármegyében kifejtett belmissziói tevékenységéről számol be. Boér Máté két 18. századi marosvásárhelyi grammatikaszerzőnek a magyar nyelvtudomány történetéhez való hozzájárulását elemzi. Murádin János Kristóf A „kis magyar világ” politikai keresztmetszete címmel az Erdélyi Párt Maros-Torda vármegyei és marosvásárhelyi városi szervezetének 1940-44 közötti tevékenységéről szóló tanulmánnyal van jelen a könyvben. A kötetet bemutató László Lóránt kedvenc tanulmányának nevezte Nagy Zsolt írását, a szerző a marosvásárhelyi műkertészek, kertész vállalkozók 19-20. századi történetét kutatta fel. Nemes Gyula a Maros-Torda megyei csendőrség történetét mutatja be. Pál-Antal Sándor két tanulmánnyal van jelen a kötetben: a marosszékiek II. Rákóczi Ferenc kuruc táborában való részvételéről és Marosszéknek Maros-Torda vármegyévé való átalakításáról a kiegyezést követően. 

Mikor volt Marosvásárhely a legkurucabb? László Lóránt kérdésére válaszolva Pál-Antal Sándor elmondta, hogy az erdélyi városokhoz hasonlóan polgárháborús viszonyok között Marosvásárhelyen is azt vették tekintetbe, hogy a város minél jobban kerüljön ki a konfliktusos helyzetből. Amikor a labancok, azaz a császáriak fölénybe kerültek, a szebeni kormányszék utasításait elfogadták, és alkalmazták, amikor bejöttek a kurucok, őket is kiszolgálták. Ezt a viselkedést évszázadokra visszamenően ki lehet mutatni, így például az 1848-as és az 1918-as események idején is. A lakosság sem volt teljesen kurucpárti, a polgárok is azt nézték, hogy milyen hasznot húzhatnak az adott helyzetből. Amikor a kurucok megrendeléseit kellett kielégíteni, akkor nagy kurucok voltak, amikor a császáriak kerültek felül, meghajoltak előttük. Ez volt a korabeli politika. Egészen más volt a helyzet a szék, a falusi lakosság esetében. Döntő többségük hadakozásra kötelezett lófő és gyalogszékely volt, és a várost megelőzően a kurucok oldalára álltak, részt vettek az ütközetekben is. A témára vonatkozóan alapos forrásokat talált a budapesti levéltárban, és egyes iratok a mellékletben is megjelennek.

Második tanulmánya közigazgatás-történeti összefoglaló arról, hogy Marosszékből hogyan lett Maros-Torda vármegye, és milyen volt ennek igazgatása, amihez kilenc térképet is mellékelt. Az írással kapcsolatosan elmondta, hogy amikor pár évvel ezelőtt Spielmann Mihállyal társulva felkérésre összeállította az internetes Maros–Torda megyei olvasókönyvet 180 tanulmánnyal, több mint ezer oldalon, annak a bevezetőjeként készült ez az átfogó írás, aminek újraközlését a történészkollégák szükségesnek tartották. 

Sebestyén Mihály szintén két tanulmánnyal szerepel: Marosszéki hadiállapotok 1635-1685 között és a Diamantstein Györggyel közösen szignált Marosvásárhely és környékének zsidó lakossága a soáh, a holokauszt után. 

1944-et követően az idetelepülő zsidóság egy része nem volt marosvásárhelyi gyökerű, milyen volt a kapcsolat a régebben itt élő és az újonnan érkezettek között? – érdeklődött a szerzőtől László Lóránt. 

