„Vendégségben” Bernádynál

Marosvásárhelyi otthonok emlékezete a műemléki világnapon

A városépítő polgármester hajdani Trébely utcai otthonában „vendégeskedett”, majd további marosvásárhelyi ingatlanjait is megtekintette szombat délelőtt az a népes csapat, amely a Maros Megyei Múzeum munkatársainak Bernády házai című vezetett sétáján részt vett. A műemléki világnap alkalmából szervezett együttlét délután a városközpontban Bernády György közismert megvalósításainak és megvalósulatlan terveinek ismertetésével folytatódott.

A program első részében Orbán János és Újvári Dorottya művészettörténészek kalauzolták a több korosztályt – a „régi vásárhelyiek” mellett fiatalabb érdeklődőket és egy csemetéjét babahordozóban „sétáltató” édesanyát – is magába foglaló, 40-50 fős társaságot.

Az első állomás a Trébely utca 7. szám alatti épület, Bernády György egykori villája volt, amely a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság székhelyének udvarán található, jelenleg a megyei könyvtár 4-es számú fiókja működik benne.

Mikor még Bernády sem tudta…

Elöljáróban Orbán János rövid helytörténeti bemutatót tartott a környékről, amely már a kiegyezés előtt Vásárhely külterületének, a 18. század végi, 19. század eleji város kapujának, amolyan vámpontnak számított. Az 1890-es évektől mutatkoztak az első jelei annak, hogy a város ezt is hamarosan be fogja szippantani. A szőlőskertjeiről híres Trébely utca a Vár sétány, akkori nevén Vár utca meghosszabbításának számított 1900-ban, amikor a Bernády-villa építkezési engedélyét kiállították.

– Talán nem túlzás azt állítani, hogy a környék ugrásszerű fejlődése ennek a lakóháznak a megépülésével van összefüggésben. A Bernády-villa jó tíz évvel megelőzte a későbbi villatelep kiépülését – hangsúlyozta Orbán János, aki az épület külső stílusjegyeit mutatta be a jelenlevőknek, míg kolléganője a korabeli belső térhasználatról szólt.

Az 1900-ban épült Bernády-villa még semmilyen szinten nem kapcsolódik a szecesszióhoz, architektúrája jellegzetesen klasszicizáló, ennélfogva nem túl kreatív. A historizáló homlokzathoz előreugró, timpanonos tornác, fogsordíszek, hagyományos párkányzatok tartoznak. 

– A szecessziós építészeti hullám 1904-1905 körül „durran be” a városban, a villa épülésekor még maga Bernády sem tudta, hogy ő lesz a nagy szecessziós polgármester – jegyezte meg a művészettörténész, majd hozzátette, hogy a Trébely utcai lakóház tervezőjének kiléte nem ismert. 

A visszavonulás terei

Újvári Dorottya a Bernády-villa kapcsán a 19. század végi, 20. század eleji otthonok belső intim tereinek használatáról beszélt. 

A 19. század második felétől megváltozott az a szemlélet, ahogy az emberek a lakásukra gondoltak, és ennek megfelelően a berendezés stílusa is módosult. A félnyilvánosnak nevezhető események – bálok, estélyek – a családi térből új funkciójú épületekbe, kaszinókba, kibérelhető színházakba kerültek át, a családok meglátogatása pedig szigorú szabályokhoz kötődött, hívatlan vendégként nem illett betoppanni, ezért terjedtek el az úgynevezett vizit- vagy kopogtatókártyák is. Az otthon intimitása iránti igény a 19. század végére jellemző, a lakóház ekkor válik a visszavonulás terepévé. Ezzel együtt megváltozik a közép- és felsőosztálybeli feleségek szerepköre, a házi, illetve konyhai munka a fizetett cseléd feladata lesz, míg a ház asszonya a gyermeknevelésre és a lakás berendezésére összpontosít. A középosztály lakása egy háromszobás térből – a szalonból, az ebédlőből és a hálószobából – állt, a gyermekek megszületésével azonban igyekeztek nagyobb házba költözni, lehetőleg a város peremterületén. A belső terek kialakításában a szimmetria megteremtésére törekedtek. A berendezést nem jellemezte túl nagy kreativitás, mindenhol egyforma, előre elkészített bútorokat használtak. A vendégfogadásra fenntartott szalonban volt egy ülőgarnitúra, a mennyezeten egy nagy csillár, a falakon minél több tükör, és itt helyezték el a család férfitagjainak kitüntetéseit is. Mivel a fűtés sokba került, nehéz bársonyból készült függönyöket tettek hőszigetelőkként az ablakokra, emiatt a szalonokra a nehéz, sötét terek voltak jellemzőek. A családot egybegyűjtő közös tér az ebédlő volt, amelyet a kevésbé módos családok télen nem használtak, helyette a jobban kifűthető folyosón étkeztek. Az intim szférát a hálószoba biztosította, és mivel a fürdőszobák csak a 20. század elején jelentek meg, a mosakodás is itt zajlott. Ebben az időszakban nem volt gyakori a gyerekszoba, a család legfiatalabb tagjai a szülők hálószobájában aludtak. Ugyanitt tartották a família értéktárgyait.

