2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Nagyon távolinak tűnik a folytatás lehetősége”

Kis bejegyzés jelent meg nemrég a Facebookon: megszűnt az András Lóránt Társulat. Marosvásárhely egyetlen, teljes mértékben önerőből felépült és fenntartott táncszínháza, amely az elmúlt hat évben számos értékes előadással járult hozzá a város és a térség kulturális életéhez. A Knöpfler Vilmos utcai zsinagógában otthont és színházat teremtő társulat sohasem bővelkedett anyagiakban, de mindeddig az évadok egymást követték. Mostanáig. A társulatalapító András Lóránt most a megszűnés okairól beszélt. 

Fotó: Facebook


– Sokan megkerestek már ezzel kapcsolatban, de nem szeretnék interjút adni vagy hosszasan beszélni róla. Annyit el tudok mondani röviden, hogy egyszerűen nem tudtuk fenntartani a társulatot, ez a feloszlás oka. Nincs amiért körülírjam a dolgokat, a vírushelyzet csak föltette az i-re a pontot, ez volt az utolsó löket. De ezenkívül is egyre nehezebbé vált a lehetősége annak, hogy önfenntartó módon folytatni tudjuk. Az is csoda, hogy hat éven keresztül működhettünk, mert nagyon sok pénzbe került fenntartani a színházat. Csak a társulatot alkotó emberek nagyvonalúságának és odaadásának volt köszönhető, hogy ennyi ideig is túl tudtunk élni. Hogy miért nem sikerült ehhez megfelelő állami vagy nem állami finanszírozást találni? Ezek jó kérdések, amikre nem tudjuk a választ. Én megpróbáltam, amit lehetett, ennyit tudtam összehozni, ezenkívül nem is tudok mit mondani. Nem keresek felelőst önmagamon kívül. Kapaszkodtam az utolsó pillanatig, de most már nagyon távolinak tűnik a folytatás lehetősége, főleg a mai világban, amikor annyi baj van gazdaságilag és mindenféle egyéb szempontból. Azt sem lehet tudni, mikor nyithatnak a színházak újra, ez már tényleg meghalad minket. Eddig hittem abban, hogy mégis van megoldás, de most már csak a számlák tornyosulnak, és még az a minimális bevételi lehetőségünk sincs meg, ami eddig volt. Az embereimet pedig nem tarthatom meg, mindenkinek meg kell élnie valamiből. Anyagi háttere van ennek az egésznek. A kezdetektől fogva voltak gondjaink, de valahogy mindig megoldottuk őket, és nagy dolognak tartom, hogy a semmiből, önerőből csináltunk egy színházat, amelyet gyakorlatilag most mi is szedtünk szét. Összehoztuk, megcsináltuk, felépítettük, működtettük, most meg szétszedtük. Ennyi volt.

– A táncosaiddal mi lesz, elmennek máshova?

– Szanaszét vannak szóródva már most is. Az utóbbi évben nagyon nehezen tudtam előadásokat tartani, mert mindig problémás volt az egyeztetés. De ennek is elsősorban anyagi okai voltak, nem tudtam versenybe szállni a komoly anyagi hátterű kultúrintézményekkel, nem tudtam ilyen dolgokkal kecsegtetni őket. És nem is szerettem volna, mert a saját fejlődésük szempontjából igen fontos, hogy járjanak, tanuljanak, dolgozzanak máshol is, minél több helyen, minél több emberrel.

– És te mihez fogsz kezdeni? 

– Nem tudom. Egyelőre megpróbálom az adósságaimat törleszteni. Hogy ez hány évet vesz igénybe, az egy másik kérdés. Csak az elmúlt időszakban egy csomó számla felgyűlt, nulla bevétel mellett, ezeket valamiből ki kell fizetni. De az élet viszonylatában nem mi vagyunk a legfontosabbak, nagyon sok embert tönkretett ez az egész dolog.

– Sajnálom, ami történt, sokat vesztett a társulat megszűnésével a város...

– Hála Istennek van egy csomó fiatal – volt tanítványaim imitt-amott, szanaszét a világban, de itthon is. Majd az utánam következőknek könnyebb lesz, mert mi kitapostuk az utat, nem kell onnan kezdjék, ahonnan én kezdtem annak idején. Remélem, hogy egyszer majd újrakezdik. Lehet, hogy pont ennek a sokknak a kapcsán, mert amikor elveszítünk valakit vagy valamit, akkor jövünk rá az értékére. Ez az időszak nagyon szép volt, elégedett vagyok vele, nincsen bennem semmi elégedetlenség – hacsak nem önmagammal szemben. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató