Lorand Gaspar (Gáspár Loránd) hazatér?
Jelképesen nyilván, a Francia Akadémia költészeti nagydíjasa immár négy éve Párizsban nyugszik, de líráját, esszéit, műfordításait talán szülővárosa, Marosvásárhely lakói is jobban megismerhetik ezután. Erre vonatkozik az adósságra utaló felcím, amelyben a többes szám első személy ránk, vásárhelyi olvasókra értendő, ámbár kiterjeszthető Erdélyre vagy az egész magyar nyelvterületre is, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy dr. Gáspár Loránd életművét, amely franciául teljesedett ki az eltelt évtizedekben, mifelénk eléggé kevesen ismerik. A jobb megismerés, az életmű honi megismertetésének, népszerűsítésének szándéka vezérelte a költő első unokatestvérét, Ávéd Ervin nyugalmazott mérnököt, amikor levelezésük egy részét, a nekik dedikált Lorand Gaspar-köteteket, az életpályát és annak kritikai visszhangját tükröző írások másolatait, számos fényképet és dokumentumot tartalmazó gyűjteményét felajánlotta megőrzésre, tanulmányozásra a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítványnak. Unokafivére 1925-ben született, ő tíz évvel fiatalabb, neki is gondolnia kell az idő múlására, mondotta, ezért akarta így is bebiztosítani és a nyilvánosság számára is elérhetővé tenni a birtokában levő Gaspar-dokumentumokat. Azt reméli, akadnak majd olyan fiatal kutatók, tanulmányírók, akiket ez a feldolgozásra váró anyag arra ösztönöz, hogy az Apollinaire-, Mallarmé- és költészeti Goncourt-díjas Gáspár Loránd munkásságában, irodalmi és fotóművészeti hagyatékában mélyüljenek el. És a franciául írt verseit, prózai szövegeit, útleírásait magyarra átültetni kívánókat is munkára serkentheti ez a kis emlékkollekció.
Szép dolog, hogy Marosvásárhely 2002-ben Pro Urbe díjjal jutalmazta nemzetközi hírnevet elért egykori polgárát, de az ilyesmi hamar kiesik a köztudatból, több kell ahhoz, hogy egy ilyen életmű közismertté váljon. Kevesen élhetnek már a hajdani osztálytársak, a II. Rákóczi Ferenc gimnáziumbeli iskolatársak közül, akik mesélni tudnának róla. Magam 1992-ben készíthettem interjút Gáspár Loránddal, amikor marosvásárhelyi látogatása rövid ideje alatt gyermek- és ifjúkora kedves színhelyeit próbálta körbejárni. Ávéd Ervin sok közös élményt fel tud eleveníteni. Nem csak itthonit. Volt úgy többször is, hogy ő kereste fel unokatestvérét Franciaországban vagy Tunéziában. Kalandos utazásokról is vannak történetei. Azokból az időkből is, amikor a romániaiak számára még tiltott volt, vagy roppantul megnehezítették a külföldi kiruccanást. Nem adta fel a próbálkozást, és sűrűn tapasztalhatta, frankofón területeken mennyire ismert és megbecsült a doktorként, orvosprofesszorként is kiváló unokabátyja, „a sivatag és a tenger költője”. Amikor tehette, romániai útjain is elkísérte Gáspár Lorándot. A rendszerváltás után többször voltak például Krajován, ahova nemzetközi költőtalálkozókra hívták meg a tekintélyes tollforgatót. Marosvásárhely kevéssé ismeri külföldre szakadt szülöttjét. A Kossuth-díjas vajdasági író, költő Tolnai Ottó már háromszor járt városunkban a nemzetközi könyvvásár meghívottjaként. Jól ismerte és nagyra tartotta Lorand Gaspart. Itt-tartózkodása mindhárom alkalmával elmondta, hogy vásárhelyi Gáspár-emlékek reményében gyakran szóba elegyedett helybeliekkel, az utca embereivel is, és majdnem mindig csalódnia kellett, a megszólítottak nemigen hallottak a kérdezettről. Ezt persze a véletlen is előidézhette, de valószínűbb, hogy a hiányos helyi köztudat számlájára írható.
Szóval vannak még adósságaink iránta ilyen tekintetben. Első könyvét, az Így szól a csend című aforizmagyűjteményét még magyarul adták ki 1953-ban. Az utána következő közel húsz kötete francia nyelven került az olvasók elé. Négy magyar fordításban is napvilágot látott. Többek között Tellér Gyula, Somlyó György, Lackfi János, Tóth Krisztina, Varga Mátyás, Szántó F. István, Koros-Fekete Sándor ültette át műveit magyarra. Ő maga a saját verseit nem fordította le anyanyelvére, más magyar költők, például Illyés Gyula, Vas István, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Csoóri Sándor líráját szívesen ültette át franciára. Neki köszönhető Pilinszky életművének pontos francia tolmácsolása is.
Szerencsés egybeesés, hogy miközben a Bernády Házban őrzendő kis gyűjtemény adományozási procedúrájával foglalkoztunk, egy marosvásárhelyi költő, Albert-Lőrincz Márton Lorand Gasparnak dedikált versét ajánlotta a Múzsa figyelmébe. Tényközlő írásunkhoz most ezt is hozzáilleszthetjük.