A Bernády-villa kertjében a korabeli felvétel szerint egy festett székely kapu ihletésű építmény állt, amelyen felirat jelezte az építtetők – Bernády György és második felesége, Madarász Erzsi – nevét. Az épületben néhányszor estélyt tartottak, illetve az Erzsébet-napot is itt ünnepelte meg a házaspár. A kert a jelenlegi Argeş utca egyes tömbházainak területére is kiterjedt – egészítette ki Újvári Dorottya ismertetőjét Orbán János.

A titokzatos modern ház

Párpercnyi séta után már következett is a második helyszín, Bernády György másik háza, amelynek rendeltetését homály fedi. Az egykori Lehel utcai, jelenlegi Argeş utca 5. szám alatti ingatlan az első az utcában, Toroczkai Wigand Ede országszerte ismert építész munkája, tulajdonosának kiléte is egy Toroczkairól szóló íráshoz mellékelt tervrajzból derül ki. 

A maga korában stílusát és belső funkcionális elosztását tekintve a város egyik legmodernebb épületének számított ez a lakóház – emelte ki Orbán János, majd az építész jellegzetes stílusjegyeire, a mélyen aláeresztett tetőformákra, az építészeti tömeg modernizmus felé mutató kezelésére, a félhenger alakra, az alsó ablakok között megmutatkozó téglasávra hívta fel a figyelmet. Ez egy több forrásból táplálkozó építészet: a nyeregtető, illetve a csonkakontyolt nyeregtető a népi stílusból eredeztethető, de az angliai és a finn építészet hatása is felfedezhető a házon, amely a Kós Károly és kortársai által képviselt építészet előfutárának számít.

Az ingatlan belső tere kapcsán Újvári Dorottya Toroczkai A ház című, 1910-ben megjelent cikkét foglalta össze, amelynek lényege a mottójában van: „fejezze ki saját korunk igényeit, és a mi életünkkel legyen szoros összefüggésben”. Az építész szerint nincs szükség külső díszre, a ház díszességét ugyanis a szerkezeti elemeknek kell megadniuk, és maguknak az anyagoknak kell érvényesülniük. Toroczkai a szobaszámot a család igényeinek rendeli alá, ugyanakkor a gazdaságosabb emeletes épületeket ajánlja, amelyeknek beosztását azonban pontosan meghatározza. A lakatlan szalon helyett félig nyilvános terekként szolgáló úriszobát javasol, amelyben a nehéz drapériákat fényáteresztő függönyök helyettesítik, a rideg lépcsőház helyett kis csevegőhelyiséget ajánl a lépcső alá, a szobákban pedig a zsúfoltság és a tapéták kerülését, helyettük a szemmagasságban levő könyveké, képeké és virágoké kell legyen a főszerep, míg a dolgozószoba a maga egyszerűségében a szellemi munkának kell kedvezzen.

A továbbiakban még jó pár figyelemre méltó villaépület előtt állt meg a csoport, többek között Molnár Gábor, Bernády egykori könyvtárigazgatójának otthona és a híres építész, Lobenschuss lakóháza került a figyelem középpontjába. Ezt követően a városépítő polgármester egyik legjelentősebb iskolamegvalósítása, a Felső Kereskedelmi Iskola (mai Petru Maior Egyetem) épülete után a Rákóczilépcsőn az egykori Szentgyörgy (mai Forradalom) utcába ereszkedtek le a városnézők Bernády utolsó lakóházához, amelyben negyedik feleségével, Kelemen Margittal élt.

A Bernády alakja köré szervezett második séta délután a Kultúrpalotától indult. Orbán János és Jeremiás István ekkor a közismert megvalósítások – a palota, a Városháza, a Kereskedelmi és Iparkamara, a Városházával szembeni polgári lakóházak – mellett a meghiúsult álmokról – egy színházépület, a Bethlen Gábor-múzeum és a régi szülészeti park helyére tervezett vármegyeháza tervéről – osztott meg érdekes tudnivalókat a jelenlevőkkel.