2020. július 9., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Küküllődombó Dicsőszentmárton tőszomszédságában, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik, három oldalról hegyek veszik közre, a falu egyike a Vízmellék vagy Kutak völgyének nevezett tájegységnek.

A település eredetileg nyugatabbra feküdt, ez a második tatárjárás idején elpusztult, helyét „Kisdombó” -nak nevezték az új település létrejötte után a 16. században. Első írásos említése 1278-ból való Dombopataka néven. 1332-ben plébániatemploma van, a pápai tizedjegyzék szerint papja, Jakab 26 banálist fizetett, rá egy évre Simon pap pedig 9 régi banálist. A reformáció alkalmával a lakosság unitárius hitre tért. A Kénosi Tőzsér János – Uzoni Fosztó István Unitárius egyháztörténetében olvashatjuk: „Domboi papok nevére nem bukkantam egészen Toroczkai Gergelyig. Ő 1622-ben Szék mezővárosában volt pap, 1629-ben Dombón.” Meglévő adataink szerint a középkori templomot a dombói eklézsia 1690 körül építette újra. Benczédi Ferenc egykori lelkész, idézve Ütő Lajos monográfiájából, ezt írta: „A régi templom cserefa talpára jegyzett esztendő száma 1696.” Az 1747-es püspöki vizitációs jegyzőkönyv leírja a templomot: „A templomnak egy része bolthajtásos, más része mennyezetes, padimentuma deszka, prédikáló szék kő s veluma is van, födele sendelyes. Kőtorony van és abba két harang.”


Az 1803-as „Generalis Visitatio” jegyzőkönyve megörökítette az ún. „éneklő kart”, melyben az orgona előtt használt éneklőpulpitus állt: „A’ Templom Nap kelet felől való végében három által nyuló gerendákon vagyon festett Deszkákból valo Éneklő Kar ebben vagyon egy négy szegeletű festett fenyő deszkákból készült Éneklő Pulpitus, egyik oldalán illyen irással: Istenhez valo szeretetéből és indulattyából tsináltatta ezen Éneklő Széket a’ Dombai Unitária Ecclésia számára Székelly Mihály az 1783 Esztendőben.”

A dombói kántorokkal kapcsolatban egy ritkaságszámba menő adatra bukkantam: 1892-ben az Archeológiai Értesítő Egy híres kántor cím alatt a következőket közölte: „Domboi Székely János 1667 sept. lett a kolozsvári collegiumban tógás diák 1680 ápr. 1-én iklódi Tholdalagy András unitárius főurhoz ment kántornak, orgona és hárfajátszó mesternek. E művészete, valamint szép éneke által megnyerte patrónusa tetszését, hogy ez nemességet szerzett neki: a czímer levelet Apafy Mihály 1684 mart. 4-én állította ki Fogarasba.” A szerző, Szendrei János leírja a címert: „Ruházata hosszú, térden alól érő lilaszín mente v. dolmány, melly körös-körül szürke prémmel van szegélyezve, nadrága sötétszürke, csizmája fekete magyar csizma. Feje fedetlen, kezével az orgonán játszik, és énekelni látszik. Az orgona tulsó oldalán a harangozó a fújtatót huzza.” A Keresztény Magvető folyóirat, átvéve a hírt, még hozzátette: „Ez adatból kitűnik, hogy milyen volt egy mester ünnepi öltözete s hogy unitárius templomban is volt már a 17.-ik században is orgona.” Ha az unitárius főurak udvarában volt is orgonista, ez utóbbi megjegyzés alátámasztására még nem találtam írott igazolást.

A jelek szerint a küküllődombói unitárius templom első orgonája egy, már használt orgona volt, melynek beszerzési dátuma nem tisztázott. Ütő Lajos szerint az orgonát 1825-ben vásárolta meg az egyházközség: „Az orgona régi orgona készült 1825.” Simén Domokos a Küküllő köri orgonákról írva így vélekedik: „A küküllődombói egyházközség 1826-ban vásárolt egy használt orgonát. Sem a szerződést, sem az orgona leírását nem ismerjük, az 1847-es évi püspöki vizsgálat Küküllődombóra nem jutott el, így kimaradt a leltári leírása.” Úgy tűnik, Simén Domokosnak volt igaza, mert az esperesi vizitációs jegyzőkönyv szerint 1826-ban került sor az orgonavásárra. Az eklézsia 12 szál deszkát adott az orgonakészítőnek, az éneklőkarzat módosítására két szál deszkát használtak fel, a templom padlására, az orgona felett pedig 15 szál deszkát. Nem tudjuk a mester nevét, sem azt, hogy honnan vásárolták a hangszert. Az orgona elkészítéséért a mesternek, „[...] az Eccla Cassájából Hf. 366 Dr. 88( fizettek, szerk. megj.), mely orgonára tett Erogatumok a’ Számadolo’ Curatortol a’ többi Ergatumok közé, a’ Visitatio átt nem anegtaltattak, a’ Venerabile Consistorium Rendelete következésével, ugjan azért az Erogatumok Rubrikájában nemis inferaltattak.” A munka idején, a mester eltartására 8 magyar forint 12 dénárt fizettek. Furcsa adat, hogy 1827-ben az orgonakészítő mester egész évben Küküllődombón tartózkodott: „19. Az Orgona Meiszternek esztendeig valo szállásáért 9 Hf. 44 Dr.” Az 1828-as esperesi vizitációs jegyzőkönyv megjegyzi: „Az Orgona tsinálonak adossa maradt vala ezen Eccla 50 MFt.-kal, mellyek most ki fizettetvén, ezen summának bé kell vala íratatni az Erogatumok sorába, de minthogy a’ Vene[ra]b[ilis] Consistorium Határozatánál fogva az Eccla jövedelmei orgona tsináltatására nem fordíttathatnak, ennél fogva ezen Visitatio átt is ezen 50 MF summa Erogatumnak fel nem vetethetik, hanem p. memoria ide jegyzésbe tettetik.” Az orgona körüli pénzügyek teljes tisztázására csak 1832-ben kerül sor, amikor az orgonaépítésre közpénztárból elköltött 425 mf-ot 1832. aug. 31-én tartott „Synodalis Gyűlés, az Ekklésiának kérelmes Levelére tett válaszába, elfogadva ezen költséget, eszerint megszűnik inscribaltatnak lenni.”

