2022. augusztus 9., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erdélyi arcok

Veress Zsombor gyógyszerész, világutazó Magyarláposon született. Az iskolát szülővárosában kezdte, majd Segesváron folytatta, ugyanitt érettségizett, majd sikeresen felvételizett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karára. Elmondása szerint a lehető legjobb családba született, csodálatos gyermekkora volt. Révai lexikonok, orvos- és gyógyszerésztudományi kötetek, Élet és Tudomány folyóiratok között nevelkedett. Számára a család szeretetet, örömforrást jelent.





– Mit kell tudni Veress Zsomborról?
– 1974. március 9-én születettem Magyarláposon. Az iskolát szülővárosomban kezdtem, majd Segesváron folytattam, és ugyanitt érettségiztem 1992-ben. Ugyanabban az évben felvételiztem a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karára, ’97-ben szereztem gyógyszerészi oklevelet. Azóta az édesapám által alapított segesvári Rubin gyógyszertárban tevékenykedem, eleinte beosztott gyógyszerészként, majd ügyvezető igazgatóként. 
Életemet az otthonról hozott, valamint a tanítóimtól, a lelkipásztoromtól kapott széles körű neveltetés határozza meg. Több civil szervezetnek vagyok a tagja, a segesvári Gaudeamus Alapítványnak, a Kikerics Kulturális Egyesületnek, presbitere vagyok a Segesvári Református Egyházközségnek, főgondnoka a Küküllői Református Egyház-megyének. 
Szabadidőmben hazai és távoli vidékeken barangolok. Világjáróként fontosnak tartom a közvetlen környezet, valamint távolabbi országok megismerését, ugyanakkor azt vallom, hogy utazni, világot látni csak megtervezetten, nyitott szemmel érdemes, semmiképpen nem öncélúan. Ezért kirándulásaim leírását és válogatott fényképeimet megosztom a világhálón, vetített képes előadásokat tartok, utazásaimról négy könyvet írtam. 
– Hogyan emlékszik vissza a gyermekkorára, iskoláira és az egyetemi évekre?
– A lehető legjobb családba születtem, csodálatos gyermekkorom volt. Bármilyen politikai vagy társadalmi helyzetbe is születünk bele, a legfontosabb mindig a család. A szeretet, a törődés, amit a családban kapunk, életre szóló, pótolhatatlan. Én mindent megkaptam, ami fontos, és ezalatt nem az anyagiakat értem. Az iskoláimnak is sokat köszönhetek. A 80-as évek nem a liberalizmusáról volt híres, akkoriban a fegyelmezésnek, a rossz jegyeknek súlya volt, a szégyenérzet nem kopott meg már gyermekkorban. Az átkos rendszer ellenére a világ akkor is gyönyörű volt. Azt a világot fedeztem fel tanítónőm, osztályfőnökeim, tanáraim irányításával, akik színvonalasan oktattak, odaadással neveltek, autóbuszos kirándulásokra, gyalogtúrákra, kerékpártúrákra vittek, s amikor kikerültünk a kezük közül, tovább követték életútjainkat. Az egyetemi évek különösen nagy hatással voltak rám, hiszen ez volt számomra az az időszak, mint ami Ábelnek a város. Nagy tiszteletnek örvendő professzoraimnak köszönhetően megtanultam előbb tanulni, majd nemcsak nézni, hanem széleskörűen látni is. Rengeteget tanulhattam kiváló diáktársaimtól is, akikkel életre szóló barátságokat kötöttem. Az első szerelemtől, az első szakítástól érettebbé váltam, a sikerek és a kudarcok jöttek, mentek, de az erdélyi hegyek és a hegymászás iránti szenvedélyem, amely az egyetemi években gyökerezik, az életem része maradt.
– Mivel indították útra a szülei? Mit tettek még tarisznyájába a hamuban sült pogácsa mellé? 
– Értelmiségi családba születtem, Révai lexikonok, orvos- és gyógyszerésztudományi kötetek, Élet és Tudomány folyóiratok között nevelkedtem. Az értelem mellett azonban legalább olyan fontosak az erdélyi lét alapvető meghatározói: a szeretet, az Istenbe vetett hit és az a többlet, amit az erdélyi magyarok hátrányos kisebbségi sorsukban képesek előnnyé formálni. 
– Szakmáját úgymond örökölte. Mit jelent önnek, hogy az édesapja is gyógyszerész?
