2020. július 9., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Demény Péter jól muzsikál, egymaga képes egy egész zenekart megszólaltatni, miközben szólistaként is minden hangszeren remekel. Illúziókeltőn, szórakoztatón, bút, bánatot, karantént feledtetve. Másképp is megközelíthető a téma. Például így: D. P. olyan, mint egy gyors reagálású hadtest. Azonnal bevethető. És azonnal be is veti magát, amint helyzet adódik. Márpedig helyzet mindig van, és arról neki véleménye, amit egykettőre ki is fejt, nyilvánossá is tesz megannyi formában: facebookos bejegyzésben, kommentben, gúnyiratban, a napi sajtóban megjelenő rövidebb, hosszabb publicisztikában, versben, paródiában stb. De hagyjuk a „satöbbit”, maradjunk a paródiáknál*, ezekkel nevetteti meg, deríti jókedvre az olvasókat. Újra, hiszen sokan már jót derültek ezeken a koronavírusos vers- és prózaváltozatokon, amikor a szerző a világjárvány okozta karanténos időszakban naponta rukkolt elő velük a világhálón, influencergyanús babérokat szerezve magának. A több mint kétszáz oldalas, tetszetős kötet, amelyet az Ábel Kiadó jó érzékkel hamar megjelentetett, csípősen fűszerezve a karikaturista Könczey Elemér illusztrációival, biztos még több hívet gyűjt Demény és a népszerű, mégsem sűrűn jelentkező műfaj köré. Karinthy annak idején magasra tette a mércét íróparódiáival, talán emiatt is alakult úgy, hogy azóta is aránylag kevesen próbálkoznak a stílusparodizálással. Demény Pétert nem tartják vissza ilyenszerű gátlások ettől az erőpróbától, irodalomtörténeti, -elméleti ismeretei, írói, nyelvi eszköztára, stílusérzéke, humora, játékkedve alkalmassá teszik erre a feladatra, a 126 paródiát felölelő válogatás alighanem visszhangos sikerkönyvként színesíti a továbbiakban műtermését. A koronatémára kihegyezett írások sorát pedig éppenséggel karinthysan indítja.


Olyan írókat, költői univerzumokat, modorosságokat parodizál, akiket, amelyeket az irodalomkedvelő közönség többnyire jól ismer, ezért is hangolódhat rá könnyen a Demény-változatokra. A magyar és a világirodalom itt megjelenített jeleseinek többségéről az iskolában is tanultunk, s a média is sokat tett népszerűsítésükért. Ezért is ismernek rájuk könnyen az olvasók, és élvezik a parodizálás telitalálatait, a felnagyított, eltúlzott stílusjegyeket, a korhű egyéni nyelvhasználatot és szókincset, amelyet üdítően egészítenek ki a mai digitális világban született, más nyelvekből átvett szavak, kifejezések, azok a magyarított vagy magyarosodó fogalmak, amelyeket az online-ban jártas szerző előszeretettel használ. A klasszikus és kortárs versek, prózák, drámák paródiái mellett ritkábban parodizált jelenségek, krimik, operettek, slágerek, mesék, divatos foglalatosságok, jelenkori megnyilatkozási formák is mosolyra késztetnek, sőt fehér hollóként a politika is megjelenik, ami, mint tudjuk, szintén nem áll távol Demény Péter érdeklődési köreitől. Persze nem egyformán jó, nevettető minden paródia a kötetben, és valószínűleg ahány olvasó, annyiféle kedvenc rangsort tudna összeállítani, de nem kétséges, hogy a kényszerű bezárkózás, otthon maradás három hónapjának egyik nagy dobása ez a könyv. Kiváló ötlet volt a grafikus társítása az íróhoz, a kiadvány gazdagítása a járványügyi kellékek parodisztikus képi megjelenítésével. Egyetérthetünk a szerzővel, aki az Utószóban ezt írja: „Könczey Elemér… világa talál ezeknek a paródiáknak a hangulatához. A gonosz vírus megszelídült, irányított szimbólumai, a korona, a maszk, a karantén vonatkoztatási pontokként működtek.”
El tudtam volna képzelni egy olyan paródiát is, amelyet Demény Demény Péter-esen szólaltatott volna meg. Ilyen nincs a kötetben. De valamikor még írhat ilyet is, remélhetőleg koronavírus és karantén nélkül.
*Demény Péter: Korona-változatok. Paródiák, Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2020.


Mikesesen

Édes néném, ha látná, mit éltünk meg mink, nem aggódna oly igen, hogy a tiltott csíki sör-e az igazi, vagy az igazi-e a tiltott, vagy az igazi tiltott, vagy a tiltott igazi az igazi. Elkeveredtem a sörök erdejében, de csak azt szeretném mondani, hogy ez a korona úgy lecsapott ránk, hogy az még a legszentebb koronának is díszére válna. Még a Basszán defterdár sem tudja, mit tegyen, pedig annak nem szoktak aggályai lenni, a múltkor is úgy lenyisszantotta három menekült fejét, hogy az enyém is belefájdult bele. Az egyik rendeletével kihirdetteti, hogy maszkkal kell járni, közben az ő udvartartásában mindenki maszktalan.
Én csak azt tudom, hogy a török férfiak mit kezdenek a számtalan feleségeikkel ebben a nagy járványban. Már teljesen együttérzek vélek, holott a sok feleség nem való keresztény embernek, legalábbis a Szentírás szerint. Mert hát két méter távolságból még csókot sem lehet adni, egyéb gyönyörűségekről nem is szólván, már ahogy emlékszem még a kuruc táborokból ezekre az ugyanvalóst élményekre.
Kedves néném, most elbúcsúzom, mert a nagyságos fejedelem is éppeg ezen az íróasztalon írja az ő confessióit, mik hogy mennyivel érdekesebbek az enyimeknél, azt ön is megjudiciálhatja. Remélje kéd, hogy túlélem az epidémiát, és mutatunk mi székely fügét a koronának! Már tudniillik ennek, másra módunk nem lévén.

Petőfisen


Itt van kori, itt van újra,
bár sohasem láttam én,
Isten tudja, hogy mi okból
ismerem vagy ismerém.

Itt van, holott mégse látom,
noha nézek szerteszét,
s hallgatom az online hírek
zagyvájának lágy neszét.

Maszktalan szép délutánon –
amúgy vasárnaposan –
ülök, előttem a pánik,
index- s gvárdiánosan.

De én biza magyar vagyok,
flessmobolok, sejehaj:
polgármester leszek ismét,
vagy ne legyek Fejevaj!


Kányádisan


Fertőzni én nem akarlak,
átadlak a magyar maszknak,
lenéz ránk az univerzum,
égig érő kirilejzum,
mit tehetnék érted én még,
hívjam fel az édes nénéd,
hogy tudja, hogy hol találhat,
míg engem elvisz a bánat,
hogy se veled, se nélküled
 nem hagy engem az őrület,
csak a kút káváján ülök,
alighanem beszédülök?