Judit diákévei

Egykori pedagógusok régi emlékei

Kovács Irén Judit, azaz akkor még Gönczei, a Sáros utcai buszmegállóban búcsúzott el édesanyjától. A 14 éves lány Udvarhelyig utazott. Másnap először zenéből vizsgázott, ez kizáró jellegű volt, majd magyarból, számtanból és románból. Néhány nap múlva Vásárhelyen kezébe vehette a jó hírt tartalmazó levelet: felvették a hat évfolyamos pedagógiai líceumba.

Szintén levélben közölték, hogy mit kell magával vinnie szeptemberben a bentlakásba: többek között paplant, párnát, ágyneműt, szalmazsákot, törülközőt, fogmosó felszerelést, egyenruhát, fekete klott köpenyt, kék szoknyát, fehér blúzt, patent harisnyát, tornafelszerelést.

Judit egészen eddig Marosvásárhelyen, a Partizán utcában lakott édesanyjával és öt leánytestvérével. A család tagjainak többsége nem vásárhelyi volt. Szülei, Gönczei Sándor és Gál Anna, miután Vulkánban 1929-ben összeházasodtak, hosszú ideig egy Urlați nevű városkában éltek, a családfő a ploiești-i kőolajfinomítóban dolgozott. 1940-ben költöztek Marosvásárhelyre, Sándort a vasútnál alkalmazták, néhány év múlva Annát is, ő az étkezde adminisztrátora lett. Családi házuk két szobából, egy konyhából,  fürdőszobából, előszobából állt. A víz nem volt bevezetve az utcában senkihez, kezdetben fával fűtöttek, majd gázzal. A kertben zöldséget termesztettek, és állatokat (tyúkokat, disznót) tartottak.

Judit, a legkisebb lány, 1944-ben született. Kétéves volt, amikor édesapja meghalt, ezt követően édesanyja napközibe járatta. Iskolás éveit a Baross Gábor utcában töltötte, a 4-es, majd 8-as iskolában, de volt egy év, amikor helyhiány miatt osztályát az egykori zárda épületében helyezték el. Magyartanárnője, Nagy Anna biztatására döntött úgy, hogy a hetedik osztály elvégzése után, 1958-ban megpróbálkozik a tanítóképzővel. Mivel a szászrégeni képzőt ekkorra már megszüntették, kénytelen volt Székelyudvarhelyre felvételizni. 

Judit iskolakezdés előtt egy nappal érkezett meg édesanyjával és nagy csomagjaival a bentlakásba, erre a napra így emlékszik: „A kapuban cigányok vártak, akik elvitték a szalmazsákot, egy óra múlva lovas szekéren visszahozták megtöltve. A hálószoba hatalmas volt, 58-an voltunk benne. Elfoglaltam egy ágyat, felhúztam az ágyneműt. Közben ismerkedtem az osztálytársaimmal. Heten voltak helybeliek, a többiek az ország különböző részéből, Besztercéről, Bihardiószegről, Csíkszeredából és vidékéről, Gyimesközéplokról származtak. Két osztálytársam moldvai csángó volt Bákó mellől, keverték a magyar nyelvet a románnal, de megértettük egymást. Este gyűlést tartottak, elmondták a házirendet”.

A bentlakók idejük nagy részét az épületben és az udvaron töltötték. Tanóráik délelőtt és délután is voltak. A próbatanításokat legtöbbször az iskola melletti gyakorló iskolában tartották. A szilencium az osztálytermekben volt délután 5–7 óra között, ezalatt mindig egy idősebb diák ügyelt fel rájuk. A tankönyveiket, amiből nem volt túl sok, és füzeteiket osztálytermükben, a padokban tartották. 7 órakor kezdődött a vacsora, és utána vissza lehetett menni még az osztályba tanulni. Juditnak az étkezésért egyébként nem kellett fizetnie, ösztöndíjas volt.

A második emeleten lévő hálószobájuk közelében, a folyosón mindenkinek volt szekrénye, az ágy alatt pedig mosdótálja. Lehetett tusolni is, bár meleg vízzel csak szombaton „találkoztak”, és akkor is sokszor lekéstek róla. A szobában viszont megfelelő hőmérsékletet biztosítottak a fűtőtestek, kimosott ruháikat ezeken szárították.

Kimenőt szombaton és vasárnap kaptak délután háromtól ötig, de a várost nem hagyhatták el. Hétköznapokon csak rendkívüli esetekben, engedéllyel mehettek ki az iskolából. Időnként színházba és moziba vitték őket, nagy ritkán kirándulásra. Többször látogattak el falvakba, ahol kultúrműsorral járultak hozzá a falusi dolgozók szórakoztatásához meg ideológiai neveléséhez. Olykor az udvarhelyi kultúrotthonban is felléptek.

És nem lett volna teljes a diákélet mezőgazdasági munka nélkül. Judit harmadév végén volt egy ifjúsági munkatáborban Sikaszón, ahol sarlóval vágták a füvet a facsemeték körül. 

Ebben a szigorú szabályokkal teli kis világban úgy tűnhetett, hogy minden az előre eltervezett és meghirdetett módon fog zajlani. 1963-ig nagyjából így is történt. Az ötödik tanévet követő nyári vakációban viszont levélben üzentek Juditnak és osztálytársainak, hogy szeptember elsején jelenjenek meg az iskolában. Mivel pedagógushiány volt az országban, kihelyezték őket falvakba mint helyettesítő tanítókat. Judit Csibaszentmiklósra került. Közben minden vakációban felkészítőket tartottak, ekkor adták le a hatodik évfolyam tananyagát.

Aztán júliusban vizsgáztak románból, magyarból, történelemből, módszertanból, politikai gazdaságtanból, logikából, pedagógiából, matematikából, fizikából, mezőgazdaságtanból, iskolai egészségtanból. Egy augusztus végi napon zajlott le az államvizsgájuk, mely során újból több tantárgyból bizonyíthatták felkészültségüket, köztük tudományos szocializmusból is. Judit 2 órakor ment be vizsgázni, este 7-re pedig már végzett is. Az osztály mind a 42 tagja kielégítően teljesített. Az ünnepélyes ballagás azonban elmaradt.

Judit néni szívesen emlékszik vissza a képzős évekre, a munkában eltöltött négy évtizedre még inkább. Hol tanítónőként, hol óvónőként dolgozott Marosvásárhelyen és környékén. (Soós Zoltán polgármesternek is volt óvó nénije.) 1999-ben ment nyugdíjba a kövesdombi 17-es számú általános iskolából, de utána is tanított még helyettesítőként.