2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A törvény a vadásztársaságokat védi  

Fotó: Vajda György


 

A törvény a vadásztársaságokat védi 

Amint korábban beszámoltunk, április végén közel száz gazda tiltakozott a nyárádkarácsoni polgármesteri hivatal előtt, amiatt, hogy a vetésben kárt tettek a vaddisznók, és senki sem vállalja a felelősséget ezért. Aznap a helyszínen járt a prefektúra ellenőrző testületének vezetője, majd a polgármesterrel közösen azt ígérték, hogy másnap terepszemlét tartanak, és megpróbálják felmérni a kárt. Az illetékesek aztán újra összegyűltek, de elmaradt a helyszíni szemle.

Április 29-én, a korábbi ígéretnek megfelelően, Pascu Ioan, a prefektúra ellenőrző testületének osztályvezetője, a környezetvédelmi hivatal, két vadászegyesület, az erdészeti ellenőrző testület képviselői, valamint Dózsa György község és Maroszkeresztúr polgármestere is találkoztak a nyárád-karácsoni polgármesteri hivatalban, ahol több mint két órán át taglalták azt, hogy mit lehet tenni. A polgármester szerint a gondot továbbra is az okozza, hogy hivatalosan alul van értékelve a Vácmány és Nyárádtő közötti erdőben levő vaddisznóállomány. Szerinte annak ellenére, hogy mintegy mintegy 80 főről beszélnek, de számuk meghaladja a 150-et. Azt is megállapították, hogy a vadászati törvény egyoldalúan a vadásztársaságokat védi. Elvárják, hogy a gazda tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megvédje a területet. Ha beigazolják, hogy mulasztás történt, akkor őt terheli a felelősség, ezért nem is térítik meg a kárt. Nyárádkarácsonban már mindent megtettek: vannak őrkunyhók, és bár a törvény tiltja, próbálkoztak gumiabroncs-égetéssel, zajkeltő eszközöket tettek a kerítésekre, de mindhiába. A gazdák a vadőrt is hibáztatják ezért, de az ő feladata az állatok gondozása, nem a megművelt területek védelme. Megoldásként felmerült a villanypásztor kihelyezése, de ez költséges. A gazdák szerint a vadásztársaság kellene állja a költségeket, de mivel nem egyértelmű a felelősség, nem lehet elvárni ezt. A másik reális gond, hogy ezt a csorda fellöki, nem hatékony, és a huzal miatt is „eltűnhetnek” a vezetékek. Felmerült az is, hogy újabb kilövési engedélyt kellene kérnie a vadásztársaságoknak, de mivel már jóval túlléptek a kvótán, ennek a jóváhagyása több mint három hét lenne, addig lejár a vetési időszak. Továbbra is megoldatlan viszont, hogy a biztosítótársaságok nem térítik meg a vadkárt, mert az nem minősül természeti csapásnak. A hivatalos eljárás pedig bonyolult, hosszú időbe telik, ameddig a kárbejelentés után a terepszemlén is igazolják az eseteket, aztán összeállítják a dossziékat, és a korábbi, hasonló helyzetből kiindulva az erdészeti felügyelőségnél igencsak elhúzódhat a kárjavallás.

Ferenczi György polgármester szerint törvénymódosítást kellene eszközölni annak érdekében, hogy az ilyen helyzetekben sürgethessék meg az ügyintézést, vagy legalábbis tegyenek kivételt a kvótát illetően azon a területeken, ahol beigazolódik, hogy nem alaptalanok a bejelentések.

S bár a prefektúra képviselője megígérte, hogy a mezőgazdasági minisztériumot is értesítik a nyárádmenti esetről, hiszen ez állandó gond, a több mint 40 bejelentés kezelése – a meglévő szabályok szerint – a tavalyiakéhoz hasonlóan igencsak elhúzódhat és a gazdák a kárral maradnak. Nemcsak vetéskor, de a kukoricacsőzés előtt is várható még egy „invázió” – mondta a polgármester, s ha látszólag úgy tűnik, hogy kezelik az ügyet, ez évente legalább kétszer megismétlődhet, de a kártevés veszélye folyamatosan fennállhat.

Nyárádkarácsonfalváról 40, Dózsa György községből és Marosszentkirályról hat-hat bejelentést nyújtottak be, az ügyet tehát nem lehet csak úgy, „szőnyeg alá seperni”.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató