2021. szeptember 22., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Fazakas Levente lelkész és a Pro Unitas Egyesület pályázatában célként egy közösségi ház megvalósítását és egy tánc- és kézműves-gyermektábor szervezését jelölte meg, ami azt a hosszú távú célt szolgálja, hogy a falu közösségi életét lendítse fel, illetve a hagyományokat ápolja.

Ez a legbölcsebb sora az amerikai unitáriusok kedvenc énekének. Az egészséges lelki élet két legfontosabb kelléke az, hogy az embernek először is erős gyökerei legyenek, hogy aztán szárnyalhasson. Így aztán az USA-beli unitárius Harvest Hope szervezet az erdélyi Székelyudvarhelyért Közösségi Alapítvány révén pályázatot írt ki, amely az erdélyi unitárius kis települések közösségépítését és hagyományőrzését hivatott elősegíteni és amelyet a bözödi unitárius egyházközség is elnyert.

Fazakas Levente lelkész és a Pro Unitas Egyesület pályázatában célként egy közösségi ház megvalósítását és egy tánc- és kézműves-gyermektábor szervezését jelölte meg, ami azt a hosszú távú célt szolgálja, hogy a falu közösségi életét lendítse fel, illetve a hagyományokat ápolja. És pontosan ezek azok, amelyek az erős gyökereket növesztik az emberek életében és a sikeres szárnyalás előfeltételei. A tervek megvalósításához anyagi segítséget nyújtott az Erdőszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal is.

A tiszteletes úr a szülők és rokonok tevékeny segítségét is kérte a főzésben, tálalásban, szervezésben, gyerekvigyázásban stb. És ezzel amellett, hogy a munkát ellátták (31 önkéntes által, kb. 600 adományozott munkaórában), az együtt dolgozó emberek közösségi érzése is nőtt.

41 gyermek résztvevője volt a tábornak, 5 és 14 év közöttiek. A programok hétfőtől szombatig reggel 10-től este 6-ig tartottak, amelyeket néhány önkéntes pedagógus és helybéli középiskolás diák asszisztálásával Moldován Emese zenetanár, kézműves- és néptáncoktató vezetett. Általában napi 4 óra komoly tánc- és népdaltanulás, a maradék időben pedig kézműves-foglalkozások és játék töltötték ki az időt. Fazakas Angéla tiszteletes asszony vezetésével mindennap önkéntesek főzték az ebédet és készítették az uzsonnát.

A gyerekek azt a helybéli kedvelt népi táncot tanulták meg, amelyet a falusi bálokban még sok felnőtt nagy élvezettel táncol, de amelynek elemeit nem könnyű elsajátítani szakértői segítség nélkül. Pihenésképpen a környékről gyűjtött, kevésbé ismert népdalokat tanulták, énekelték. Közben a gyerekek és segítőik együtt gyakorolva, izzadva, élvezettel, néha frusztráltan, fáradtan, izomlázasan váltak szoros közösséggé egy hét alatt.

A gyerekeket a szervezők az első nap ötös csapatokba osztották és komoly helyrajzi feladatokat adtak nekik, amiket a tábor végére kellett teljesíteni. Esténként a csapattagok együtt járták a falut, rokonok, szomszédok, akár idegenek segítségét kellett igénybe venniük ahhoz, hogy a feladatokat meg tudják oldani. Így aztán minden megkérdezett belekapcsolódott a kutató munkába és szurkolni kezdett a gyerekek sikeréért.

A zárónapon aztán nem csak a gyerekek és a szülők, hanem jó néhany érdeklődő falusi is megjelent, hogy megnézze, milyen izgalom és szórakozás kínálkozik. A készenlétben álló két nagy szekérre 2-2 csapat gyerek ült fel és öt szülőnek a szekereket karók között kerülgetve kellett húzni illetve tolni. Selejtező, elődöntő, majd döntő következett, és természetesen addigra már mindenki elfelejtett húzódozni. A nézők és a szekéren ülő gyerekek biztatták a rohanó vagy bukdácsoló szülőket, akik aztán örömmámorban ugrándoztak, vagy éppen keserűen fogadkoztak, az elért eredményektől függően. A következő versenyszám a kötélhúzás volt, megint a 8 csapat apraja-nagyja húzta úgy, hogy egy szekér volt középen. A végén versenyen kívül két csapat szerveződött, a legényeké és az öregfiúké (50 fölött). Háromszor álltak neki, mind a háromszor kötélszakadás lett a vége. Mindkét oldalon egymás hegyén-hátán feküdtek a versenyzők a szakadt kötéllel a kezükben, a körülálló szurkolók hahotája közepette. Hát kell ennél jobb közösségkovácsoló?

Itt még megvan annak a felbecsülhetetlen értékű tudásnak, tapasztalatnak és fölszereléseknek a tárháza, amely ezeket a közösségeket képessé teszi az „önfenntartó életvitelre”.

Zs. M.