2022. október 3., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erdélyi arcok

Barabási Endre küküllővári református lelkipásztor 1973-ban született Mezőpanitban. 2001-ben szentelték fel lelkipásztornak. Később a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen mesterizett egyháztörténelemből és valláspedagógiából. Szülei becsületes munkásemberek voltak, mindent megtettek annak érdekében, hogy továbbtanuljon, hogy művelődhessen. Gyermekkorában katonatiszt, történelem- és földrajztanár, később hivatásos katona, majd filozófus akart lenni. És amint az a válaszaiból kiderül, mint aktív ifjúsági bibliaórás Isten vezetésének engedve választotta a lelkipásztori hivatást.





– Mit kell tudni Barabási Endre lelkipásztorról? 

– 1973-ban egy kétgyerekes család elsőszülöttjeként Mezőpanitban születtem. Az általános iskolát szülőfalumban, a középiskolát Marosvásárhelyen, az egyetemet Kolozsváron végeztem. 2001-ben szentelt fel lelkipásztornak Pap Géza ft. püspök úr, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen mesteriztem egyháztörténelemből és valláspedagógiából. Három felnőtt gyermekem van, Kincső, Csenge és Etele, akik különböző területeken tanulnak. Egyébként energikus, aktív és érdeklődő személyiségnek tartom magam, a társadalmi élet szinte minden területe érdekel. 

– Annak idején hogyan engedték útra a szülei? 

– Nagyon hálás vagyok a szüleimnek. Becsületes munkásemberek voltak. Mindent megtettek, hogy olvashassak, tanulhassak, kirándulhassak és művelődhessek. A barátságosság, az emberek szeretete és segítése, a magyar és református öntudat kialakulása szüleim tanításának és példamutatásának is köszönhető. Kiváló családi, baráti és faluközösségben szocializálódtam. 

Ugyanakkor sokat köszönhetek a nagyszüleimnek is, akik egyebek mellett megtanítottak imádkozni, és sokat meséltek nekem. Többek között közösségi és aktív mentalitással engedtek utamra.

– Miért lett lelkipásztor?

– Gyerekkoromban katonatiszt, történelem- és földrajztanár, később hivatásos katona, majd filozófus akartam lenni. Mint aktív ifjúsági bibliaórás Isten vezetésének engedve választottam a lelkipásztori hivatást. Mondhatnám, erős küldetéstudattal. Sárpataki János intelligens és Pitó Antal – pozitív értelemben vett – kegyes szolgálata is hatott rám. Nagyon sokat köszönhetek nekik is, hiszen így érezhettem meg, hogy a lelkipásztori munka milyen jelentőséggel bír egész közösségünk számára. 

– Hogyan tekint vissza ma élete és pályafutása legfontosabb állomáshelyeire? 

– Visszatekintve a megtett útra, az első szavam a Mindenható iránti hála kell legyen. Isten adott erőt, oltalmat és vezetést az évek folyamán. A lelkészi élet sokkal összetettebb – és talán kihívásokkal terhelt –, mint ahogy az kívülről látszik. 2000-ben elsőként választottam szolgálati helyet. Mivel már családom és gyerekem is volt, a Hargita megyei Nagysolymost választottam. Innen hívott meg az Alsóboldogfalva-Újszékely Egyházközség. Később, ellenszavazat nélkül, a bálványosváraljai gyülekezet választott meg lelkipásztorának. Kilenc éve Küküllőváron szolgálok. Mindenhol templomot és parókiát javítottunk, hiszen a közösségi élet minden területén részt kellett venni. 

– Mi okozta, hogy Bálványosváralján nem tudott gyökeret verni? 

– Mondhatnám nagyon nehéz terep a váraljai. Száz év óta én voltam az egyedüli meghívott és megválasztott lelkész. Minden energiámat a munkámba fektettem. Számos neoprotestáns közösség kihívásai között a belmisszió minden ágát bevezettük. 

Teljesen átépítettük a parókiát, lecseréltük a községi vezetőséget, sikeresen működtettük a magyar visszahonosítást. Igaz, azt is megjegyzem, hogy kezdettől fogva ránk szálltak a politikai, a titkosszolgálati és különböző gazdasági érdekeltségű erők. 

Végül, figyelembe véve a vallástanár nejem munkanélküliségét, a három gyerekem taníttatását és természetesen nem utolsósorban a püspök úr tanácsát, elpályáztam onnan. Isten jobbat rendelt szinte minden téren. „Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt” (I. Móz 50,1). 

