Gyümölcsös Atyhában

Nem világrengető a fenti cím, a bulvárlapok el is hessegetnék maguktól, hiszen mi különös van abban, hogy egy székelyföldi hegyi faluban alma, szilva, körte, dió, cseresznye boldogítja az ott lakókat. De ha kiderül, hogy a Vinczeffy-portán, a Kakasülő Galériában a Munkácsy-díjas házigazda, Vinczeffy László festőművész víziójában találkozhatunk mindezzel, annak a hírnek már nagy vonzereje lehet. Június utolsó szombatján be is népesedett újra az udvar, a felújított szoborkert s a csűr két kiállítótere is, legalább négy megyéből érkeztek az érdeklődők. Pedig most nem a Művészek Atyhai Társaságának csoportos tárlata kínálta a látványt. Akárcsak tavaly ilyenkor, ezúttal is a vendéglátó mutatta be új műveit, de az ő egyéni megméretkezése is képes ennyi látogatót egybegyűjteni. Sok helybelit, sóvidéki művészetkedvelőket és megannyi szakmabelit, barátot a régióból, akik a kiállítás élményén túl a találkozás, a baráti csevegés, az együttlét örömével élik meg az atyhai eseményt. Természetes, hogy az itt létrejött művészeti alakulat testületileg jelen volt, de velük együtt örvendtek a nyüzsgésnek a másnap záruló nyárádszentsimoni alkotótábor résztvevői is, akik több más alkotóval együtt az idei rendezvény újdonságát is dicsérték. Azt, hogy Vinczeffy az élő rádiós interjú varázsát és izgalmát is felvállalva vallott nyilvánosan önmagáról, festményeiről és szobrairól, Gyümölcsös című új képsorozatáról. Az ars poetica-szerű önvallomást értő és empatikus dialógustársa, a Marosvásárhelyi Rádió művészettörténész szerkesztője, Szuszámi Zsuzsa terelte mederbe. Aztán a beszélgetés a közönség karéjából érkező kérdések nyomán kötetlenül folytatódott. Hangulatosan, felszabadultan, vidáman. Közben minden nemzedék hosszasan időzött a Kakasülő és a Homloktörő galériában is. És sokan lapozgatták az erre az alkalomra megjelentetett elegáns, tetszetős katalógust is.

A festő, szobrász, restaurátor ehhez kapcsolódva is beszélt műhelytitkairól, élete meghatározó eseményeiről, álmairól, vágyairól, gyermek- és ifjúkora örömeiről, nehézségeiről, a diktatórikus rendszer behatárolta korlátozott lehetőségeikről, gondjaikról. Ezekhez kapcsolva igyekezett életművében betájolni mostani friss ciklusát, amely a múlt nyáron már megismert, szürreálisan sejtelmes, absztrakciót is felmutató alakzataihoz, e furcsán vonagló, máskor veszélyesen kimerevülő, éles, szúrós formákhoz igazodik. A hozzájuk ötletesen társított, hol véletlenszerű ömlesztésben, hol sokatmondóan elrendezve megjelenített gyümölcsrengeteg meggyőzően jelzi, hogy noha a művész felett is telnek az évek, újító kedve egyáltalán nem csappant meg. A Megkülönböztetés, az Utánzás, a Metszések, a Cseresznyehullás, a Szilvaözön, a Gyerekkori emlék vizuális lelemények áradatával, megannyi álomidéző látomással, merészen élénk színvilággal, a környezetünkből kirívó, résekkel átszabdalt, átlyuggatott, fantasztikus formákkal tud a nézőkben kedves élményt, fájó, szomorkás emlékrétegeket is megmozgatni. A festő egykori hatalmas gyümölcsösük édes termését is elénk varázsolta, de áttételesen azt az áldatlan korszakot is, amikor a hatalom mindenüket elvette, kitelepítette, és el is távolította családjukat a faluból, elzárva őket a gazdag alma-, körte-, cseresznye-, szilva- és a játékra is csábító diótermés örömeitől. A vészjósló feketébe hajló Metszések erre igazán beszédes példa.

A kiállítás októberig tekinthető meg. Jövőre a szakrális művészet világába igyekszik belemerülni, ígérte zárszóként a festő.