Utazás a Szentföldön

Az utazás már önmagában is bátor és követésre méltó tett. Avagy természetes szükséglet, amely agyunkból, szívünkből nyeri követelőző makacsságát. Ezért is eredt útnak az ember látni, hallani, élvezni, felüdülni, szórakozni, eltávolodni, elmélkedni, elmélyülni.

Ja igen: tanulni. Ámbátor az ember leginkább más hibáiból – azaz a történelemből – tanulhat. Ha van füle és szeme a halláshoz, látáshoz, a megértéshez. A jelek között olvasni kell.

Ez a kiállítás a szemnek gyönyörködtetésére született elsősorban. Olyan tájakra vetődött a fotográfus, ahol minden keresztény vagy zsidó ember már járt. Nem, nincs benne nagyotmondás, tévedés: álmában, a biblia olvasása közben, mikor először hallott tanítójától, papjától, idősebb felmenőitől bibliai történeteket. Mikor elképzelte magának – sajátos belső optikával –, hogyan élhetett Jézus, milyen lehetett kétezer évvel ezelőtt a Kálvária (Via Dolorosa), hogyan festett az ókori világ egyik legfontosabb városa, Jeruzsálem, egy kisváros, melynek neve Betlehem. Milyen a Jordánnak a vize, és a genezáreti (Tiberias) tó, hogyan susognak a pálmafák, és hogyan csavarodik göcsörtösen az az olajfa, melynek egyik ágára magát felköté Júdás.

Vagy mondok mást: jártunk ezen a vidéken a híradók operatőreivel, akik a látszólag békés tájon terrorista merényletek, háborúk, elkeseredett utcai harcok, kődobálás, az intifáda nyomában járnak ott. Filmeznek életük kockáztatásával. 

Ugyanis ez a Szentföld, ahol B. J., a kiállítás megálmodója, a nyitott szemű fényíró mester járt: békés hétköznapok, forgalmas utcák, nyüzsgő, színes és kavargó piacok, csodás sikátorok, gazdag emléktárgyüzletek, ismeretlen fűszerek, zarándokok és csodavárás, olyan emberek, akik a tegnap még itt éltek, mára Izraelt választották hazájuknak, de lélekben soha el nem tudnak szakadni a Vásárhelyektől, Szentgyörgyöktől, sokgyerekes családok, szakállas zsidók az Ótestamentumból és Siratófal-cédulákkal, a kőnek rései közé dugdosott kívánságok, imák, három világvallás templomai, aztán arabok, koptok, beduinok, keresztények, a világ minden népének nyelve felhangzik az Olajfák hegyére tartó utcákon, sókristályok a Holt-tengerben, mely szemmel láthatóan zsugorodik; másfelől pedig merényletek, sérültek, katonák mindenütt, gyűlölködés, hírek, meg nem értés, konfliktusok, menekültek befogadása vagy kerítések, falak, emberek és lelkek között.

Fülöp Jenő szembesít bennünket azzal az Izraellel, amely a turisták előtt tárulkozik ki. Nem sokban különbözik a valós mindennapitól, mégis emelkedettebb, szebb, csábítóbb, másabb. Nem baj: mindig így vagyunk a látvánnyal, mely egy másik országban, tájon, vidéken fogad. Vágyunk támad ott élni – egy percig, egy napig –, de aztán rájövünk, hogy az otthon millió szállal, örömmel, bajjal, baráttal, szomszéddal, őssel visszahúz. 

És akkor megnyugszunk, hirtelen helyreáll bennünk a világ egyensúlya. Amelyet mindenki másként él meg. Nincs két egyforma, bármikor egymással behelyettesíthető életérzés.

Ez a kiállítás egy utazás képes krónikája. Látlelet a Közel-Keletről, amely akár hozzánk is közel állhat. Csak legyen bennünk elég beleérzés, merjünk ráhangolódni a távolságra, az ismerős másságra. 

Ehhez kívánok kellemes perceket, ráérős nézelődést, kevés irigységet, sok megértést és a felfedezés örömét.

*Elhangzott a kiállítás megnyitóján, Marosszentgyörgyön