2026. szeptember 25., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem kérnek a diákok az egyenruhából!

Közös tiltakozó akciót szervez a MAKOSZ és a CNE

A szenátus szeptember 21-én elfogadta a kötelező iskolai egyenruháról szóló törvénytervezetet, annak ellenére is, hogy a diákszervezetek már a tervezet benyújtása előtt nyilvánosan ellenezték azt. A diákszervezeteket nem hívták meg a vitákra, nem kérdezték meg a véleményüket, mégis elvárják tőlük, hogy alkalmazkodjanak. A kérdésben a képviselőház fogja kimondani a végső döntést, viszont a diákok a saját kezükbe vették a dolgokat. Hétfőn, szeptember 28-án, közös tiltakozó akciót szervez a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a MAKOSZ, és a Román Országos Diáktanács, a CNE. Felhívásukban kiemelik, hogy az oktatást nem a varrodában kell megjavítani.

A kötelező egyenruha bevezetése semmilyen problémát nem old meg sem a diákok életében, sem az oktatási rendszerben, sőt még el is venné a döntéshez való jogot, hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense, aki kiemelte azt is, hogy az a magyarázat, hogy csökkenteni kell a diákok közötti egyenlőtlenséget nem igaz, hiszen mindig lenne egy cipő, egy iskolatáska, egy karóra vagy éppen egy telefon, ami látszana. Ezzel együtt azonban azt is elismerte, hogy létezik a diákok körében a ruházat miatti csúfolódás, viszont a problémát nem ilyen jellegű törvénymódosításokkal kell megoldani.

Szeptember 28-án, hétfőn, tiltakozó akciót szerveznek, arra kérik a diákokat, hogy öltözzenek feketébe. Kassay Ákos lapunknak külön kiemelte, hogy a törvénytervezet kapcsán nem volt megkérdezve a diákok véleménye, ezért most szeretnék hallatni a hangjukat, meg szeretnék mutatni azt, hogy nekik is van véleményük. A fekete szín erős és feltűnő, hogyha sokan feketében fognak menni az iskolába, akkor azt remélik, hogy egy visszajelzést tudnak adni a döntéshozóknak. A tiltakozó akcióról szóló felhívás pár óra alatt az Instagramon elért mintegy 350.000 embert, a bejegyzés pedig 5.000 like-ot kapott, mindkét érték kiugrónak számít a MAKOSZ esetében. Az osztálytársaimon is azt látom, hogy akiket eddig nem érdekelt eddig, miként is működik az érdekképviselet, azok is megosztották ezt a bejegyzést, ami azt jelenti, hogy ez egy olyan ingerküszöböt ütött meg az átlagos diákoknál is, amitől úgy érezték, hogy ők is fel kell szólaljanak ezzel szemben, hangsúlyozta Kassay Ákos, aki kijelentette, hogy azt szeretnék elérni, hogy a képviselőház utasítsa vissza ezt a törvénytervezetet, hogy hallják meg a döntéshozók a diákok hangját és cselekedjenek aszerint.

A hétfői tiltakozó akciónak az is a célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a tanulók, a diákok, az oktatási rendszer első számú haszonélvezői. Kassay Ákos szerint csak abban az esetben lehet elmondani, hogy egy működő és versenyképes oktatási rendszerünk van, ha a diákok jól érzik magukat benne. A MAKOSZ külügyi referense nyomatékosította azt is, hogy egy jó oktatási rendszerhez elengedhetetlen, hogy a diákok is úgy érezzék, hogy az valóban megfelelően működik, ehhez viszont meg kell hallgatni az ő hangjukat, véleményüket is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató