A haranglábi unitárius templom orgonájának története

Harangláb Mikefalva község része Maros megyében.

A pápai tizedjegyzékben Haranglas alakban jelenik meg. 1332-ben plébániatemploma volt, Mihály nevű papja 15 dénárt fizetett. A településről Buzogány Kálmán egykori haranglábi lelkész 1921-ben ezt a szóbeli hagyományt jegyezte fel: „[…] A mostani Harangláb község kezdetben nem itt épült hanem az úgynevezett »Désfalvi« réten és a mostani Harangláb helyén hatalmas erdők voltak. A tatárjárás idejében, az emberek a tatárok elől az erdőbe menekültek, magukkal hozván harangjukat, elhelyezték azt két egymás mellett levő fára – oda ahol most tornyok áll – és azzal hívták össze az erdőben elszéledt embereket isteni tiszteletre – később ide építették fából templomukat és iskolájukat.”

A középkori templom ma már nincs meg: 1879-ben Gálfalvi István lelkész egyházközségi monográfiájában így ír róla: „Öreg falzatának erős és egészséges (még most is) ép lábait büszke önérzettel mutogatja meglátogatóinak. S a szikla nagyságú köveket, melyeket még a Gothusok művészi kezik forrasztának egymáshoz, fa és oltott mésszel, s alkották egy nagy templommá.”

Feljegyezte, hogy a templom két padjába az 1579-es és 1600-as évszám volt bevésve. A templom több egyházi zsinat színhelye volt: 1660-ban, 1678-ban, majd 1707-ben.

Az 1803-as püspöki vizitáció jegyzőkönyvében az orgonák előtt használt éneklőpulpitus leírását is megtaláljuk: „[…] Napkelet felől való végiben a’ Templomnak egy kövekből készült Éneklő Kar, feljárója a’ Templomból egy kőre helyeztetett széles Deszka Padimentuma a’ Karnak föld, ebben négy Templombeli ülő székek, frontispiciumán a’ Karnak vagyon fejér deszkából valo Pulpitus.”

Értékes adományról tanúskodnak az iratok: „[…] 1714-ben valamelyik unitárius nő az éneklő székre szép takarót vart a következő felirattal: Isten dicsőségére készíttetett e kendő a haranglábi unitárius eccla éneklő székére.” A fenn említett püspöki vizitációs jegyzőkönyv részletesen ír a kendőről: „Jo széles Lengyolts és a végein varrott, egyforma virágokkal diszittetett kendő, melyt két végén hasonló színű Selyemmel formált betükből ezen Írás találtatik: Az Haranglábi Unitaria Ecc. Templomára az Éneklő Székre Ao. 1714. Isten Ditsőségére készíttetett kendő.” A templomi szolgálatokra használt nagyon régi Passió az 1848-as forradalmi harcok áldozatává vált – tudjuk meg az egyházközség írott forrásaiból.

Az orgonaépítés gondolata, úgy tűnik, a ’30-as évek elején született meg. Egy 1832-es évben tett orgonaalap-adomány jelentősen hozzájárult a terv véghezviteléhez: „V. […] az Eccla Levelei híjjánosság nélkül vannak, azon meg jegyzéssel, hogy a Levelekhez járul néhai T. Szt. Györgyi János Urnak 300 R. forintokrol v.v. Contractusban tett legatuma, mellyet vallásos buzgóságból ezen Ecclaban építtendő orgona költségére legált.”

Egy új karzatot építettek, a szükséges 4 tutajfáért 14 magyar forintot és 40 dénárt fizettek.

A Magyar Unitárius Egyház kolozsvári Gyűjtőlevéltárában megtaláltuk az orgona építésekor fizetett első részlet elismervényét:

„Qvétantia!

100. az az Száz renes forintokrol váltoba, A másikat Az Harang Lábi Nemes Megye az Mekszegédet orgona ért az odavalo Lakos és Polgár on által az mái napon kezemhez mind az iffiab Goosz János Orgona tsinalo urnak az Édes Attyának átal ada, másikat bizonitok írásommal Seges Vára Die 9-dik Márty 1832.

Id est res..... 100x[?]s valtoba.

Seges vári 

Gooss János

Oltár Sináló Mester Ember

Ezen kivül instálok minel hamaráb mék 100 forintokott mek szerezni mert Csak igj het Mét kildet az Fiam Csikból Levelet és Tutositotta hogj az Orgonain már sokat Dolgozot és 200 Forinttakra igen Nagion Szüksége Lénie, és kért ingemet reáia, hogj ne Saináiak oda fáradni, hogj az Eklészia Saináianak 200 forintot adni, mert az Onra és Bérre és Legénre igen Sok pénzt kell, mert akor gio Szivel Terminusra el keziteni.

Giol volna ha az Hordo uttan küldnének és Akor mék 100 forintot kildnének: evel maradok isméredlensékből az Nemes megjenek igaz szolgaia […]” Ugyanitt egy német nyelvű elismervényt is találtunk.

Az 1833-as számadási jegyzőkönyv megörökítette az eklézsia orgonához kötődő pénzbeszerzési erőfeszítéseit: a hívek gabonát (búzát és törökbúzát) adományoztak, az orgonakészítőnek adtak 10 véka (vasrostával megrostált) búzát, a többit értékesítve, a karzathoz szükséges 60 szál deszkát vásárolták meg. A pénzadományozók nevét és az adomány értékét különlistán tüntették fel. Ezen adományok mellett az egyházközség a fungens paptól, Fodor Zsigmond lelkésztől100 rénes forintot kölcsönzött. Az orgonára tett adományok összértéke 895 forint 42 dénár volt, az eklézsia „vendég jövedelmei” 386 forint 40½ dénár, a végérték 1282 forint 22½ dénár.

A számadási jegyzőkönyv a kiadásokról is beszámol: ezek szerint az egyházközség 800 rénes forintot fizetett az orgona árába; Kots Ferencz, az orgonista szállításáért, illetve egy segesvári útjáért összesen 14 magyar forint 20 dénárt kapott. Goosz János követének napidíja 1,27 magyar forint volt. A mester ezenfelül még kapott 4 kupa vajat. Más költségekről is olvashatunk: „8. Néhai Szt. Györgyi János által legalt 300 Rf. felvételére tett költség összesen 94, 35 mf./ 24. Az orgonistának tíz veder Borért fizetett contr. szerint 20 mf.” 

Az elkészült orgonát a gógánváraljai mester próbálta ki, 2 forint 30 dénárt kapott a szolgálatért. A számadás végén tett megjegyzésekben olvashatjuk: „V. A Templom nem tsak jó állapotban vagyon, hanem privat oblatumokból készíttetett egy jó ízlésü Orgonával és hasonlo chorussal díszíttetett.”

Az ötregiszteres, mechanikus orgona rokokó ornamentikával díszített billentyűzete az orgona hátuljába beépítve készült. Orgonafelmérő utunkon Enyedi Pál, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára megállapította az orgona amúgy jelöletlen regisztereit. Ezek: principál 4’, oktáv 2’, quint 1 1/3, flauta minor 4’, flauta major 8’.

Az 1847. november 24-én Haranglábon járt püspöki vizitáció jegyzőkönyvében röviden említik az orgonát: „Keleti részében kőből készített karzat, Nyugati végében Uj karzat kéken festve azon Öt Mutatios Ujj Orgona melly 1833 köz költségen készíttetett.” Hermann Binder orgonaszakértő szerint a haranglábi Goosz-orgona egyike a mester négy számontartott munkájának.

A hangszer elkészülte után Göncz Bálint mesterrel gondok voltak, az esperesi vizsgálat alkalmával panaszt fogalmaztak meg ellene: „[…] Orgonálásban nem tökélletes melly miatt a mostan nagy költséggel készíttetett orgonát méltán féltheti a romlástól, […] maga tökéletesíttése ajjanltatott.” A mester, „…a Templom kultsát letéve azon declaratiojaval a visitatio asztalára: hogy többé sem énekelni sem orgonálni nem fog”. Az egyházközség kurátora a mester elmozdítását kérte, ami a következő évben meg is történt: Sipos Dávid érkezett helyébe. 

1836-ban az orgonáló mester bérét kiegészítik: „I. az orgonálásért az O mesternek eddig fabére 2 szekér fával jobbitassék.” 