Dávid István orgonaművész szerint „ismeretlen sorsú”-nak nevezett orgonánk története, hála a jegyzőkönyveknek, ismertté vált. Nemcsak hogy ismert a története, hanem látható, hisz eladása után a maroskeresztúri református templomba került, ahol ma is található! Erich Türk orgona- és csemballóművész bemutatta a hangszert: rövidoktávos, kézi fújtatós orgona, ismeretlen mestertől, amely ma működésképtelen. Hatregiszteres, hátuljátszós, mechanikus, csúszkaládával, aljában két ékfúvóval. Bizonytalan az eredeti anyag mennyisége az orgonában. Ő Michael Kesstner (1732-93) művének tartotta, ezek szerint tehát a 18. sz. második felében készült hangszer. A küküllődombói időszakában a hangszer története így folytatódik: 1835-ben a fúvót javították meg. Négy év múlva, 1839-ben, a játszóasztalhoz vásároltak alkatrészt: „Az Orgona Klaviturájához sorkokért 0,40 frt.”

1867-ben, hosszas pénzgyűjtés után, a rozoga állapotba került templomot le szerették volna bontani és újat építeni. Ekkor az orgona lebontására, majd az építkezés után a felépítésére is sor került. A számadási jegyzőkönyv adományokról számol be, és megjegyzi: „10. Az orgona tisztítása és összerakása került 12f. 50 kr.” Nem tudjuk, ki végezte e munkát. 1872-ben, a meghasadozott boltívet kazettás mennyezettel helyettesítették, ugyanakkor került sor az orgonakarzat tágítására, ami az orgona mozgatását is feltételezhette.

1870-ben már egy új orgona beszerzését tervezték. Ütő Lajos megemlíti, hogy „helybeli iskolatanító Tiszt. Kisgyörgy József az 1870-ik év csős törökbuza orgonakepét, orgona készíttési alapra ajándékozván, ezen alap kezelői e célra 42 fr. 52 kr. tőke összeget mutattak fel 1874-ben.” Az orgonaalap kezelése hol sikeres volt, hol kellő lelkiismeretesség nélkül történt, mint ahogy az 1878. június 15-én említik az iratok. A kiadott gabona és pénz kamata sokszor évekig elmaradt. Ez szóvá tette az 1883. október 2-án érkező püspöki vizitáció is. Még egy adatunk van a régi orgonához fűződően: 1881-ben két orgonaszíjat vásároltak. Végül, két évtizeddel az orgonaalap létrehozása után, 1891-ben elhatározták egy új orgona vásárlását: „[...] egy új orgona csináltattás vétetett tervbe, minek folytán a tőke fele rész május 1-sejéig, másfele pedig november 1-sejére megfizettetni határoztatott.” Az orgonavásárlás körülményeiről kevés adatunk van. Az 1988-ban kitöltött, orgonákról szóló kérdőívben a lelkész írja: „A jkv ( jegyzőkönyv, szerk. megj.) csak ennyit említ róla: a meglevő orgona nem felel meg a kívánalmaknak, mivel hangjai nagyon gyarlók, sok síp hiányzik belőle. 1891. I.25.” Az 1892. január 18-án megírt jegyzőkönyv a már munkában levő orgonáról tudósít: „Az egyház egy 8 változatu és 3 mellék változatu orgona készítését határozta el, mely már csaknem egészen fel van szerelve s rövid időn a használatnak átadható lesz. Az orgonatest minden mellékköltségen kivül 1000 frt.o.é. értéket képvisel.”