– A visszatérők általában fiatal emberek, 30-40 év közöttiek, akik munkaszolgálatot teljesítettek, és felerészben megmenekültek, és vannak a dél-erdélyiek, akik négy évig voltak elszakítva az észak-erdélyiektől, ezért lényeges konfliktus nem volt közöttük. Volt viszont a Bukovinából és Besszarábiából idetelepült zsidókkal, akik nem beszéltek magyarul, miközben a helybeliek többsége asszimilálódott, magyar kultúrája volt, bár 1924-től román iskolába kényszerítették őket. Az egymás közötti kapcsolatok a rokonságon túl az azonos műveltségre, világnézetre alapultak. A bukovinai és besszarábiai zsidók németül és jiddisül beszéltek, másak voltak a vallási szokásaik és a civilizációs fokuk is. A csernovitziak elsősorban Bécs felé irányultak, a besszarábiaiak az ortodoxiát képviselték. Voltak is ezért konfliktusok a hitközségben, mivel az idősebb korosztály a magyar nyelvet beszélte, sőt nem is tudtak románul. Ennek ellenére a bukaresti hitközség arra akarta kötelezni őket, hogy a szertartás román nyelvű legyen. 2021-ben ugyanígy van, a szertartást elmondják románul, de a helybeli eredetű résztvevők magyarul beszélnek. 

Tovább folytatva a kötet bemutatását, elhangzott, hogy Simon Zsolt Marosvásárhely kiadásairól és bevételeiről írt a 15. századtól 1771-ig, s bár a dolgozat a múltbeli adatokról szól, ma is érdekes olvasmány. 

A városban állandósult adókról, bevételről vonatkozó érdeklődésre elhangzott válasz szerint szabad királyi városként Marosvásárhely a saját hatáskörében hozott szabályokat. A 19. századig tarka volt a kép, akkor vezették be a saját adókat. A történész által áttekintett korszakban, a városban nem lévén kanalizálás, az udvaron lévő árnyékszékek miatt fertőzöttek voltak a kutak, és így nagyobb volt a bor- és sörfogyasztás. Így két indirekt adótípus, a bor- és a söradó tett ki jelentősebb összeget a város bevételében, ami más településekre is jellemző volt, továbbá a Maros-hídon való áthaladáskor kért vám, ha azt adónak tekintjük – mondta többek között Simon Zsolt. 

Süli Attila a görgényszentimrei Berzenczey László reformkori politikus, 1848-49-es képviselő és kormánybiztos, a Kossuth-emigráció fontos személyisége, őshazakutató 1849-es tevékenységéről írt tanulmányt. 

Szekeres Attila heraldikus, újság-író a marosvécsi rokokó belsejű református templom címereinek bemutatása mellett ismerteti a családok történetét is, amelyeknek a címere a templomban található. Kérdésre válaszolva érdekességként elmondta, hogy amíg Romániában sok magyar vonatkozású címert megsemmisítettek, a Szlovákiához tartozó Felvidéken meghagyták Magyarország címereit is. A könyvben a nem történész Szikszay Béla családtörténete is olvasható, aki ötvenéves kutatómunkával gyűjtötte össze az adatokat. Tamási Zsolt 

József az 1848-49-es forradalomnak a marosszéki katolikus klérushoz kötődő történetével foglalkozik. Az utolsó tanulmány Újlaki-Nagy Réka, Marosvásárhely mellett született irodalomtörténész írása, ő Budapesten tudományos kutatóként dolgozik. Könnyed, érdekes tanulmánya a székely szombatos konyháról.

Mivel a sorozat egyik kötetéről sem készült recenzió, László Lóránt elmondta, hogy fiatal történészekre hárulna a feladat, hogy kritikus szemmel írjanak ezekről a könyvekről, ami mindenkinek a hasznára válna. Ugyanakkor köszönetet mondott a szerzőknek, akik mindennapi munkahelyi kötelezettségük és elfoglaltságuk mellett vették a fáradságot, és írtak ebbe a gyűjteményes kötetbe.

Mi lesz ezután? – tette fel Pál-Antal Sándor a kérdést. Majd hozzátette, hogy egyszerre gyűlt az anyag Marosvásárhely és a megye magyarságának történetéről, de mivel az utóbbi már elegendő volt egy kötetre, az lett az első. Így hát várjuk, hogy a megyeszékhelyünkről is összegyűljön a kellő számú tanulmány egy újabb kötetre. 

A marosvásárhelyi magyarság történetéből című könyvet Káli Király István szerkesztette, a szöveget Bálint Boglárka gondozta. A kötet végén a tanulmányok angol és román nyelvű kivonata olvasható.