– A ’89-es változás után legalább tízen végeztek teológiát Mezőpanitból. Mi ennek a magyarázata? 

– Mezőpanit egy kivételes falu. Nemcsak azért, mert nagy magyar református községközpont, hanem azért is, mert 1912-től lelki ébredést, hitbeli megújulást adott ide a történelem Ura. A folyamatosan kiváló lelkészek szolgálatai nyomán élet fakadt ebben a székely-mezőségi helységben. 

Több előzmény után, 1978-ban indult el az ifjúsági bibliaóra, az „ifi”. Az ifiben ún. hitre jutott fiatalok kezdtek el folyamatosan a teológiára menni. Ahogy az egyik professzorunk fogalmazott: „...a rendszerváltás után Panit egy nagy pap- és papnégyárrá vált...”. De itt még azt is el kell mondjam, hogy az említett fiatalok és diákok hitből vállalták a lelkészi, vallástanári és szinte minden más értelmiségi pályát.

– Mi lett azzal a nemzedékkel, amelyet szülőfalujáról írt könyvében megörökített? 

– 2003-ban jelent meg az Egy falu reformációja, A mezőpaniti ifi története című könyvem, amiben a nemzetközi, magyar és erdélyi lelki ébredés (Revival) hozadékainak konkrét megnyilvánulásait mutattam be. Ugyanakkor az ifi történetét és széles tevékenységi körét is ismertettem. Az ifisek nagy része továbbtanult, és szinte minden területen képviseltetik magukat. A tíz lelkipásztor mellett számos orvos, mérnök, tanár és más értelmiségi is szolgálja a társadalomban az Urat. A közszereplés, a konzervativizmus és a sok gyermek vállalása is jellemző rájuk. 

– Mit tud elmondani a gyülekezetéről? 

– Küküllővár ősi történelmi helység, honfoglalás kori település. Királyi vármegyei, főesperességi központ, majd a reformáció után 1550-től az egyik legjelentősebb református központ, ahol tizenhat zsinatot is tartottak. Én vagyok a 30. ismert lelkipásztor. A valamikori dicső helység és gyülekezet ma mély szórványban él (17 százalék). 

Ennek ellenére ma is büszkék arra, hogy „nemes eklézsia”. Hányattatott 20. századát is túlélte. A ma kb. kétszázötven lelkes gyülekezet élni és megmaradni akar. Büszkék a 11. századi templomukra, amit 2017-re sikerült teljesen felújítani a magyar kormány támogatásával, a Teleki László Alapítvány közreműködésével. 

És itt mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy a templomban található az ország legrégebbi datált harangja (1417), az európai hírű féldombormű freskó, az ún. „tatárfej”, az utolsó ítéletet ábrázoló, Vincze mester által fejtett falkép (1525), a szentélyben a lapidárium és a boltíves kripta, 17. századi orgonatöredék és „szégyenpad”. 

Egyre több turista látogat meg, ugyanakkor magyarországi testvérekkel is tartjuk a kapcsolatot. 

– Mennyire „templomos” falu Küküllővár? 

– Az erdélyi és egyházmegyei átlagban járnak templomba. A covid-járvány miatt azonban itt is nagy volt a visszaesés. De a templomjavítás rendjén jobban összekovácsolódott a közösség. Igyekszünk a gyülekezet minden rétegét felölelni és aktivizálni. 

Sajnos, egyre kevesebb a gyermek (három éve nem kereszteltem), de a fiatalokkal való foglalkozásokkal, a délutáni oktatással, a néptánccal és kirándulások szervezésével igencsak odafigyelünk rájuk. 

De el kell még mondanom, hogy élénk és hathatós az asszonyok szolgálata is. A férfiak a labdarúgás révén is bekapcsolódnak az egyházi életbe. Négy bajnokságon is részt szoktunk venni. Ugyanakkor még van hagyománya a közmunkának is. A református egyház az egyedüli magyarságmegtartó erő, minden innen ered és ide fut össze. 

– Mit jelent önnek a család? 

– Szórványban – ahol sok a vegyes vallású család – igencsak felértékelődik ennek a szerepe. Hirdetem, és rendszeresen imádkozom azért, hogy lehetőleg a magyarok magyarokkal házasodjanak össze. Magyarnak és reformátusnak neveljék, taníttassák a gyermekeiket. A közösség családcentrikus. Igyekeztünk és igyekszünk példamutató módon taníttatni és nevelni a gyermekeinket. 

