2022. július 6., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Épített örökségünk

Torockószentgyörgy Nagyenyedtől mintegy tizenkilenckilométer távolságra van, és Torockóval együtt – melyhez közigazgatásilag tartozik – a Torockói-medence egyik legjelentősebb települése. A Székelykő szomszédságában, a Havas és Szilas folyók medrében fekvő település a szomszédos falvakkal együtt a 13. század második felétől kezdődően az Ákos nemzetségből származó Thoroczkay család birtoka volt. Összeállításunkban a torockószentgyörgyi Thoroczkay–Rudnyánszky-kúriát mutatjuk be.





A Thoroczkay és a Rudnyánszky famíliáról 

A település birtokain a Thoroczkay család három ágának – a nemesi, bárói és grófi ág – leszármazottjai osztoztak.

A Thoroczkay család nemesi ágának, a ma is álló kastély építtetőjének, id. Thoroczkay Sándornak és feleségének, gr. Kornis Klárának, majd ifj. Thoroczkay Sándornak (1827–1917) és nejének, Elekes Klárának (1831–1903) a Thoroczkay–Rudnyánszky-kúria adott otthont.

Thoroczkay Sándor nagyobbik lánya, Klára (1863–1892) báró Rudnyánszky Bélához (1854–1928) ment feleségül, 1890-ben született a fia, Gyula, aki Budapestre került.

Dr. Fekete Albert Az erdélyi kertművészet – Maros menti kastélykertek című könyvében ír arról, hogy ifj. Thoroczkay Sándor 1917-es halálával megszűnt a Thoroczkayak jelenléte Torockószentgyörgyön.

A kúriát és a birtokot az itt lakók Thoroczkay Mária férje, báró Rudnyánszky Béla után Rudnyánszky-kúriának hívják, és a földeket a báró kertjeként emlegetik.

A családból Thoroczkay János kapta meg először a bárói címet. A település 20. századi életében a Thoroczkay család bárói ágából Thoroczkay Viktor játszott szerepet.

Ma a faluban néhány családnál fellelhető fénykép emlékeztet az 1914–1915 között épült egyemeletes, tornyos kastélyra, és nem utolsósorban cikkek, híradások a korabeli sajtóban. 

A fent említett szerző világít rá arra is, hogy a református templom mögötti telken lévő földszintes ház délre néző, széles lépcsőivel és tágas teraszával nemesi kúriára emlékeztetett.

A báró 1918-ban áruba bocsátotta az épületet, de mivel egyben nem tudta eladni, lebontatta, és mint épületanyagot értékesítette…

1909-ben a tordai állami fiúiskola növendékei kirándultak Torockószentgyörgyre, ahol „…meglátogatták Thoroczkay Sándor gyönyörűen beállított kertjét és báró Thoroczkay Viktor épülő kastélyát…”.

A Thoroczkay családból grófi címet először – 1757- ben – Thoroczkay Zsigmond kapott.

Ma a településen egyetlen nyoma van annak, hogy Torockószentgyörgyön a grófi család leszármazottai laktak, ez pedig Thoroczkay Zsigmond gróf dédunokájának, Thoroczkay Miklósnak a református templomban található címere.

Senki sem tudja pontosan, hol lehetett a kúriájuk, valószínűleg a Felszegre vezető úton, valahol a hegy alatt.





A megrongálódott címer

Napjainkra csupán a Thoroczkay család nemesi ágának klasszicista stílusú udvarháza maradt fenn.

Építéstörténete források hiányában a főhomlokzata elé ugró oszlopos tornác alatti emléktábla felirata, illetve stilisztikai megfigyelések alapján rekonstruálható. Az épület történetének felgöngyölítését több, a múlt század elején készült fényképfelvétel segíti. Az emléktábla felirata szerint az udvarházat id. Thoroczkay Sándor építtette 1836-ban.

Mivel az építtető a nemesi ághoz tartozott, feltételezzük, hogy az emléktábla közepét díszítő, erősen megrongálódott címer a család nemesi címere lehetett.

Bara Júlia közlése szerint 1836-ra a jelenlegi épület magját képező, kétsoros elrendezésű hat helyiség és a két tornác elkészült.

Nem sokkal ezután, a 19. század második felében az épület keleti, utca felőli oldalához egy újabb helyiséget toldottak, melynek homlokzatát a meglévő épület homlokzatával azonos módon alakították ki.

Az udvarház építésével egy időben, vagy valamivel később, a 19. század második felében épülhetett a főhomlokzattal szembeni melléképület, illetve akkor alakíthatták ki a mögötte húzódó kertet is.

