2022. január 25., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Január. Az új év kezdete, a fogadkozások, az egónak és másoknak tett ígéretek ideje, ígéreteké, amelyek közül oly kevés valósul meg, illetve tart hosszú időn keresztül. A remény, a bizakodás örök időszaka, hogy valami jobb lesz, valami változik, mintha attól másképp történne valami, mintha az univerzumot érdekelné, hogy azon apró porszemen, amelyet az űrben keringő otthonunknak hívunk, a saját magunk által kreált naptárban odébb kúszik néhány nap. Másoknál épp ellenkezőleg, a borúlátás, a téli depresszió időszaka ez – az idő többé-kevésbé ronda, messze még a nyár, a szabadság ideje, és még ha érdekelné is az univerzumot a saját magunk által kreált naptár, akkor sem változik semmi. Tény azonban, hogy az év elején számos történelmi eseményre került sor az elmúlt évszázadokban, évtizedekben, jóval többre, mint az év többi szakaszában. Véletlennek is nevezhetnénk, de véletlenek nincsenek, így megtörténhet, hogy valóban az év eleji bizakodás, a jobb jövőbe vetett örök és csalfa remény szülte ezeket az eseményeket. Közöttük olyan is akad, amelyre világviszonylatban is mindmáig büszkék lehetünk mi, erdélyiek. 

Az évszám 1568, a dátum január hatodika, a helyszín Torda. Tudom, nem mondok újat ezzel, általános műveltségi tétel ismerni az akkor zajló eseményt, de az évfordulón mégis érdemes megállni mellette egy pillanatra, hiszen 454 évvel ezelőtt mondhatni csendes, ám világrengető dolog történt Erdélyben. Tordán 1288-ban tartották az első, dokumentált erdélyi országgyűlést, amelyet 1697-ig összesen 127, okiratilag kimutatható követett. Már az is egy csoda, hogy ezen országgyűlések tematikáit, az ott meghatározott intézkedéseket, az azon megjelenő uralkodók, királyok, fejedelmek, fővezérek, egyházi vezetők – közöttük Kun László, Károly Róbert, Hunyadi Mátyás, Szapolyai János, János Zsigmond, Jagelló Izabella, Fráter György, Giovanni Castaldo, Dobó István, Báthory Kristóf, Báthory István, Dávid Ferenc, Rákóczi György, II. Rákóczi Ferenc – névsorát ismerjük, de a valódi csoda az, hogy 1568-ban itt hirdették ki a világon elsőként a vallásszabadságot. Akkor, amikor az úgynevezett fejlett Nyugaton, óriási gazdagsággal, befolyással, hadsereggel, tengerjáró felfedezőkkel rendelkező, hatalmas birodalmakban felső vezetői engedéllyel és buzdítással, vakhitből vagy politikai játszmák részeként tűzzel-vassal egymást irtották az önmagukat kereszténynek mondó emberek csak azért, mert egyikük-másikuk kissé másként értelmezte a saját hitét és a kánonba zárt teológiát, egy kicsi, szétszaggatott, akkor éppen a török karmában lévő államocskában a korábbi, királyi címéről lemondó fejedelem kihirdette a vallási békét. Azt, hogy ezentúl az akkori bevett vallások, a recepta religiók – a katolikus, a református, a lutheránus és az unitárius (az ortodox azért nem, mert a korabeli erdélyi román nemesség az előbbi egyházak valamelyikének volt a tagja) – hívei szabadon gyakorolhatják hitüket, vallásukat, e vallások egyenrangúak. Így kialakulhatott azok egyházjogi, közjogi és politikai rendszere is. Az 1568. január 6-a és 13-a között zajló országgyűlés tematikáját már megelőlegezte az 1557-es, ugyancsak tordai „parlamenti ülés”, amely legalizálta a lutheránus vallást, és június elsején kimondta, hogy „mindenki olyan hitben éljen, amilyenben akar, ha ezt a más vallásúak háborgatása nélkül teszi”, ezzel pedig felülmúlta az augsburgi vallásbékét, és megtette az első lépést a 11 évvel később kihirdetett vallásszabadság felé egy olyan korban, amely nem ismerte a vallási türelmet. És 11 évvel később, 1568-ban kihirdettetett a lehetetlennek hitt határozat, miszerint államvallás sincsen, az uralkodónak nem áll jogában különbséget tenni a vallások között, bármely faluban vagy városban több felekezet élhet együtt, mindenki maga döntheti el, hogy melyik vallást követi, a más felekezetűeket pedig tilos gyalázni, bántalmazni. A többnemzetiségű Erdély, a valós alappal rendelkező idealista képzelgések keleti Svájca ekkor vált a béke szigetévé a vallásháborúktól égő Európában, emiatt özönlöttek hozzánk azok az üldözött gondolkodók, akiknek munkája hozzásegített ahhoz, hogy a 17. század elején e kis, a világ peremén túli fejedelemség megélje igazi aranykorát. 

454 évvel ezelőtt az akkori rendek hoztak egy döntést. Az intelligencia, a humanizmus, a széles látókörű gondolkodás és a bátorság nem kor- és nem technológiafüggő. A világon szinte mindent, amink most van, e döntésnek és az abból eredő folyamatoknak köszönhetünk. Annak, hogy egy kis város katolikus templomában a fél évezreddel ezelőtt éppen ezekben a napokban gyűlésező országurak egy bölcs fejedelem vezetésével át tudták lépni az őket övező világrend korlátait. És ez csodálatra méltó.