Lássunk munkához
2025-01-07 16:00:00
- Kuszálik Péter
A legutóbb megjelent cikkemben (dec. 17.) a „ki vezessen” kérdéssel kapcsolatban említettem meg azt, hogy hajdanában a városi tanácsokban a választott képviselők mellett a centumpáterek is elmondhatták a közös teendőket illető véleményüket. Ezt a csapatot (mondták őket még ’százférfiak’-nak is) a város leggazdagabb polgárai alkották. Könnyű volt összeszedni őket, mert a legtöbb adót fizetők listájából az első százat írták át a lajstromba. Az akarnokfélék egy szatyor pénzzel vásárolták be magukat a listába. Mi vezette őket ebben a versengésben? Vélhetően a ’nacsasszonyok’ kivagyisága (lásd Schneider Mátyásné alakját a Hyppolit, a lakáj c. örökzöld vígjátékban).
Az efféle ’úrhatnám polgárok’ Molière óta voltak a színpadi szerzők céltáblái… Változtak az idők, de (sajnos) nem a kívánt irányba. Emiatt nem lehet abban bízni, hogy a kormánykerékhez csak a legrátermettebbek kerülnek. Szakajtónyi pénz és több hónap kell ahhoz, hogy az agancshibás gammabikák meg lambdabakok kiessenek a rostán, és csak a Valódi Alfahím kerüljön helyzetbe. Az emlős nagyvadaknál – az évmilliók alatt kialakult rituálénak köszönhetően – megoldódott a szelekció, de a Homo sapiensnél ’beüzemelt’ dominanciaharc (= választási kampány) ritkán hoz objektív eredményt. Sovány vigasz, hogy a közönség nem unatkozik a pénzéért, mert a mulatság silány és drága. Ráadásul a 21. század kereskedelmi etikája a politikába is átszivárgott: a garancia csak addig tart, amíg a vásárolt portékát kiviszed az üzletből; a megválasztott főnökről is pár nap alatt kiderülhet, hogy nem ér egy marék meggymagot.
Garanciáról jut eszembe: nem biztos, hogy egy rövid idő alatt sikeressé vált üzletember (akihez dől a pénz) jó városmenedzser, kormányfő vagy államelnök lehet. Ezzel kapcsolatban fölmerült egy kérdés: „Tényleg az a sikeres ember, aki életének 80 százalékát olyanok társaságában tölti, akiket utál?” (444.hu, dec. 29.) Kiegészítem a jellemzést: és akit a társaság 9/10-e csak érdekből tűr meg a nyakán. A válasz kézenfekvő: az alkalmazottaknak is meg kell élniük valamiből, mert az áramot, kenyeret, fogpasztát stb. pénzért adják. Kényszerhelyzet, amiből menekülni sem mindig lehet. Kompromisszum mindenütt: iskolában, munkahelyen, politikában. Hihetetlen minőségromlás van lent és fent: eldurvult közélet, a silányság értékké nyilvánítása stb. Mindezt a túlzásba vitt ’mindenfélék’ (= digitális kommunikáció, csődbe jutott sötétzöld elméletek és technikák stb.) okozzák.
Közöttük a leggaládabb: a digitális szerszámoknak köszönhetően az influenszerek veszik át az uralmat a már alaposan elbutított rétegeken. Orákulum és mirákulum. Kelet-Európában a tévé elterjedésével kezdődött. A hatvanas évek gyors térnyerése után csökkent a roham, az egyetlen nézhető műsor a szombat esti Teleenciclopedia volt. Csipkerózsika néni azóta is csak ezt nézi, ennek okán rá nem hatnak a mai világ bolondságai. A módszert másnak is ajánlom.
Én még nem jutottam el az ő szintjére, mentségemül szolgál az a tény, hogy a képernyőn látott gonosz példák segítségével a kedves olvasót akarom visszacsábítani az olvasáshoz. Rövidke válogatás következik. Téma: a vélemény(szabadság). Előbb a meghatározás Tamás Gáspár Miklóstól (TGM): „Bájosan tájékozatlan, elegáns miniszterek és miniszternők jelentették ki a közelmúltban, hogy ők – édes Istenem és becsszó – nem tudják, hogy mi a csuda az a jogállam. Egyszerű: a jogállam az az államberendezkedés, hölgyeim és uraim, magyarok! – amelyben az az ember, aki szamárságokat beszél, nem a tömlöcben ül, hanem otthon, és továbbra is szamárságokat beszél bántatlanul és zavartalanul, akkor is, ha a nyájas olvasó és e sorok írója megőrül a sötét dumájától. (…) A szabadság veszélyes. A szólásszabadsággal sok mindent kockáztatunk, mindenekelőtt azt, hogy felebarátainkat, honfitársainkat megtévesztik felelőtlen vagy beszámíthatatlan emberek, s emiatt a nép szenvedni lesz kénytelen. – Ezért, mondják többen: üldözni kell a valótlanságot, a hazugságot, a rágalmat, a rémhírt. Nem lenne rossz, föltéve, ha egyetérthetnénk benne, hogy mi a valótlanság és a többi.” (TGM: Kurta szó a szólásszabadságról. 444.hu; 2020. dec. 11.) – Ezt a szentenciát egy friss idézet is megerősíti: „A német kormány szerint Elon Musk megpróbálja befolyásolni a választásokat. De szabadon elmondhatja a véleményét, »hiszen a véleményszabadság a legnagyobb ostobaságra is kiterjed« – közölte a szóvivő.” (444.hu; 2024. dec. 30.) Sírás csak akkor lesz, ha a próbálkozás sikerrel jár.
Végezetül egy olyan vélemény, ami hasonlatos a csikósok ostorához: csattan, de ha nem vigyázol, a szemed világa is veszélybe kerülhet. Crin Antonescu mondta a még ’működő’ államfőről. „Meggondolatlan minden reményünket egyetlen emberbe fektetni. Nem fogja tudni megoldani a társadalom problémáit.” Ez rendben van, de akkor ő miért jelöltette magát? Rá nem érvényes ez a vélemény? Így magyarázkodik: „Lehet, ezt azért is mondom, mert tudom róla, hogy keveset beszél, és csak annyit gondolkodik, amennyit ki is mond.” (maszol.ro, dec. 26.) Méregtelenítésként olvassanak el néhány ’egyperces’ írást Örkénytől.