– Az emberek évszázadokon át örökölték a szakmájukat, a mesterségek apáról fiúra szálltak. A modern világ nem kedvez a hagyományok megtartásának, én azonban büszke vagyok arra, hogy gyermekkorom óta édesapám mellett tébláboltam a patikában, mert így a szakmai tudáson kívül magatartást, kiállást, kitartást és mindazokat az értékeket is elleshettem, amelyek a családunkban nemzedékről nemzedékre átadódtak, és amelyeket az egyetemeken sem tanítanak. 
– Mit jelent önnek a munkája? Úgy hallottuk, munkamániás...
– A munkamánia talán erős kifejezés, sokoldalúbbnak tartom magamat annál, semhogy az életemet csak a munkának szenteljem. Azonban tény, hogy a munkámban nem vagyok megengedő magammal szemben, és addig nem fekszem le, ameddig a dolgomat el nem végzem. Ezt inkább maximalizmusnak nevezném, de ez azért van, mert a versenyszférában, a kapitalizmusban, ráadásul kisebbségi sorban élve megtanultam, csak akkor érvényesülök, ha jó, de leginkább akkor, ha jobb vagyok, mint a környezetem. Az is igaz, hogy a gyermekeim szokták ennek kárát látni, és ez ellen nagyon nehéz tenni a gyorsuló világban. A forgatagból, a mókuskerékből nehéz kiszállni, és nem is biztos, hogy érdemes. A család összetartásában a feleségemre hárul a legnehezebb feladat, pedig az ő munkája is teljes embert kíván. 
– Mit jelent önnek a család?
– Szeretetet, örömforrást, a nehézségek közötti elégtételt, férji, apai érzéseket, nagyobb felelősséget saját magammal szemben is. A családos lét olyan, mint az élet maga, tele hullámvölgyekkel, a gyermeknevelést az élet legnehezebb feladatai közé sorolom. Úgy vélem, hogy a nyugati ember éppen e nehézségek előtt hátrál meg, individualizmusa miatt inkább kitér a családalapítás és -gyarapítás elől, és ha vállal is gyermekeket, csak keveset. Azonban az emberi életet nem lehet pénzben mérni, büszke vagyok arra, hogy ebben is folytathatom azokat az erdélyi magyar hagyományokat, amelyek a múltban a nagy családokra épültek, megalapozva a nemzet megmaradását. 
– Mennyire befolyásolja az életét az, hogy lelkészek veszik körül?
– Mielőtt lelkészek vettek volna körül, előbb Isten vett és vesz körül. Bizonyára ez összefüggésben van azzal, hogy lelkészek vannak a családban, hiszen semmi sem történik véletlenül. A testvérem, illetve a feleségem által még közelebb kerültem az erdélyi emberekhez és a tiszta, sallangok nélküli református hithez. 
– Mit jelent önnek a hit?
– Istenbe vetett hit nélkül nehéz élni, megkockáztatom, nem is érdemes. Persze, ha valaki nem találkozik Istennel, akkor esélye sincs arra, hogy higgyen. A hitet könnyű elveszíteni, ezért fontosnak tartom annak táplálását, s bár Isten ott van a hegyeken, az óceánokban és mindenhol, azért mégiscsak leginkább az emberekben van benne, ezért nem elég a természetben keresni Őt, szükséges a házát is látogatni, és megpróbálni a tetszése szerint élni. 
– Segesváron nőtt fel, és itt is él...
– Segesvár tüneményes város, egy ékkő, kihagyhatatlan látnivaló az Erdélybe látogatóknak. A szászok tették naggyá és értékessé az elmúlt századokban, viszont az őket kiárusító hálátlan utókor a felbecsülhetetlen értékeket majdhogynem elpusztítja, feléli, kizárólag a múltból élve, gyakorlatilag semmit nem téve hozzá. 1989 óta a magyarok száma is jelentősen megcsappant, egyre kevesebb a gyermek és a fiatal. Ezt a fogyást, sorvadást belülről látni elszomorító, csak az vigasztal, hogy mindezt nem nézzük tétlenül, mert minden nehézség ellenére élnek még a városban értékteremtő és -megőrző emberek. 
– Amikor teheti, és amikor lehet, kirándul, hegyet mászik. Mit keres egy gyógyszerész, író a világ legmagasabb hegységeiben? 
