2025. július 9., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ma van öt éve annak, hogy a Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapata mindmáig érthetetlen módon nem nyerte meg a román bajnoki címet, bár karnyújtásnyira volt tőle. Emlékezetes módon az utolsó fordulóban, hazai pályán, drámai végjátékban 2-1-re kikapott a már biztos kieső Galaci Oţelultól, míg a Jászvásári CSMS 0-0-s döntetlent játszott a rivális fővárosi FCSB-vel, így a bajnoki cím Bukarestbe került. 

Liviu Ciobotariu csapatának győznie kellett volna az Oțelul ellen ahhoz, hogy megelőzze a tabellát 2 pontos előnnyel vezető ellenfelet. 


Mi történt az ASA – Oţelul mérkőzésen? 

A bajnoki címre hajtó együttesek – az ASA és a FCSB – egyaránt uralták a játékot az első félórában, de gól sokáig nem esett. A helyzet a 39. percben változott meg Marosvásárhelyen, amikor Gabriel Mureșan magabiztosan értékesítette a Bumba gáncsolásáért megítélt büntetőt. Ez a találat jó néhány percig bajnoki címet ért, hiszen Jászvásáron továbbra is 0-0 volt az eredmény, így ennél az állásnál az ASA bajnoknak tekinthette magát. Szünetig nem változott a helyzet, a Maros-parti Trans-Sil-pályán pedig tetőfokra hágott a hangulat. A 68. percben rövidzárlat keletkezett a vásárhelyi védelemben, amit Tudorie kihasznált, és egyenlített. 1-1-es állásnál (Jászvásáron továbbra is 0-0 volt az eredmény) már a FCSB számított bajnoknak. Az ASA ezután mindent elkövetett az újabb gól érdekében, a vendégek azonban betömörültek kapujuk előterébe, és mindent megtettek, hogy ezt megakadályozzák. A hosszabbítás utolsó percében aztán végleg elúsztak a bajnoki álmok, miután egy gyors ellentámadás végén Helder megadta a kegyelemdöfést: az ASA – Oțelul találkozó 1-2-re végződött, míg Jászvásáron maradt a gól nélküli döntetlen. A bukarestiek ezzel megszerezték 26. bajnoki címüket, az ASA pedig 40 év után után ismét 2. helyen végzett az élvonalban.


Miért nem nyerte el a bajnoki címet az ASA?

Az őszi idény végén a FCSB-nek 9 pont előnye volt a CFR-rel szemben, és 13 pontnyira volt az újonc, akkor még 5. helyen tanyázó ASA-tól. A marosvásárhelyiek a bajnokság utolsó négy fordulójában mindössze egy meccset nyertek meg (1-0-ra, a Petrolul ellen), viszont hármat elveszítettek – a Gaz Metan ellen idegenben 0-1, az Astra ellen ugyancsak idegenben 1-3, míg az Oţelul ellen hazai pályán 1-2 volt az eredmény. Érdekesség, hogy utóbbi volt az egyetlen vereség, amelyet az együttes a Sziget utcában abban az évadban elszenvedett. 

Egy bukaresti hírportál megírta akkoriban, hogy a bajnoki címért folyó küzdelem idején az ASA anyagi nehézségekkel küzdött, bár a meccspénzeket állítólag még idejében megkapták a játékosok. A fizetések azonban több hónappal késtek. A bajnoki címért a klubvezetés eredetileg 15.000 eurót ígért a játékosoknak, és a bajnoki ezüstöt is premizálták volna, azonban az Astra elleni meccs előtt változtattak: 10.000 euróra csökkentették az aranyéremért járó jutalmat, a második helyért pedig egyáltalán nem ígértek semmit. Ezért a játékosok feldühödtek, ami a hátralévő eredményeken meglátszott. 

Nem mellékes, hogy az együttes akkori 13 meghatározó játékosának a nyáron lejárt a szerződése – többek közt N’Doye, Hora, Mureșan, Feussi, Axente, Zicu, Sepsi, Marius Constantin és Voiculeț is szabadon távozhatott – , nekik nem ajánlották fel időben az egyezményük meghosszabbítását. Ezzel is magyarázható a bajnokság végén mutatott gyengébb teljesítményük– írta akkor az országos sportsajtó. 

Az ASA csapatkapitánya, Gabriel Mureşan akkor azt nyilatkozta az egyik fővárosi sportlapnak, hogy az együttestől „ellopták” az aranyérmet: „Miután megvertük a FCSB-t Bukarestben, az utolsó négy fordulóban valami nem volt tiszta. Nincs bizonyítékom arra, hogy egyesek bundáztak volna, de azt a bajnoki címet vagy eladták, vagy valami más történt... Az Oţelul ellen két büntetőt nem adott meg a játékvezető. Ezzel együtt is velünk volt a gond! Hogy kikapjál otthon egy kiesőtől!...” – morfondírozott később Gabriel Mureşan a bukaresti sajtóban. 


Vélemények a Galac elleni vereségről

* Petru Varodi (AS Armata): „Gyenge, de érdekes bajnokság volt. Nem hiszem, hogy a közeljövőben lesz még ilyen esély, hogy bajnok legyen az ASA.”

* Hajnal Gyula (AS Armata): „Szerintem dicséretes ez a második hely is. Talán a játékosokban nem volt meg a kellő erő, hogy elsők legyenek. Gratulálok a jászvásári csapatnak is a gerincességükért!”

* Sepsi László (ASA): „Nem voltunk fáradtak. Talán a nyomás miatt nem tudtunk úgy teljesíteni az utolsó mérkőzéseken, mint az előző találkozókon.”

* Székely János (ASA): „Szerintem senki nem gondolta, hogy vereséggel zárjuk a bajnokságot hazai pályán, ami ráadásul a bajnoki címbe is kerül. Volt esélyünk, hogy gólt vagy gólokat szerezzünk a második félidőben, ám nem éltünk vele. Kezünkben volt az aranyérem, de nem tudtuk megtartani.”

* Ousmane N’Doye (ASA): „Ilyen a foci. Én hívő ember vagyok, ezért elfogadom, hogy így alakult, és nem tudtuk megnyerni a bajnoki címet. De örülök annak is, hogy másodikok lettünk.”

* Liviu Ciobotariu (ASA): „Sajnálom, hogy sportkarrierem legsötétebb napján kell erről beszélnem. Nagyon bánt, hogy nem sikerült nyernünk, és ezzel bajnokká lennünk.”

Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató