2022. december 10., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

(Folytatás október 20-i lapszámunkból)

– Kyrie eleison – Uram, irgalmazz! – nézett fel Heloysa a falon függő képre.

Claryssa nővér szent meggyőződéssel azt hitte, hogy a képről Jézus tekint le rájuk. Kissé furcsállta, hogy vezetője előbb énekekről meg titokzatos rózsáról beszélt.

– Tudja meg, Claryssa, a saját múltam is homályos előttem. Kisgyerekkorom óta Fulbert nevű nagybátyám fennhatósága alatt éltem. Ő, párizsi kanonok lévén, saját tágas lakosztállyal rendelkezett, amolyan kisebb palotával, és a gazdaságot sem vetette meg. Szerette a pénzt és a dicsőséget.

Ekkor Claryssa nővér sűrűn kezdte vetni a kereszteket, mert érezte, hogy az anyagi világhoz való túlzott ragaszkodás, valamint a nagyravágyás rossz előjel e történet folytatásában. 

Ez a Fulbert nevű kanonok – a kánon előírásai szerint élő pap – abban kereste a dicsőséget, hogy unokahúgát gyermekeként nevelte és tanította. Ez ártatlan hiúságában szerencsésnek is mondhatta magát, mert Heloysa elképesztően eszes lány volt. Származását illetően annyit tudunk róla, hogy édesanyját Hersende-nek hívták, de hogy pontosan ki volt, arról hallgatnak a krónikák. Egyesek szerint egy Anjou családi leszármazott, mások egy megözvegyült és kolostorba vonuló nőről beszélnek, de az a pletyka is járta, hogy Hersende a Saint-Eloin-apátságot paráznaság barlangjává züllesztette, és emiatt kiutasították onnan. Az is megtörténhet, hogy ugyanarról a személyről beszélünk, de valószínű lehet az az álláspont is, hogy az azonos név három különböző nőt jelöl. A lehetséges édesapának egy magas társadalmi pozícióban forgolódó lovagot tekintenek. Heloysa születése 1090 és 1101 közé tehető, de valószínűbb, hogy 1095 körül jött világra. Újabb kutatások még tovább bonyolítják Heloysa születésével kapcsolatban a feltételezéseket, és úgy vélik, hogy az anya és az apa is a Saint-Eloin-apátság falain belül élt.

Fulbert nagybácsi tehát nemes papi jámborsággal arra törekedett, hogy a botrányos és családnak nem is nevezhető környezetben született gyereket felemeli, taníttatja, és tisztességes életúton indítja el. Bizonyára sok Kyriét mondhatott Heloysa érdekében, és úgy tűnt, imái meghallgattattak, mert a család hiányát az Úristen tehetséggel kárpótolta.

Hat-hét éves koráig a kislányt Fulbert által tisztességesnek tartott apácák nevelték. Úgy tűnt, hogy a hozomány nélküli törvénytelen leánygyermeket vagy egy özvegyemberhez, vagy egy olyan nemeshez adják feleségül, aki mindenáron feleségül akarja venni, de a sorsa az lett volna, hogy csendes szolgaként lemossa magáról származása bűneit.

Kyrie eleison! – és a Gondviselés könyörületes volt e leánygyermekkel. Fulbert egyre nagyobb büszkeséggel vette tudomásul, hogy akit ő gyámolít, kivételes képességű. Az írást-olvasást megdöbbentő gyorsasággal sajátította el Heloysa. Tanítói szinte naponta újabb és újabb kis csodákról számoltak be a kanonoknak a kislány tanulásával kapcsolatban.

Teltek az évek, és amint a kislány kezdett ifjú hajadonná cseperedni, latinul, héberül és görögül is megtanult. Fulbert nagybácsi helyesnek látta bevezetni őt a hét szabad művészet szavakkal foglalkozó fejezetébe, a triviumba. A grammatika, retorika és dialektika elbűvölő világa sok-sok örömöt okozott a tudásra vágyó lánynak – és még több hiú örömöt a nagybácsinak.

Fulbert a nagy hírű, latin nyelvtudós szerzetest, Baudri de Bourgueilt is rávette, hogy unokahúgát irodalomra és költészetre tanítsa. Baudri haladó gondolkodású nyelvész egy bizonyos Marboud-dal együtt az úgynevezett Anjou-reneszánsz kezdeményezői voltak. A kitűnő tudós kitűnő tanítvánnyal találta szembe magát, sőt azt is el kellett ismernie önmagában, hogy ez a lány minden bölcsességét képes próbára tenni.

– Látja, kedves Claryssa, hogyan könyörült rajtam az Isten?! – szólt Heloysa a szövevényes történetbe beleszédült apácához.

– Áldott legyen az ő neve!

– Hogy megértsen, azt is tudnia kell, hogy Fulbert megtanított rá, hogy óvakodjam a férfiaktól, mert általában mindenik hamis, és gyanút ébresztő. Valahányszor szép Heloysának szólított valaki, mindig rossz szándékra gyanakodtam. Nagybátyám rajongva szeretett, mint szülő a gyermekét. Büszke volt rám. Egyszer azonban arra figyeltem fel, hogy megváltozott a tekintete: nem úgy nézett rám, mint apa a lányára, hanem mint férfi a nőre. Először azt hittem, véletlen csupán, vagy tévedtem e tekintet megítélésében. Egyre jobban féltett, mert fokozott óvatosságra intett. Többször rajtakaptam, hogy távolról figyel, jobban mondva megbámul. Sose mondta, és vigyázott arra, nehogy felfigyeljek rá, hogy szülői érzései megváltoztak. Éreztem és tudtam is, milyen indulatok kergetőzhettek szívében. Nem voltam naiv, mert az ókor klasszikusai, a Biblia tanulmányozása sok mindenre megtanított. Tiszteltem mint nevelőmet, és sajnáltam is a csalfa álmoktól és kísértésektől szenvedő embert.

– Kyrie eleison! – dadogta Claryssa nővér, és a falról alátekintő képre meredve félve kérdezte: – Ő a tisztelt nagybácsi?

– Nem! – nevette el magát Heloysa. – Ez a férfi sokkal több Fulbertnél, ő a hitem erősítője, ő az én uram.

(Folytatjuk)