Múzsajárta évtizedek találkozása

Magyarpolányról Marosvásárhelyre

Léleklepel és Lélekotthon, Idő, Nyitott ajtó, A Teremtő asztala – egymással beszélgető címek, egymást sejtető művészi világok, közel négy évtized vászonra, fába, fémbe örökített kincsei. Ízelítő egy festői falu, a határon túli Magyarpolány művésztelepeinek terméséből – egy hazatérő szobrászművész és alkotótársai vizuális-élmény-ajándéka a marosvásárhelyi művészetbarátok számára. 

A Vásárhelyről elszármazott Diénes Attila és képzőművész kollégája, Csabai Tibor kezdeményezte nemzetközi alkotótáborok munkáiból pénteken délután nyílt kiállítás az Art Nouveau Galériában. A gyűjteményes tárlat első látogatóit Mana Bucur keramikus, a Romániai Képzőművészek Szövetsége Maros megyei fiókjának elnöke köszöntötte, aki tavaly kapcsolódott be a dunántúli település művészéletébe, a bronzöntés technikáját sajátítva ott el, az alkotótábor szervezőinek vendégszeretetét is megtapasztalva.

A gazdag látványvilágról Wehner Tibor művészettörténész értekezett. Átfogó méltatása előtt a két – szobrászati és grafikai – mikrokozmosz megszületésének előzményeire, az anyaországba 1989-ben áttelepedett, a bakonyaljai tájban szülőföldjére emlékeztető otthonra talált Diénes Attila bronzöntő műhelyére, valamint a Művészeti Alapiskolát létrehozó Csabai Tibor 2003-tól Magyarpolányba vitt nyári alkotótáboraira is kitért.

– Mindkét művésztelepre jellemző, hogy összeszokott közösség dolgozik ott, melynek tagjai rokon szemléletűek, egymáshoz közeli művészeti elveket vallanak. Közös a tradícióőrzés és a tradíciók folyamatos megújítására irányuló törekvés, a modern, korszerű szemlélet. Fontos jellemző az is, hogy előszeretettel fogadja Magyarpolány az Erdélyből származó, a diktatúrák évtizedeiben a trianoni határok közötti anyaországban otthonra lelt, valamint a ma is az erdélyi közegben dolgozó alkotóművészeket – emelte ki Wehner Tibor. A továbbiakban a művészettörténész stílusjegyeik, illetve az alkalmazott technikák szempontjából elemezte a klasszikus és az azoktól elmozduló műformák gyűjteményét, amelyben „általában nincs kézenfekvő, közvetlen üzenet (…), helyette valamifajta szellemiség-megtestesülés, gondolatitartam-hivatkozás, utalás, sejtetés, esetleg formaidézet tárul elénk”.

Ezt követően a magyarpolányi alkotómunkába négyszer is bekapcsolódott Gheorghe Mureşan marosvásárhelyi szobrászművész értékelte a közel félszáz művész munkáját felvonultató, Magyarország számos települése mellett Szlovákiában is kiállított, Marosvásárhelyen egy hónapig látható, értékes kollekciót.

Hazatérő művészet

Diénes Attiláék egy másik, kettős tárlattal is megörvendeztették a vásárhelyi közönséget. A gyűjteményes kiállítás megnyitása után az egybegyűltek a Bernády Házba vonultak át, ahol a szobrász és bőrből alkotó felesége, Diénes Kinga saját, egyedi művészi világába nyújtott betekintést. 

A tárlat különlegességére Nagy Miklós Kund művészeti író hívta fel a figyelmet a megnyitó elején.

– Két vásárhelyi ember munkái láthatók, akik most itthon vannak – mondta a méltató, majd azt is elárulta, hogy a szobrászművész idén tölti 80. esztendejét. 

Nagy Miklós Kund felidézte tavalyi beszélgetésüket a gernyeszegi kastélyparkban, ahova Diénes Attila egy nagy méretű famunkájával érkezett. Akkor tett említést a magyarpolányi művek vásárhelyi kiállításáról, ennek kapcsán fogalmazódott meg az egyéni tárlat megszervezésének javaslata is.

– Attila pályája az itteni művészeti élet hőskorában indult. Olyan mesterei voltak, mint a Művészeti Líceumban tanított Izsák Márton. Azokhoz a képzőművészekhez tartozik, akiket az alkotómunka fiatalon tart. Egy szobrásznál a tudás mellett a fizikai energia megtartása különösen fontos – hangsúlyozta a méltató.

„…kristállyá dermedt életérzés…”

Nagy Miklós Kund arra is kitért, hogy a művész munkáival nemcsak Európa több városában, hanem az óceánon túl, New Yorkban is találkozott. Új, marosvásárhelyi tárlatára Diénes Attila 20 művet hozott el különböző alkotói periódusokból, többek között a 60-as évekbeli kommunista diktatúra idejéből. Az alkotó tagja volt a MAMŰ csoportnak, látásmódja egybecsengett a rendszerváltás előtti évtizedek újító gondolatokat felszabadító művészi törekvéseivel. 

„A szobor: átszellemült anyag, az élet káprázatával felruházott élettelen anyagba kalapált eksztázis, csiszolt felületre izzadt értelem, kristállyá dermedt életérzés, varázslat…” – idézett Nagy Miklós Kund Diénes Attila ars poeticájából, majd méltatása végén megjegyezte, hogy a bronzformáknak ez az átlényegülése ragadta meg őt a leginkább ebből a különleges, köztereken is fel-feltűnő művészi világból.

Diénes Kinga bőrből született műveit Csabai Tibor az alkotó katalógusába írt előszavával értékelte, amelyben egyebek mellett a mesterien használt színekre, a hullámzó, absztrakt képi világra esik a hangsúly. 

– Ez a kiállítás hazatérés is egyben – összegzett a méltató. A tárlatnyitót záró, kötetlen beszélgetés előtt Diénes Attila megköszönte a jelenlevők érdeklődését.

– Jó érzés egy olyan közösség előtt állni, amely ismer, amely a múltamhoz tartozik – mondta a szobrászművész. Párja, aki hét éve alkot bőrből, és műveit negyedszerre állítja ki, elárulta, hogy nagy álma volt a vásárhelyi tárlat, ami ezúttal valóra vált.