1892. május 23-án Ütő Lajos lelkész levélben kérte fel Rédiger Árpád esperest az elkészült orgona ünnepélyes átadására: „Az orgona művész ugy nyilatkozott, hogy az orgonával Május 26-ikára u.m. áldozó csütörtökre készen lesz s a használatra át fogja adni. Legyen szives a Tisztelendő Esperes Ur az írtt időre a kántortanítóink közül egyet kinevezni, hogy a délelőtt tartandó isteni tiszteleten az idevaló tanítóval orgonázzanak, s egyszersmind nagyon szeretnőnk és ohajtanánk, ha a Tisztelendő Esperes Ur is ünnepélyünkre megjelenhetne, de lehet, hogy ez alkalommal ismert betegsége vissza rántja, gátolni fogja a megjelenésben.” De ki is a hangszer készítője? Nagy József brassói orgonakészítő mester, akinek az 1000 forintos díjából a munka befejezésekor 938 forint 85 krajcárt fizettek ki, majd hat alkalommal postán különböző összegeket küldtek. A jegyzőkönyv felsorolja a készítés alkalmával történt kiadásokat: „15. Az orgona hangszerelése alkalmával a nyomonak 4 frt./ 16. Az org. művész ide szállítása 5 frt./ 17. Az org. művész utolsó részlet és a kar eleje és a templomi székek megfestéséért fizetett 110, 25 frt./ 18. Az orgona hangszerelése alkalmával 2 egyénnek tett koszt 16 frt. / 19. Az orgona szentelés alkalmával tett költés 14 frt./ 20. Az org. művész Medgyesre való szállítási költsége 7,20 frt.” Simén Domokos a következő orgonadiszpozíciót adja meg: „C-f’’’– 54 billentyű, Principál 8’, Fedett fuvola 8’, Vájt fuvola 8’, Principal octav 4’, Fuvola 4’, Quint 2 2/3, Superoctav 2’, Mixtura 3 sor 1’. A nyolcregiszteres, egymanuálos hangszer három részre tagolódik. A 11-6-11 megoszlásban elhelyezett homlokzatsípokat és a 3 sípmező függőleges vonalait háromszögű timpanon zárja.

A régi orgonát, mint említettem, a maroskeresztúri református egyházközség vásárolta meg: „9. A régi orgona eladatott a maros-keresztúri ev. r. ekklának 110 fr.”

A frissen elkészült orgona 1905 októberében elromlott, javítására 1906-ban keresnek megoldást. Az 1907-ben megírt számadási jegyzőkönyv szerint a „ földvásárlási alap”-tól elvett 162 korona 84 fillér felhasználásával 200 koronáért történt. A javítómester keze írását megtaláltuk az orgonaszekrény belsejében: „Tisztította és ujra hangolta toroczkoi Wermes István 1906/V/16-24.” Csécs Márton Lőrinc torockói lelkész a következőket tudatta a javítómesterrel kapcsolatban: „[...] egy helyi tősgyökeres család sarja. És ezermester. Az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején bérelte az egyházközség tulajdonában levő egyik ingatlant. Itt műhelyt állított fel. A műhely elvileg órásműhelyként működött, de képeslapok készítésével is foglalkozott. 1901-ben megjavította az egyik úrvacsorai kelyhünket.”

Az első világháborús orgonasíp-rekvirálás nem kerülte el a dombói orgonát sem. A pótlásra 1926-ban került sor: „A frontsípok hadicélokra való requiráltatván, szükségessé vált a ki egészítés. Miután a szélláda meggyengülése folytán a billentyűzet nehezen működött ujj szélládára is szükség volt, továbbá pedig az orgona beállítása óta nem lévén egyáltalán takarítva, ugy teljes takarítást ígényelt.” Bár a temesvári Wegenstein cég is küldött javítási árajánlatot, a választás Carl Einschenk brassói orgonakészítő mesterre esett. A szerződést június 17-én kötötték meg, az orgonajavító szeptemberben két emberrel 18 napig dolgozott az orgonán. A javítás árát 46.000 lejben állapították meg. A szükségelt pénz gyűjtését egy váratlan esemény szakította meg: október 18-án ismeretlen tettesek az ablakon behatoltak a lelkészi lakásba, és a többi között az összegyűjtött pénzt is elrabolták. Végül a pénz összegyűlt, Pál Tamás lelkész örömmel jegyezte: „az orgonakészítő mester az orgona felszerelését és kijavítását a szerződésben kikötött feltételek mellett kifogástalanul elkészítette és átadta, egyházközségünk büszke lehet rá.” A munka során 22 principálsíp került vissza a homlokzatba. Az orgonaszentelést 1926. november 14-én tartották meg.

1947. június 23-án az orgona javításáról tanácskoztak, egy, a faluban tartózkodó, számunkra ismeretlen orgonajavítót szerették volna felkérni a munkára. A jegyzőkönyvek nem árulnak el semmit az esetleges elvégzett javításról. Az 1988-ban leküldött, orgonákról szóló körívben Benczédi Ferenc egy 1965-ben tett javítást említ, de a jegyzőkönyvek csak 1967. szeptember 24-én jelzik, hogy az orgonát és fújtatóját ki kellene javítattni. A javítást végül nem végezték el, mert a következő év feladatai között újból említik.

Időrendben ezek az utolsó, orgonával kapcsolatos adataink. Sajnos a levéltár szegénysége és a 19. századi presbiteriális jegyzőkönyvek hiánya sok értékes pontosítás lehetőségétől foszt meg.