Az idén sok kiváló emberünktől el kellett búcsúznunk, és az év még véget sem ért. Augusztus 10-én Bogdán László hagyta el földi pályáját. Ő is korábban távozott a kelleténél, olvasói joggal számíthattak arra, hogy újabb meg újabb írásokkal, könyvekkel rukkol elő, hiszen nagy mesélő, ötletekben is kiapadhatatlan, minden iránt érdeklődő, gondolatait megosztani mindig kész alkotóember volt. Az életművét, munkásságát méltató búcsúztatók felvázolták, mennyi mindennel gazdagította a maga módján sokszínűségében, szerepjátszó változatosságában, parttalan mesélőkedvében irodalmunkat, kulturális színterünket, a média zaklatott világát. Én mindig azon ámuldoztam, hogy látszólagos csapongásában, szétszórtságában mennyire céltudatosan dolgozott, milyen következetesen ragaszkodott elképzeléseihez. Még kezdő rádiós koromban készítettem vele egy interjút, amelyben őt is mint pályája elején tartó költőt, írót kérdezgettem terveiről, hosszú távú elképzeléseiről. Meglepetésemre, rögtönzött kiselőadásban évekre előre beütemezett, jól átgondolt írói programmal rukkolt elő, felsorolva, hogy milyen könyvekkel, egymáshoz kapcsolódó regényekkel, bonyolult történetfolyamokkal lepi meg majd a közönséget. Nem hittem, hogy az egészet komolyan gondolja, de az elkövetkező évek, évtizedek azt igazolták, hogy nem blöffölt. Rendkívüli sokoldalúsága ellenére követni tudta az önmagának felrajzolt vonalat. Még jóval többet is nyújtott a fiatalon beígérteknél, hiszen Vaszilij Bogdanovként felmutatott írói alteregója akkor még nem volt a láthatáron. Nem maradt adósunk, túl is teljesített, de biztos, hogy volt még benne jó néhány könyvnyi mondandó. Azt most már valahol odafenn mesélheti nem akármilyen társaságban.
Bizonyára készült már a másvilági találkozásra. Közel két éve Király Farkasnak vallott önmagáról az Irodalmi Jelenben megjelent Egy alteregó vége című interjúban. Abból a beszélgetésből ragadjuk ki az alábbi sokatmondó részletet:
„Az utóbbi években sorra haltak meg a barátaim: Técsy Sándor, Kátó Sándor színészek, Váradi B. László író. Mózes Attila halála is nagyon megrendített, Egyed Péteré különösen. Ha valaki elmondhatta volna, hogy teli bőrönddel megy el, elsősorban ő volt. Az utóbbi időben elkezdtem írni egy könyvet, aminek az a címe, hogy Ott túl, nem messze, egy másik világ volt. Versszerű próza, amely egy teljesen túlvilági – persze ezt a túlvilágit kissé ironikusan mondom – díszletek közt játszódik, egy nagy, sötét, másvilági erdőben, éjszaka, a szellemek, a kísértetek órájában, a főszereplő (én! sok kísérlet, kutatás, rejtőzködés után végre én!) találkozik 43 éve halott szerelmével és a barátai árnyaival, szellemeivel, kísérteteivel. Felelevenedik az életük, benne az övé is. A tükörerdő, az én elburjánzása, megsokszorozódása mindig is izgatott, ebben a térben pedig nagyon jól működik. Nagyfokú teatralitást is szeretnék belevinni a szövegbe, valamifajta versekből álló vígoperának képzelem, ahol előbb-utóbb mindenki kiénekeli a szólamát, noha a fákon túl, nem túlságosan messze, már egy másik világ van, zajlik a másvilági parti, ahova, reméli a narrátor, ő is eljut hamarosan, hiszen ott a helye.”
De azért időzhettél volna még egy darabig idelent, Laci! Persze velünk maradsz valamiképpen.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