A jelenlegi kúria

Az első katonai felmérésben láthatók a települést övező hegyek és a fontosabb útvonalak.

A kor divatja szerinti ház minden különösebb dísz és fényűzés nélküli családi otthonnak készült. Az épületnek tágas pincéje van, a tető cseréppel fedett. A tornácról negyvenkét négyzetméteres szalonba lehetett bejutni, amely kapcsolatban állt a pipázóval.

A pipázóból az üveges verandán keresztül néhány lépcső vezetett le az angolparkba. A konyha, kamra, vendégszobák, cselédszobák, kocsiszín, istállók a kertet körülvevő épületsorban kaptak helyet.

A kert történetéről keveset tudni. Területe egyes források szerint hét hektár nagyságú volt.





A tündérekké vált rossz asszonyok

Fekete Albert közléséből derül ki az is, hogy a nemzeti identitás és tájkultúra összefonódásának tulajdonítható, hogy az erdélyi barokk kastély és kert, bár földrajzilag közvetlenül Béccsel állott kapcsolatban, épp e szerencsétlen politikai függőség következtében igyekezett megtagadni mindent, ami a bécsi barokk és francia barokk elemeit vonultatta fel, visszafogott, a szó jó értelmében vett vidéki stílusjegyekkel van ellátva.

Míg a 18. század második felének nyugat-magyarországi kertjei kevéssé követik a központi tengely nagy vízfelületeivel jellemezhető francia barokk kertmintát, addig az erdélyi barokk kastélykert kifejezetten kedveli a víztükröt.

 A fehéregyházi és kerlési kertek késői utódjaként egyértelműen megnyilvánuló ez Torockószentgyörgy esetében is: „…a nagy csatornató meg éppen régi erdélyi hagyomány, hiszen például a torockószentgyörgyi grófi kastély egykori díszkertjének halastavához még monda is fűződik…”.

Az említett monda szerint a férjek által elűzött rossz asszonyok ebben a tóban tündérekké váltak, és az út mentén elragadták a férfiakat, majd bosszú gyanánt felkeringőztek velük a torockószentgyörgyi várba, ahol addig táncoltatták őket, míg csizmájuk szárán ki nem csordult a vér.

Az épületet többször módosították

Az épület tehát 1917 után került a Rudnyánszky család tulajdonába, ők lakták az 1949-es államosításig. Az államosítás után üdülőnek, majd gyermekszanatóriumnak használták.

Az adatbank közlése szerint a funkciók és tulajdonosváltások következtében a 20. század második felében az épület több jelentősebb módosításon esett át.

Ekkor a főhomlokzat elé ugró tornác oromzatának tengelyében nyíló ablakot befalazták – erre utal a padláson látható elfalazás –, valamint a régi fényképeken még megfigyelhető, hogy a főtornác oszlopai között húzódó, áttört kő mellvédet egy jelentéktelen fémkorláttal helyettesítették.

Az 1960-as években a kert felőli, faszerkezetű, oromzatos portikusz alsó üvegezett felületeit befalazták, illetve jobb oldalának elbontása után egy folyosószerű toldalékkal bővítették.

A munkálatok során a sarokszoba terét két részre osztották, egyik ablaknyílását ajtóra cserélték, az udvarház északnyugati, rövidebb oldalához néhány mellékteret csatoltak, valamint több változtatásra került sor az épület belsejében is.

A fél évszázados kálvária

Az épületet 1949. március 2-án államosították minden tartozékával, és ekkor kezdődött el a terület ötven évig tartó kálváriája.

Gazda híján köztulajdon lett, és pusztulásnak indult. Az épületet sokáig a helyi kollektív gazdaság használta, majd az 1960-as évek végén az enyedi kórház hatáskörébe került. Szellemi fogyatékos gyermekek szanatóriumát rendezték itt be.

Fekete Albert tudomása szerint 1990-ben a torockószentgyörgyi intézetet osztrák segítők keresték fel, akik egy kéthelyiséges mosodát létesítettek a kúria udvarán. 

Tekintettel arra, hogy a körülmények jelentősen nem változtak, a gyulafehérvári evangélikus lelkész, akin keresztül a segélyek érkeztek, 1992-ben elszállította innen a gyermekeket, és a szanatóriumot felszámolták.

A Rudnyánszky család négyévnyi pereskedés után 1996-ban visszakapta a kúriát, amely 1998-ban a kolozsvári unitárius püspökség tulajdona lett, Rudnyánszkyék megtartották maguknak az udvaron az osztrákok által emelt két kis helyiséget.

