Fületelke – a múlt kincsei között

Fületelke (románul: Filitelnic, németül: Felldorf) Maros megyében, Balavásártól 7 km-re fekvő hajdani szász falu. A faluban évről évre csökkent az erdélyi szász lakosság száma, napjainkban mindössze a fennmaradt lakóházak és a helyieknek oly sokat jelentő evangélikus erődtemplom utal a régmúltra. Fületelke helytörténete már több civil szervezetet is munkálatokra késztetett, ellenben az igazi gondviselést a falu lakosaitól kapta meg.

Idegenvezetőnk, ifj. Jakab Elek Zoltán, aki 36 éve Fületelkén lakik, tartalmas beszámolóval ismertette a falu helytörténetét. Elmondása szerint az 1990-es évek után szinte az összes szász kitelepedett Németországba és Ausztriába. Az első hivatalos okirat, amit kiállítottak a faluról, 1342-ből van, ez igazolja, hogy már a 14. század első felében lakhattak itt emberek, sőt még jóval azelőtt is, de lévén, hogy egy kisebb falunak számított, azelőtt nem került nyilvántartásba. Az evangélikus templom mögötti temető sírkövein – főként azokon, melyek az idő múlása ellenére is megmaradtak – jól látható, hogy a többségi szász vezetéknevek a Schmidt, a Wolff, a Gottschling, a Theil és a Weber voltak. A tatárjárás után megfogyatkozott falut 1342-ben említik először Fyleteluke néven. Az 1300-as években, amikor idekerültek a szászok, nagyon erdős volt a vidék, többnyire mezőgazdasággal kezdtek foglalkozni, cserepeket és téglákat vetettek, tetőfedeleket és kemencéket készítettek. A kedvező talajtani adottságok miatt hozzáfogtak a szőlőtermesztéshez is, kialakítva egy nagyon jó üzleti lehetőséget, hiszen a faluépítés során szükség volt a hosszú gerendákra, így a szőlőből készített borokat hargitai fenyőfára cserélték el. 

Az I. világháború előtt, 1910-ben 582 lakost számoltak, melyből 521 német, 44 román és 17 magyar nemzetiségű volt. A háború kezdetekor többen is elmentek, csak a nők és a gyerekek maradtak a faluban, sokan nem is jöttek vissza; vagy ott vesztették el az életüket a fronton, vagy fogságba kerültek. Peter Gärtner Si voas et än Fellderf. Felldorfer Heimatbuch. (Eigenverlag, Wickenburg-Druck, Essen 1981) című könyve alapján az I. világháborúban meghalt fületelki szász hősök Peter Schmidt, Georg Gottschling, Johann Römer, Daniel Wolff, Johann Platz, Georg Weber, Johann Groß, Stefan Groß, Peter Theil, Johann Theil és Daniel Wolff voltak. 

A fületelki magyarokról szót ejtve, a történelmi egyház szerint a Fületelkétől 4 km-re levő Egrestőhöz (románul: Agrişteu, németül: Agreschteln) tartoztak. Az egrestői református egyházközség lelkésze, Lukács Zoltán telefonos megkeresésünkre elmondta, hogy hosszú évek óta nem volt sem magyar esküvő, sem magyar keresztelő a fületelkieknél. Mára nagyjából vegyes családokká váltak. Fületelkén az idén szűnt meg az összevont osztályokkal működő 1-8. osztályos iskola – az intézménynek sosem volt magyar tagozata. A magyar gyerekek román tagozatra kellett járjanak, így sokan elvesztették identitástudatukat. Zoltán angol nyelvet tanított az iskolában. Szerinte a szülők áthozhatták volna a gyerekeket Egrestőre, hiszen ott a mai napig is van magyar oktatás. Elmondása alapján még most se lenne késő magyar iskolába járatni a gyerekeket. Viszont a szülők kényelmesek, azt hiszik, ha a gyerekeik románul tanulnak, jobban érvényesülnek.

A magyar családok száma sem volt mérvadó, kevesen éltek a faluban. Jóval a II. világháború után kezdtek el betelepedni, de akkortájt is csak néhányan. 2002-ben Fületelkének 270 lakosa volt, ebből 207 román, 53 magyar és 10 német. Jakab Elek elmondta, hogy sokan vegyes családból vannak, a mostani számítások alapján 20-25 fő magyar lakosa van Fületelkének. Az itteni magyar családnevek között a Jakab, a Szfárli, a Kabai és a Csiszér nevek szerepeltek. A falu lakossága most a 20-25 magyar mellett 140 románból és 80 romából áll. Lukács Zoltán szerint a Szfárli családok nagy része Egrestőről telepedett át Fületelkére, őseik pedig a Felső-Nyárádmentéről származtak. A Kabai családok Kiskendről, illetve Nagykendről jöttek ide. A falu közelében működő gázszárító és sűrítőállomáson jól fizető állásokba kerültek ide. Így nem állt érdekükben szántani, de az állattartásnak sem volt keletje. Azonban a borászat feléledt, évente többször is tartottak és tartanak most is borkóstolót. Az emberek karácsonykor átmennek Egrestőre kántálni, húsvétkor szintén, májusfát is szoktak állítani, de a pandémia miatt mára ez is elakadt.

Az evangélikus templom kisharangját, melyet állítólag az erdélyi harangok közül az egyik legrégebbiként tartanak számon, 1492-ben öntötték. Szerencsére nem tűnt el, nem esett baja. A nagyharangot 1923-ban készítették, az 1990-es évek közepén mindenféle okirat és tájékoztatás nélkül megpróbálták elvinni. Ez viszont nem sikerült, egyrészt a templomot nem tudták rendesen megközelíteni az ide hozott daruval, másrészt pedig a lakosság ellenállása miatt. A kisharangot jelenleg kölcsönadták a 2002-ben itt épült ortodox templomnak a szebeni szász püspökség engedélyével. 

 A Si voas et än Fellderf című könyvben a II. világháborúban meghalt szászok névsora is megtalálható: Peter Theil, Daniel Theil, Michael Gottschling, Fritz Römer, Johann Alesi, Peter Theil, Kurt Lang, Stefan Theil, Stefan Schmidt, Susanna Wolff, Georg Sheiler, Stefan Schuller, Georg Gottschling, Anna Weber, Georg Zikeli, Georg Gottschling, Johann Kremer, Daniel Gottschling, Sara Schmidt, Johann Schmidt, Peter Groß, Johann Groß, Georg Seiler, Stefan Kremer, sen., Stefan Kremer, jun., Daniel Kremer, Johann Gottschling, Stefan Groß, Johann Wellmann, Georg Gottschling, Georg Theil, Johann Wolff, Stefan Platz, Stefan Römer, Johann Schmidt, Johann Gottschling, Reinhard Gottschling, Georg Theil, Johann Theil, Sara Theil geb. Wolff, Georg Römer, Fritz Theil, Johann Kremer.

1944 szeptemberében az orosz megszállás miatt a szászoknak két órán belül el kellett hagyniuk a falut, csak az idősek maradtak itt és azok, akik nem tudtak elmenekülni. Szászrégenbe (románul: Reghin, németül: Sächsisch-Regen) vitték, és két vonatra tették fel őket. Az egyik vonat Lengyelországba, Sziléziába, a másik pedig Ausztriába ment. A Lengyelországba menekülteket később visszatelepítették, de mivel a saját házaikat a románok elfoglalták, úgynevezett nyári konyhákba kellett költözniük. Az 1960-as években tudták visszaigényelni az eltulajdonított lakhelyeiket. A románoknak, akik akkor kiköltöztek, a politikai helyzet miatt megengedett volt, hogy bármit magukkal vigyenek, ennek pedig meg is lett a következménye, lerombolt, kifosztott házakat hagytak maguk után. A fületelki szászok másik része orosz fogságban maradt. Az ausztriai vonatra felkerültek évekig állampolgárság nélkül kellett éljenek, nem volt szabad dolgozniuk, nagy részük pedig kivándorolt az Egyesült Államokba. Az Ausztriában maradt fületelkiek csak hosszú idő után kaphatták meg az osztrák állampolgárságot, kénytelenek voltak ott egy saját falut alapítani. Az osztrák falu neve Mattighofen volt, a felső-ausztriai (németül: Oberösterreich) Braunau am Inn és a szintén szászok által alapított Seewalchen am Attersee város közelében. Az ottani lakók a mai napig fenntartják az akkori közösséget. Az utolsó szászok 1990–1991-ben hagyták el véglegesen a falut. A templomban az utolsó istentiszteletet 1981-ben tartották, utána a lerobbant épületben már nem mertek egyházi szertartást tartani, de a papi lakban tovább imádkoztak. A fületelki pap is kivándorolt, később egy szász pap utazott ide Zágorból (románul: Zagăr, németül: Roden vagy Rodt). Az itteni magyarok Székelyföldről kerültek ide. Jakab Elek ősei Felső-Gyergyó vidékéről jöttek Szolokmába, majd onnan Fületelkére. A második bécsi döntés idején Fületelke Romániához tartozott, míg a 4 km-re levő Egrestő Magyarországhoz került. A románok többsége a Mezőségről költözött ide. Elek megjegyezte, az itt lakók között sosem volt nemzetiségi probléma.