A hangszert először 1874-ben takarították és hangolták 10 forintért. Nem tudjuk, ki végezte a munkát. 1883-ban a gondnokcsere alkalmával készített átadási jegyzőkönyvben ez áll: „Az orgona takarítást vár – különben jó – a levegő láda ígazítást vár.” Az 1898. november 28-án tartott keblitanácsi gyűlésen a meglévő harangláb helyett torony építését javasolták, a lelkész a karzat és orgona áthelyezését indítványozta: „Előnyösnek tartaná[…] ha az orgona és karzat helyére emeltetnék a torony, az orgona p[e]d[ig] áthelyeztetnék a templom keleti részére.” Az elfogadott tervet a következő évben elvetették, helyette egy új templom építésén gondolkodtak: a tervek szerint az orgonát lebontották volna, és a templom túlsó felében építtették volna újra. Mindezek ellenére az orgona mindaddig a helyén maradt, amíg a munkálatok megkezdődtek: „Az Esperes ur meghagyása az orgona leszedésére az határoztatott, hogy a leszedése mind addig maradjon sértetlen a mérnök eljöveteléig a mely alkalomkor a mérnök ur véleményét kikérjük.” A behirdetett templomépítés érdekében 1900-ban a belügyminisztérium háromhavi gyűjtést engedélyezett, amit sok huzavona után Szentgyörgyi Zsigmond végzett el, június 9-én 42 korona gyűjtéséről számolt be a keblitanácsnak. Az új templomban az orgonát az új helyre építették fel, a karzattal együtt. A munkálatokról semmit nem árulnak el az iratok, az orgonakészítő nevét sem tudjuk, csak annyit, hogy elkészülte után egy helybeli asztalos, Czirmai Mihály vállalta, hogy az orgonát lefesti, ugyanakkor megígérte, hogy a fúvóját megirházza.

Az első világháborúban a haranglábi orgona homlokzati sípjait elrekvirálták, a kártérítés körül bonyadalmak voltak: „VIII. Szentgyörgyi Zsigmond közgyűlési tag előadja, hogy az orgona sipok rekviráltattak, azok kártérítéséről az egyházközség tagjai mit sem tudnak. Kéri volt lelkésztől e tárgyban felvilágosítást kérjenek, vizsgálószék utasítja beszolgáló lelkészt, hogy e tárgyban Szász Dénes, bözödi a[tyánk]fiát keresse meg.” Szász Dénes lelkész 1917-ben helytelen adatokat küldött fel Kolozsvárra az orgonával kapcsolatban, valószínűleg ennek megmentése érdekében: „készítés idejére adat nincs. Szájhagyomány szerint az elvitt haranggal egykoru, az pedig 1782-ből való.” Amint látható, így sem tudták az orgonát felmenteni a rekvirálás alól.

Amennyire jól dokumentált az orgona 19. századi története, annyira hiányos és szegényes a 20. századi. 1926-ban, a püspöki vizitáció alkalmával megjegyezték: „Templomban az orgona, templom tetőzet nagyobb javításra szorul[…].” Erre 1938-ban kerülhetett sor, amikor az egyházközség Aranykönyve szerint jelentős adományok érkeztek orgonajavításra, a javítás konkrét megvalósításáról viszont nincs semmilyen adatunk. Az 1988-as orgonafelmérő körív szerint az orgona már használhatatlan volt. 1998-ban volt egy javítási kísérlet, amikor az orgona megjavítását a néhai brassói kántor és orgonajavító Pálfi Domokosra szerették volna rábízni, ez azonban meghiúsult.

Orgonafelmérő utunk alkalmával a hangszer rossz állapotban volt: a homlokzatsípok hiányoztak, a gazdag rokokó ornamentika darabjai az orgonaházba voltak berakva, a billentyűzet egy része ugyancsak oda volt bedobálva, a fúvók egyike leszakadt, a másik pedig lyukas volt. Az orgonaszekrényben főleg a kis fémsípok egy része hiányzott, a fasípok szinte fele szétesve hevert. A hangszerben jelentős volt a szúártalom, és maga az orgona használhatatlan.