Szabó Előd teológus, unitárius lelkész kiegészítése

A Thoroczkay-Rudnyánszky kúriát tehát 1998-ban vásárolta meg a Magyar Unitárius Egyház. 

Sajnos, az azóta eltelt időben az egyház nem talált pénzforrást a kúria javítására és hasznosítására. 

Az ügyet több ízben is tárgyalta az egyház vezetősége, és jelenleg is keresi a megoldást, hogy az udvarház patináját, értékét visszaállítsa.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte be szerkesztőségünkbe. A 2022-ben készült fotókért külön köszönet Finta Csabának.


Prof. dr. Sümegi Pál tanszékvezető egyetemi tanár, geológus, régész a következő információkkal pótolta ki összeállításunkat:

Torockószentgyörgy története, írásos említése 1470-ben történik először, de a település mellett található, ma már romos vár a 13. században épült.

Átfogó régészeti ásatások és adatok hiányában elsősorban írásos forrásokra támaszkodhatunk, de szinte bizonyos, hogy a vár lakótornya és talán a hozzá kapcsolódó védmű egy része is 1253– 1270 között épülhetett.

Vagyis a vár első elemei az 1241–1242-ben szinte egész Közép-Európát elpusztító tatárjárás után IV. Béla király által szorgalmazott várépítési programhoz, a tatárok várható visszatérése elleni felkészüléshez kapcsolódott.

A tatárok vissza is tértek és a kisebb régiót, közte Székelykő Várkő területét birtokló Ákos nemből származó Thoroczkay Vencel vezetésével a kézdi székelyek 1285-ben a Székelykő várát ostromló tatárokat elüldözték.

IV. (Kun) László király ennek nyomán 1289-ben a Castrum Turozkeut adományozta a Thoroczkay családnak. A vár alsó részének kiépülése a 15. századra tehető, és ez a várbővítés már a Magyar Királyság és a felemelkedő, a Balkán területét meghódító Oszmán Birodalom közötti, több évszázadon át tartó küzdelemhez kapcsolódik. 

Ugyanis a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom közötti háború azután kezdődött el, hogy az oszmán törökök megjelentek a Balkánon, és előbb legyőzték Szerbiát Rigómezőnél (1389), majd Bulgáriát hódították meg, azután Boszniát foglalták el.

Ezzel szinte azonos időben Havasalföld és Moldva is meghódolt, így az Oszmán Birodalom közvetlenül határos lett a Magyar Királysággal, és a 14. század végén, a 15. század kezdetén megkezdődtek a rablóhadjáratok a Magyar Királyság déli részén.

Ez ellen lépett fel Luxemburgi Zsigmond magyar király, de vereséget szenvedett a nikápolyi ütközetben (1396). Ezt követően került sor a Magyar Királyság déli részén található, még a tatárjárás után, IV. Béla király döntései nyomán kiépített várak modernizálásával, felújításával a végvárrendszer kiépítésére. 

Ennek a végvárrendszernek belső területeket őrző elemei is voltak, ide tartozik a Székelykő Várkő magaslatán található vár is. A Magyar Királyság déli részein és belső területein található várrendszer modernizálása, felújítása a Duna menti Galambóc várának 1427-beli elvesztésével, majd a Hunyadi János és I. Ulászló király vezette keresztes hadak várnai vereségével (1444) felgyorsult, és ehhez köthető a vár alsó részének kiépítése és a vár ellátásában alapvető szerepet játszó Toroczkószentgyörgy település megalapítása is.

A vár pusztulása a Rákóczi-féle szabadságharc idején kezdődött el, mert a Nagyenyed várát feldúló Tiege vezette osztrák császári csapatok elfoglalták, és a falakat felrobbantották.

Bár a várat elsősorban lokális, a birtokló Thoroczkay családon belüli viszályok nyomán említik meg, az erdélyi történelem szerves részét alkotja, és, figyelembe véve a terület kiemelkedő, Székelykőhöz kapcsolódó turisztikai jellegét, mindenképpen érdemes lenne régészeti feltárással megismerni a történetét és az Európai Unió várfelújítási programjához kapcsolódva a várat vagy annak egy részét rekonstruálni. Ugyanis ennek nyomán, a magyarországi várépítési és várrekonstrukciós tapasztalatokat figyelembe véve, a terület turisztikája minőségi fejlődésen menne keresztül, és a régió más művészettörténeti, történelmi értékeit, közte a többször átalakított Thoroczkay-kúriát is jobban megismerhetnék a terület iránt érdeklődők.