Zenekritika:

• 2026-06-05 14:00:00

• Csíky Csaba

A zeneiskola hangversenye a filharmónia leple alatt

Miért e furcsa cím? Mert volt idő, amikor az úgynevezett Zeneiskolának volt zenekara, énekkara, sőt azoknak karmestere is – hát tessék mondani, így lerobbantunk? Hisz egyre többet lelkendezünk: ismét vannak dalestjeink, újból él a dal műfaja, és fiatal, tehetséges énekeseink, mint most legutóbb Ferenczi Attila, szebbnél szebb produkciókkal lepik meg a közönséget. De vannak pedagógusok, akik még mindig nem tudják, hogy a zenei szakoktatást hangszeren (az emberi hangszál is hangszer) egyéni órákon kell gyakorolni. Itt az egyik tanár nem dicsekedhet a másik eredményeivel. David Răduț Haydn C-dúr oboaversenyének I. tételével igazolta a szólóprodukciójával minden formális vonatkozását, s azt, hogy jogot formálhat a zenekari léthez. Úgyszintén a két klarinétos, Tudor-Daniel Fărcaș és Eduard Radu Ganea hangszeres játéka is megérdemli az elismerést, mivel a megítélésének egyaránt bizonyos normái vannak, és ők teljesítették a felsőbb rendű követelményeket. Bár Platón szerint a fúvós hangszerek a többihez képest alacsonyabb rendűek, mivel a fúvós hangszer játéka közben nem lehet énekelni, s azonkívül „eltorzítja a játékos arcát”. A hangverseny legmélyebb zenei élményét mégis Gombocz Klára marimbajátéka nyújtotta. Olyan belső megértés és megérzés jött létre a hangszer és a zenész között, ami csak a tiszta zenén keresztül érhető el. Elabbasy Adam trombitajátéka erősen, szép hangzással, koordináltan és kidolgozottan szólt. Mihálydeák Sarolta természetesen szép hangon, érzékenyen és biztos stílusban játszotta Sarasate Zigeunerweisen (Cigánydalok) című szerzeményét. Anca Fărcaș Moldovan Grieg a-moll zongoraversenyének első tételét az interpretáció finom színeivel és alapos kidolgozottságával emelte művészi élménnyé, amivel óriási sikert aratott. Végül is minden jó, de azért mégis…