 – Bár szeretek az erdélyi hegyekben barangolni, mert lokálpatriotizmustól dagad a mellem, azért világpolgár is vagyok. A világ összes hegyét magaménak tartom, különösen azokat, amelyeket már testközelből is láttam, rájuk merészkedtem. A Kárpátokban gyönyörködöm a leggyakrabban, de hasonlóképpen kedvelem az Alpokot, az új-zélandi Déli-Alpokat, az ausztrál Nagy-Vízválasztó-hegységet, a tasman Bölcső-hegyet, a Himaláját, az Andokot, a Kilimandzsárót. Mindenhol otthon éreztem magam. Keresem a kihívásokat, a kalandokat, a párját ritkító kilátásokat, a csendet, a szépséget, a nehézségek utáni sikerélményeket, az öreg és bölcs hegyek tanításait. Ezek a tanítások örök érvényűek, életre szólóak. 
– Milyen érzés a hegycsúcsokról, Isten lábától letekinteni a világra?
– Isten ott van, ahol hit is van. Amikor még lent vagyunk, és a csúcsok felé áhítozunk, úgy véljük, hogy odafönn rejtőzik a fenséges csúcsokon. De amikor feljutunk, és letekintünk a völgyekben megbúvó falvakra és templomtornyokra, rádöbbenünk arra, hogy Isten valójában odalent van, ahonnan érkeztünk, ezért mindig igyekszünk haza, hogy a Teremtő árnyékában egy kicsit mi is teremtőkké váljunk.
– Mit kell tudni a könyveiről?
– A 2000-es évek második felében kezdtem érezni, hogy az átlagosnál szebb és több utazáson vettem részt életemben, és arra a következtetésre jutottam, hogy kár lenne, ha élményeimet, tapasztalataimat csak magamnak tartanám meg. Ez a gondolat késztetett arra, hogy leírjam és megosszam másokkal is utazásaim történeteit. A könyv hosszú évekig íródott, közben pedig eljöttek a 2010-es évek, amelyek életem legnagyszerűbb utazásait hozták el, így aztán az első könyv sikere még három kötet megírására ösztönzött. 
Ennek megfelelően 2015-ben jelent meg a Csodálatos csellengéseink közeli és távoli tájakon című kétkötetes művem, amelyben a legemlékezetesebb hazai és külföldi utazásaimat örökítettem meg, majd 2017-ben a Nepál. Élmények és gondolatok a világ legmagasabb hegyének árnyékában című, amelyben az Everest alaptáborban és Nepálban megtett kirándulásomat mesélem el. Ezt követte a 2019-ben napvilágot látott Az Északi-Jeges-tengertől a Déli-óceánig: Izland, Tenerife, Ausztrália és Tasmania című könyvem, amelyben a „világ végeire” és végleteire röpítem el az olvasókat, végül 2021-ben készült el a Peru, a végtelen történet című, legújabb könyvem, amely a járvány előtti, az inkák földjén megtett 2019-es utazásomat tartalmazza.
– Mit jelent önnek az írás és az olvasás?
– Bevallom, hogy az utóbbi évtizedben többet írtam, mint amennyit olvastam, mert a szabadidőm nagyon véges. Az írás az utazási szenvedélyemhez hasonló hobbi: kiszakít a hétköznapokból, boldogít és egy kicsit halhatatlanná tesz. 
– Hol érzi magát a legboldogabbnak?
– Nincsen olyan, hogy legboldogabb, de boldogít, ha utazhatom, ha hazatérhetek, ha feljuthatok egy hegyre, de ha le is érek, ha a munkám eredményes, ha írhatok, ha egy újabb könyvemet a kezemben tarthatom, ha a gyermekeimre, a családomra büszkén tekinthetek, ha a feleségemmel minőségi időt tölthetek, ha a szüleim és a testvérem egészségesek, ha régi barátokkal találkozhatom, ha fotózhatok, ha kedvenc zenéimmel szárnyalhatok, ha finomat ehetek, ha jó színdarabot, filmet nézhetek, ha a naplementébe merülhetek, ha veszekedés után kibékülhetek, ha vihar utáni szivárványban gyönyörködhetek, ha Isten közelében lehetek. 
– Mi a hitvallása?
– Keményen dolgozni, beismerni és tanulni a hibákból, megmosolyogni saját esetlenségünket, nyitott szemmel, szívvel és alázattal járni-kelni itthon és a nagyvilágban. 
– Gyógyszerész úr, hogyan tovább?
– Hosszabb távlatokban, de olykor még rövidebbekben is nehéz gondolkodni manapság, tervek nélkül mégsem érdemes élni. S amikor belefáradok a tervezésbe, megnyugtató tudni, hogy Isten terve nagyobb az enyémnél. 
– Köszönjük a beszélgetést.