– Ön szerint miért hanyatlik az egyház? 

– Ha megnézzük az egyház történetét, láthatjuk, hogy voltak felvirágzási és hanyatlási időszakai. Nem mondanám, hogy hanyatlik, hiszen a társadalom minden területén jelen van, értékeket őriz, ápol és alkot. Bölcsődéktől a Sapientia egyetemig átfogja a magyar közösséget, de rengeteg kis faluban is az egyedüli megtartó erő. Sőt olyan feladatokat is ellát, ami nem kimondottan egyházi terület, például a sport, a politika és a gazdaság. 

– Milyen szerepet játszik ma a református egyház a templomba járók mindennapjaiban?

– A református egyháznak megkerülhetetlen szerepe volt és van nemcsak a templomba járók, hanem az egész társadalom számára. Gondoljunk csak az 1622-es gyulafehérvári akadémiára. Küküllőváron a helyi gyülekezet, ahogy a székely mondaná, „mindent es” végez. Az egyházi alkalmak, sportélet, nemzetközi borásztalálkozó, néptáncoktatás, délutáni oktatás, visszahonosítás, politikai szerepvállalás stb. mind megtalálható.

– Sok pap azt állítja: Isten „befektetése” lettem. Ön miként van ezzel? 

– Egy a lényeg: ahova Isten állít, ott helytállni, és a lehetőségek és adottságok szerint mindent megtenni. Hűséggel szolgálni! Isten nem az eredményeket, hanem a hűséget jutalmazza. Ahogy a legnagyobb fejedelmünk, Bethlen Gábor mondta: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”. 

A mai világban a lelkészi, lelkipásztori, papi szolgálat nem divatos. Egyre kevesebben vállalják ezt a hivatást. Az értelmiségi megítélése, fizetése és a társadalmi szerepe alulreprezentált. Ezért is van az, hogy tragikusan kevesen mennek papi „pályára”. De a társadalmi tisztelet ma már nem az ún. papi státusznak, hanem a tiszteletre méltó személynek szól. 

– Mit jelent önnek a papi hivatás, és mi a hitvallása? 

– Istennek szolgálni az emberek között. Az egészséges bibliai tanítások a társadalom minden területére kihatnak. Szeretni kell azokat az embereket, akik között élünk, enélkül nem megy. A legfontosabb szolgálat az igehirdetés. Erre fel kell készülni, mai nyelvezettel és időszerűen kell tolmácsolni az igét a teljes Biblia összefüggéseiben. Kell vállalni azokat a feladatokat, amelyek nem kimondottan a lelkészi munkakör részei, de fontosak, mint például a pályázatok és az építkezések. Az én személyes hitvallásom, hogy hatni tudjak, példát mutassak, azaz áldáshordozó legyek.

– Ha nem lehetne holnaptól református lelkész, milyen szakmát választana? 

– Hát ez nehéz lenne, mert szeretek prédikálni, tanítani és lelkészi munkát végezni. Talán író, történész, politikus vagy menedzser lennék. 

– Milyen a mai papi sors Erdélyben? 

– E sorsnak van jó és nehéz oldala is. Istennek szolgálunk a népünk között. Befolyásolni lehet a társadalmat a hirdetett és írott ige által. Általában van társadalmi megbecsültsége is. De a diplomás lelkészfeleségek elhelyezkedése, a papgyermekek taníttatása, az alulfizetettség, a különböző konfrontációk miatt nem könnyű a papi sors. 

A lelkészi szolgálat mellett kell valami mást is tenni. Dolgozni, gazdálkodni vagy másodállást vállalni. Másként csak lesajnált diplomás lesz a pap, akinek a gyermeke sem akar már a teológiára menni. 

– Ha újrakezdhetné, ugyanezt a pályát választaná? 

– Amikor egy ember életre szóló döntést hoz, fontos, hogy Isten vezetésével tegye. Tudhassa a nehézségben is, hogy az Úr állította és vezette oda. Kérdésére felelve, most is a református lelkipásztori hivatást választanám, de még egy olyan szakmát is tanulnék, ami talál a papsághoz, és meg is lehet élni belőle. 

– Köszönjük a beszélgetést.