Az Egyesült Államokba kitelepedett fületelkiek kezdtek el segíteni az evangélikus templom újjáépítésében, pénzt adományoztak a nagyharang felújítására. Georg Fritsch, a falu emlékének egyik fontos fenntartója, fületelki leszármazottjai miatt látogatott ide. 

Szülei az ausztriai kivándorlóvonalból, az osztrák Wels városából származtak. Georg legelőször 1974-ben látogatott el ide gyermekként. A látogatása kapcsán sok érdekes dolgot mesélt el, hiszen meglepetésként érte az akkori falusi életmód. Másodjára 2011-ben utazott ide, akkor már felnőttként, sokkal inkább érdeklődve a falu és a származása iránt. Fületelke állapotát látva elhatározta, hogy megpróbál segíteni a falun. 2011 óta a pandémiáig minden év augusztusában eljött ide. Adományokat szerzett, népszerűsítette a falut, megalapította a Phönix projektet, melynek nevét a hamvaiból feltámadó főnixmadárról adta. Úgy hitte, akárcsak a madár, úgy a falu is fel fog támadni. A Phönix projekt előtt, a marosvásárhelyi Arcus Egyesület nyert támogatást az építménynek. 2021-ben, az egyesület közreműködésével a Maros Megyei Múzeum régészei, Bencze Ünige és Ştefan Vasilache végeztek kutatást. Az ásatás során a mostani gótikus templom keleti oldalán egy korai félköríves apszist azonosítottak, továbbá három sírt tártak fel. A melléklet nélküli sírok legalább két különböző korszakból valók, melyek közül az egyik a templom északi oldalán, a sekrestye bejárata alól került elő. A templom északi része egy korábbi templomot fed le, melynek az északon fekvő fala feltételezhetően a mostani épület területén kívül folytatódik. Ebből az következik, hogy a temetkezés utáni időszakban építhették. A sekrestye alatti kriptát már korábban kitakarították, megközelítőleg az 1950-es vagy a hetvenes években. Az 1580-ban, 1655-ben és 1972-ben rögzített utólagos beavatkozás közül a legfontosabb feltárások: az oltár előtti nagy méretű gödör, illetve a déli fal menti és az apszis téglaboltozatát tartó oszlopok alapozási gödrei voltak. A templom belsejét a modern kori beavatkozások változtatták meg, megsemmisítve a korai temetkezéseket és járószinteket. Ez viszont azt eredményezi, hogy nagymértékben csökkent a régészeti kutatások számára fontos információk értéke. A templom feljavításán jelenleg is dolgoznak. 

A falu építkezéseiben III. Károly korábbi walesi herceg (ma Anglia királya) is segített. Erdélyi felmenői miatt sokszor ellátogatott Székelyföldre. A lakók meglepetésére 2019 júniusában Fületelkét is felkereste, pénzt adományozott a falunak. A temető felőli várfal megerősítéséhez járult hozzá. 

A templom melletti iskola 1985-ig 5-8. osztállyal működött, a környező községekből mind ide jártak a gyermekek. Ahogyan Lukács Zoltán lelkész is elmondta, a tanítás akkor román nyelven zajlott. Németül csak az 1-4. osztályban, illetve a napköziben tartottak órákat. Bár az óvónők szász nemzetiségűek voltak, leginkább román nyelven tanították a gyerekeket. Az iskola 2022 szeptemberétől szűnt meg, főként a létszámhiány és az újonnan épülő egrestői iskola miatt. A hírt értetlenül fogadták, hiszen igaz, hogy kevesen, de akadtak gyerekek, akik szívesen maradtak volna itt, korábban több tanár – köztük Lukács Zoltán – is bejárt órát tartani a faluba. Ám, ahol megszűnik az iskola, ott megszűnik az egyház is. Mi marad akkor a falusiaknak? S mi marad a közösségből? A kérdéseken gondolkodva, elengedhetetlenné válik a múlt megőrzésének hangsúlyozása. Mert amint sikerül megőrizni a múltat, úgy leszünk képesek jövőt építeni belőle. A jövővel kapcsolatban kerül képbe a Fületelkét felkaroló Huber (szül.: Béres) Anna. A szász nemzethez való kötődése nem véletlen, ő Szovátán született, édesapja, Béres Loránd erdélyi székely, édesanyja, Béres (szül. Maurer) Christa pedig brassói szász születésű volt. Anna és családja az 1990-es években vándorolt ki Németországba, de gyakran hazalátogattak Szovátára. A gyerekek születésekor már egyre ritkábban utazott Erdélybe, de az álmát, miszerint egy szász házat szeretne vásárolni a jövőben, nem adta fel. Éveken át keresgélt és kutakodott a számára legmegfelelőbb ház után, de mindig akadályba ütközött. Volt, hogy megtetszett neki egy, de a házzal ellentétben nem lelkesedett a falu iránt, sokszor pedig a közösséggel vagy az összeköttetéssel adódtak gondok. A tavaly, 2021 nyarán részt vett egy német egyesület által szervezett ásatási programban, a Szeben megyei Somogyomban (románul: Şmig, németül: Schmigen). Az egyesület célja a szász kultúra fenntartása. Az egyhetes ottléte alatt ismerkedett meg a csapat egyik tagjával, a korábban említett Georg Fritschcsel. A vele való ismeretség révén került Fületelkére. Kíváncsian érdeklődött az eladó házak iránt, Elek pedig készséggel mutatta végig a falu épületeit. Anna egy leginkább megmaradt szász karakterű házat választott ki, majd 2021 őszén meg is vásárolta. A történet különlegessége, hogy eleinte csak egy házat szeretett volna vásárolni, de most úgy alakult, hogy hosszabb időre is itt szeretne maradni. Mivel nagyon megtetszett neki a falu, elhatározta, hogy újra megtölti élettel. 

Elek megemlítette, hogy egy nonprofit egyesületet is létrehoztak. Összetartó közösségük az Asociaţia pentru Filitelnic néven működik. Munkájuk során rendben tartják a falu temetőit, megtisztítják a sírokat, lekaszálják a kapuk előtti növényzetet, házakat javítanak fel. A balavásári tanács segítségével idén egy ravatalozót is sikerült megépíteniük, idén szeptember 8-án avatták fel. Az evangélikus templom közelében van a román ortodox templom, amit 1997-ben kezdtek el felépíteni, 2001-ben pedig fel is avatták. A lakosság felekezeti megoszlása szerint többnyire román ortodox és magyar református. Elek közel hét éve rendezi folyamatosan az evangélikus templomot. Elmondása alapján a pandémia előtt volt néhány érdeklődő, jellemzően Bukarest környékéről, akiknek szintén megmutatta a falu nevezetességeit. Ahogyan a fentebb említett támogatások is jelzik, Erdély szépsége és a szász falu varázsa sokakat elbűvölt. Többen is kérdezősködni kezdtek az itteni vendégházakról, éttermekről, de Fületelke egyelőre nem rendelkezik ilyen létesítményekkel. 

Noha Fületelke szász és magyar lakossága az évek során megfogyatkozott, a jelenlegi lakók töretlen elszántsággal, idejüket, szabadnapjaikat feláldozva óvják Fületelke kulturális örökségét, s építik tovább, hogy a jövőben is fennmaradjon.

Béres Vivien Beatrix

Dr. Bencze Mihály